Óvodában elég nehéz dolog megfogalmazni félelmeinket,mivel a gyerekek nehezen tudnak beszélni félelmeikről, ezért rendhagyó módon próbáltam segíteni nekik.
Mindenki választhatott egy párt magának, az egyikük szemét bekötöttük, majd a másiknak végig kellett vezetnie őt egy „akadálypályán”. Tehát teljesen a másikra kellett hagyatkoznia.
A játék olyan jól sikerült, hogy volt olyan gyermek, aki kérte, hogy egyedül is hagy mehessen végig a pályán. A többiek tapssal segítettek neki, merre menjen.

Milyen magasra tudjuk úgy felépíteni a várat közösen, hogy ne boruljon el? Ez a kérdés motiválta a gyerekeket. Minden résztvevő nagyon koncentrált. Végül elkészült a közös várunk. Vajon meddig tudunk rá vigyázni úgy, hogy ne borítsuk el? Ez volt a nagy kérdés. Múltak a napok és a mi várunk még mindig állt és fokozatosan egyre szebb lett. Farsang napja előtt bontottuk le, hogy legyen hely a mókázásnak.