
Megküzdési stratégiák


A hónap dalának meghallgatása után megbeszéltük a megküzdési fogalmakat, azok kapcsolatát és összefüggéseit az előző témákkal, majd az Ész-kerék csoport által készített tablót mutattan be a az Agyag-ász csoportnak. A csoport tagjai minden kép alá leírták mit ábrázol a kép, így a tablón is olvasható a rövid történet, melynek tanulsága a gyerekek számára: „Annak ellenére, hogy Róka Rudinak kétszer kellett felépítenie a házát, nem adta fel! Akadályokkal ugyan, de elérte kitűzött célját!” Nagyon tetszett tanulóinknak az óra. Nagyon jól és vidáman érezték magukat a tanulók!
Tiszalúci Önálló Napközi Otthonos Óvoda
A gyerekek meghallgatták az Aranykulcs c. mesét, majd arról beszélgettünk, hogy a vágyaink, céljaink eléréséig előfordul, hogy akadályba ütközünk. Az akadály nem más, mint egy megoldásra váró feladat, amelyet, ha többszöri próbálkozás útján végzünk is el, általa a célunkat elérjük.
Az akadályokkal való megküzdést jól szemléltette a fogságba esett tavasz tündér megmentése. A gyerekeknek több akadállyal kellett az út során megküzdeniük, volt, akinek ez elsőre sikerült, de olyan is volt, akinek csak többszöri próbálkozásra. A célt végül sikerült elérni a gyerekek örömmel ölelték magukhoz a tavasz tündért.
A mozgásos játékok közül a Hajótörés c játék lett a népszerűbb, amelyet a hónap során többször is eljátszottunk. Jó volt látni, hogy a gyerekek mennyire figyelmesek és segítőkészek egymás iránt.
Böbe és Marika
Petőfi Sándor Általános Iskola
A februári Boldog Óvoda témája a „Megküzdési stratégiák” volt. Nagyon ügyesen dolgoztak csapatokban a gyerekek.
Demeter Ilona
Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda
Kedvenc játékuk kiszabadítása. Mindenki a kedvenc játékát lerakta a szőnyegre, majd egy varázspléddel letakartuk. Szomorúak lettek, hogy eltűntek a játékok. Vissza kaphatják ha három próbát kiállnak. 1. Közös éneklés. „. Versmondás. 3. Mozgásos feladat. Mindenki elvégezte a feladatott, így visszakapták a játékokat.
Petőfi Sándor Általános Iskola
Februàri Boldogsàgóra tèmàja: Megküzdèsi stratègiàk. Jó volt làtni , hogy milyen ügyesen dolgoznak csoportokban. Nagyon sokatmondó rajzok kèszültek azokról a szemèlyekről, akiktől segítsèget kapnak, ha rossz kedvük van. Foglalkozàsunkat Horvàth Istvàn Tornyot raktam című versèvel zàrtuk.
Csáki Rozália óvónő
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola Kiliti iskolarész
Először indulathőmérőt készítettek a gyerekek. Érdekes volt olvasni, hányféleképp próbálják levezetni a feszültségüket. Gyakoroltuk az ellazulást is, majd példaképeket és mesehősöket kerestünk. Megbeszéltük, miben szeretnének hasonlítani rájuk. Melyek azok a tulajdonságok, amelyek átsegítették hőseiket a nehéz helyzeteken. Kerri Strugról, az amerikai tornászlányról egy filmet is megnéztünk. Így kapcsoltuk össze a múlt havi témát a mostanival. Egy álom valóra váltása nem mindig egyszerű, legtöbbször csak komoly küzdelmek árán sikerül. Végül megszületett a tabló is, szivárvánnyal övezve.