Igen-igen megküzdöttünk a plakátunk tartalmának és végleges formájának megvalósításával.
Megküzdési stratégiák
„Lelkierő és megküzdési képesség nélkül nincs készen kapott boldogság.”
Bagdy Emőke
Amikor úgy érezzük, hogy valamiért semmi nem jön össze, semmi sem működik, akkor koncentráljunk, vegyük számba a lehetséges megoldásokat. Ha úgy érezzük, nincs mit tennünk, ne hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a tehetetlenség! Tartsunk szünetet, adjunk önmagunknak egy kis időt, amikor feltöltődhetünk. Keressünk olyan elfoglaltságot, amely feltölti energiatartalékainkat. Hódoljunk a hobbinknak, mozogjunk vagy relaxáljunk.
A megküzdési stratégiák témakörben olyan jól megfogalmazott tanácsokat tudtak adni egymásnak ( és nekem is ) a gyermekek, hogy magam is meglepődtem.A rajzokat párban készítették és utána jót beszélgettünk róla. Természetesen játék és dal nélkül nem múlhat el egy foglalkozás sem!
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolája
Sokszor dolgozunk csoportban, így a gyerekek egyre ügyesebbek a közös gondolkodásban. Ez a munka is így született, mindenki hozzá tette a saját kis puzzle darabját.
Az órát mesefeldolgozással kezdtük, majd egy keresztrejtvény oldottak meg a tanulók. Megbeszéltük, hogy ki,mire számít illetve azt is, hogy együtt könnyebb megoldani a problémákat , mint egyedül.
Mesefeldolgozással kezdtük az órát, majd mindenki mesélt arról ,hogy kire számíthat, ha bajban van. Megbeszéltük, hogy mit kell tennünk baj/probléma esetében.
Radó T.Általános Iskola és EGYMI
Az érzelmek és a gondolatok egymást meghatározzák. Ha bajban vagyunk,. nem mindegy, hogyan gondolkodunk. Ha negatív gondolatok járnak a fejünkben, akkor csupa rossz dolog fog velünk történni. Ha pedig optimistán gondolkodunk, akkor könnyebben cselekedünk és az életünk szép lesz. Ezeket ábrázoltuk egy-egy műalkotáson csoport munkában. Az önmegvalósítás és az önpusztítás fáját rajzoltuk meg , hogy magunkat is figyelmeztessük!
Rado Tibor Általános Iskola és EGYMI Győr
Minket még nagyon óvnak a szüleink, de azért gyermekkorban is történnek velünk kellemetlen események. Azokat megoldani bizony nekünk kell, és ezt itt a boldogságórákon is gyakoroljuk. Olxan tevékenységeket gyűjtöttünk, amik által megn yugszunk és tovább tudunk lépni. Sikerül jó pár tulajdonságot is összeszednünk, amik szükségesek a feladataink elvégzéséhez. Ezt a plakátot kifüggesztettük.