Lépcsők
Megküzdési stratégiák
Felső-mátrai Zakupszky László Általános Iskola
A gyerekek bemutatták a példaképeiket, megbeszéltük erősségeiket.
Ebben a hónapban a megküzdési stratégia témát dolgoztuk fel mind az öt csoportban. A csoportokban a gyermekek meghallgatták a hónap meséjét ami a királylányról és a sárkányról szólt, nagyon tetszett a gyerekeknek a történet. A katica csoportban a mese után megkérdeztük a gyerekeket, hogy ha lehetne három kívánságok akkor mit kérnének, olyan válaszok voltak, hogy ne legyenek szegények, ne legyenek betegségek, ne legyen senki hajléktalan stb…. A csoportokban meghallgatták a hónap zenéjét, ami nagy siker volt a gyerekek körében.
Nagyon jò volt a farsangi buli…jò volt együtt jàtszani.
Tudjuk hogy mindig szàmìthatunk egymàsra ès nehèz helyzetekben is kisegìtjük egymàst
A hetet kis középső csoportomban relaxációs gyakorlattal kezdtük a Napra forgó napraforgóval. Az Aranykulcs című mese bevezetéseként megbeszéltük, hogy a napraforgó hogy küzd meg a fényért a növekedésért. A mese után a gyerekek elmondhatták, hogy ki mit nyitna az aranykulcsával. Egész héten mesei történetben küzdhettek a gyerekek. Levelet kaptak a Varázserdő királyától, akinek a gonosz boszorkány ellopta a koronáját. A gyerekeknek akadályok leküzdésével kellett visszaszereznie. Ügyességi próbán meg kellett szerezni az aranytallért. A Bátorság próbán a sárkányok földjén jártak, ahol mocsáron kellett átkelni. A Rátermettség próbán pedig a fekete szurdok felett kellett átkelni. A végén 4 csapatban 4 kulcsot kaptak, amihez meg kellett keresni a kincsesládát. Szöveges útmutató alapján eljutottak a ládákhoz, melyben puzzle formájában a korona rejtekhelyére találtak iránymutatást. A végén jutalomból meghallgathatták a király történetét mesében.
A varázserdő mindennap rejtett valamilyen próbát, feladatot amiért küzdeni kellett. A hajótörés játék rendkívül kedves volt, illetve cápatámadás is. Játékidőben vártorony készült fakockából. Miden kisgyermek elkészítette a megküzdés jelét nyaklánc formájában, mely segítette őket a próbatételek során.
A szuperhősők közül mi a hétköznapi hősöket részesítettük előnyben: rendőr, tűzoltó, mentős, orvos, katona. Igaz, hogy varázstárgyak nélkül, de rengeteg akadályt leküzdenek, ezért ők igazi hősök. Mindenki lerajzolhatta az ő számára legkedvesebb hétköznapi hőst.
Készítettünk tablót arról is, hogy mit csinálnak a gyerekek olyankor ha rossz érzések kerítik őket hatalmukba. Itt a kisebbeknek hosszasabb magyarázatra volt szükség, mert szívesen kiszíneztek volna minden lehetőséget.
Természetesen a hónap dala is mindennapjaink része volt.
Debreceni Bárczi Gusztáv EGYMI
Az emberi életünk sok-sok öröm melett, csupa küzdelemmel nehézséggel van tele, megkaptuk a megküzdés képességét, hogyan tegyünk a nehéz napokat, könnyűvé. Az iskolás gyerekek látják az életük árnyékos oldalát, szinte minden gyerek a tanulást hozta elsőnek nehézségként, továbbá társas kapcsolataikban keresték az akadályokat: veszekedés, kudarc, kiabálás, , szerelem, mozgáskorlátozottság, gyász. Ezek az akadályok nehezítik a mindennapjaikat. Megküzdési módokat átbeszéltük, mit tehetünk olyan helyzetekben, mikor nem mennek egyszerűen a dolgok, hogyan tudunk nyugalmi állapotba kerülni, kiegyensúlyozottá tehet bennünket a relaxáció. Erősségeinkre koncentrálunk, segítséget kérünk, nem hagyjuk magukat, hogy rossz körülmények között maradjunk.
A boldogságórák február havi foglalkozásai a megküzdési stratégiákról szóltak. Borszukné Kropf Ilona tanárnő a nyolcadik osztályosokkal tartotta ezzel kapcsolatos óráit. Több prezentációt is készített, amelyek alapján elmélyült beszélgetéseken dolgozták fel a témakörrel kapcsolatos tudnivalókat. A tanulók őszintén beszélhettek azokról a problémákról, amelyek ebben a korban foglalkoztatják őket. Közösen vitatták meg, milyen megoldási lehetőségeket találhatnak, hogyan küzdhetnek meg a valós helyzetekkel, melyek a legcélravezetőbb módszerek. Teszteket is töltöttek ki annak érdekében, hogy saját képességeiket, nehézségeiket és erényeiket feltérképezzék. Összefoglalták azokat a stratégiákat, amelyek leginkább követhetőek lehetnek egy-egy probléma feloldásában.
Beszélgettünk a gyerekekkel a témáról, ők választották ki a helyszínt, mivel kiscsoportosok a gyeremekek, ezért én írtam meg, a gyerekek ötleteltek.
„Érdemes dolgozni a nehéz problémákon,
mert útközben esetleg más érdekes feladatot old meg az ember.”
Boldogságóránkon a bevezető relaxáció egy képzeletbeli utazásra hívott bennünket, a dzsungelbe.
Utunkat szép színes pillangók, és különleges madarak kísérték. De egy tisztásra érve arra figyeltünk fel, hogy valaki bajban van, és segítséget kér.
A mi kis csapatunk elindult megkeresni őt, majd a szakadékból kimentettük, és együtt örültünk, hogy ezt az akadályt meg tudtuk oldani.
A mese hallgatását követően elkészítettük a témához kapcsolódó képet, amely talán jól szimbolizálja a megküzdést – egy bokszzsák – amely köré elhelyeztük a bokszkesztyűinket, melyek a nehézségeinket mutatják.
Közösen meghatároztuk azokat a tényezőket, amelyek segítik, illetve nehezítik a nehézségek leküzdését.
A foglalkozás zárásaként jó hangulatú játék volt.
Bízom abban, hogy a közös élmény valóban segít a mindennapi nehézségeink leküzdésében