Ebben a hónapban a kihívásokkal, problémák megoldásával, konfliktusokkal foglalkoztunk. Megbeszéltük ezeknek az okát, megoldását és hogy küzdünk meg sikeresen velük. Eljátszottuk, hogy eltűntek csoportunkból a plüss játékok, hogy megtalálhassuk őket sorversenyeztünk. Zsúrt rendeztünk a plüssöknek a sikeres megtalálás után. Hajótörést játszottunk zenére, majd karikába ülve néztük a cápatámadást. Végül kiszíneztük a megküzdés jelét.
Megküzdési stratégiák
Lepke csoport
Mesehallgatás majd beszélgetés arról ki, hogy győzné le a nagyon nehéz feladatát, kinek a segítségével.
Feladat: Rajzold le a hősöd és fogalmazd meg miben segít! Vágjátok ki és ragasszuk fel egy nagy papírra! Meséljétek el a rajzotok jelentését!
A gyerekekkel beszélgettünk a hónap aktuális témájáról, meghallgatták a mesét és eljátszottuk a játékot! A gyerekek nagyon élvezték, próbáltak minél többen együtt maradni a „tutajon”!
A téma nagyon tetszett a gyerekeknek. Felolvastuk a szamár történetét, amit el is játszottunk. Tanulságos volt.
Ezután rajzoltunk. Legnagyobb problémájuk, hogy nem tudnak „elszakadni ” a mobiltelefontól.
ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
Negyvenegy év és negyvenhárom nap telt el az utolsó találkozásunk óta. Azóta várom a pillanatot, hogy Konrád visszatérjen és a szemébe tudjak nézni. Tisztázni szeretnék vele mindent, az egész életünket, fiatalságunkat, Krisztinát és azt a végzetes pillanatot ott az erdőben. Nagyon ideges és feszült vagyok, csak a problémára tudok koncentrálni. Számomra a problémamegoldás és tervezés segít. Ez egy kifejezetten kognitív, racionális stratégia, azoknak a lehetőségeknek a kiértékelését jelenti, amelyek a helyzet megoldását elősegíthetik. Azt gondolom, hogy mindent nagyon alaposan és részletesen kell megterveznem, Nini segíteni fog ebben, tudom. Minden olyan lesz, mint azon az utolsó végzetes estén. A felszolgált ételek és italok, a szalon berendezése. Csak Krisztina fog hiányozni…
A kép az internetről származik.
ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
Éjjel van már, nagyon sötét, és én itt vagyok egy idegen helyen, idegen emberek között, akik gyűlölnek engem. A lányok mélységes megvetéssel és utálattal gondolnak rám, amiért elmondtam a titkukat. Igazából ott és abban a pillanatban bántani akartam mindenkit, az egész világot, annyira dühös és elkeseredett voltam. Apám itt hagyott, minden érthető magyarázat nélkül ebben a konzervatív iskolában. Azt érzem, hogy egyre dühösebb vagyok. Muszáj, lenne megnyugodnom, ezért próbálom elterelni a figyelmemet. Ferire gondolok és az együtt töltött percekre, a teadélutánokra, a táncokra, a telefonbeszélgetésekre. Annyira szeretném, ha itt lenne és magához ölelne. A figyelemelterelés működik, érzem, hogy csökken bennem a feszültség. Azt gondolom, hogy a problémától való eltávolodás jó taktika. Mindez a helyzettől való érzelmi és mentális távolságtartást jelenti, hogy energiát gyűjthessek a további megküzdéshez.
A kép az internetről származik.
ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
Nagyon egyedül érzem magam és szomorú vagyok, hogy ilyen lehetetlen helyzetbe kerültem. Itt vagyok egy lopási úgy közepén, gyanúsítanak engem tanárok, osztálytársak és ismerősök egyaránt. Azt gondolom, hogy most ők mind csalódtak bennem. A legjobban azonban az keserít el, hogy ezzel az üggyel szégyent hoztam az én tisztességes családomra. Kedves édesanyám és kedves édesapám biztosan nagyon szomorúak lesznek, ha ez az eset számukra is kiderül. Mivel most egyedül vagyok, és itt ülök arra várva, hogy milyen döntést hoznak helyzetemben a tanárok, érzem, hogy elhatalmasodik rajtam az idegesség. Megpróbálok tenni ellene, mert így csak rosszabb lesz. Ezért, az idegesség enyhítésé érdekében megpróbálok másra összpontosítani. A probléma időleges félretétele, a fenyegetettség csökkentése hozzájárulhat a helyzet javulásáért. Ezért inkább egy régi gyerekversre gondolok, és megpróbálom ezt a verset most itt leírni. Ez segít a feszültség enyhítésében.
Az ide tartozó kép az internetről származik.
Relaxációs gyakorlattal kezdtünk, mint minden alkalommal. „Tüdőtakarìtás” címmel. Ezt követően Bella dalára lazultunk. „Ellazulni jajj de jó” címmel. Imádták, együtt ènekeltèk vele a dalt és követték az utasításokat. Nagyon szeretik Bella dalait. Hajótörès játékot játszottunk. Sajnos volt aki beleesett a vízbe és a cápa eledelèvè vált, de nem adták fel és többször próbálták sikerre vinni a játékot. „Aranykulcs” cìmű mesét hallgatták, majd megbeszéltük a mese tanulságát, amelyen keresztül sikerült megèrtettni velük mi az a megküzdèsi stratégia. Szineztünk feszültség levezetés kèppen. Végül elkèszìtettük a mi szuperhősös tablónkat. Jó kis nap volt. 👍👌☺
Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium
Beszámoló
Boldogságóra, T24-es épület
2020. február 20.
Megküzdési stratégiák
Helyszín: T24-es épület, földszint, nagyterem
Téma: Megküzdési stratégiák-relaxációs gyakorlat
Foglalkozásvezető: Dr Csehóné Just Réka, Németh Magdolna
Cél: A kollégisták ismerjék meg az élet kihívásai során alkalmazható megküzdési stratégiákat, amelyek segítségével egyensúlyt teremthetnek a mindennapjaikban.
Eszközök: projektor, laptop, polifoam
Jelenlévők: 7 fő
Foglalkozásvázlat:
1. Bevezető
2. Irányított beszélgetés a mindennapi stresszről és annak leküzdéséről, a megküzdési stratégiák megismerése (ppt)
3. Az ismertetett megküzdésimód-preferenciák közül a diákok saját példákat hozva megállapítják, hogy melyik módszer jellemző leginkább rájuk.
4. A havi versenyen felajánlott feladatok közül a „Lépcső” megnevezésű feladatot választottuk, a diákok montázst készítettek a megadott Széchenyi idézet alapján.
5. Az érzelmi központú megküzdés egy lehetséges módszere a különféle relaxációs technikák elsajátítása és azok rendszeres gyakorlása. A diákok a foglalkozás végén kipróbáltak egy vezetett imaginációs gyakorlatot, amit egy rövid megbeszélés követett a megtapasztalt élményekről.