A gyermekek élete számos kihívásokból áll a mindennapok során. Összegyűjtőttük az alábbiakat: reggeli felkelés, az iskolai felszerelés összepakolása, az otthoni játékok, a ruhák, rendbentartása, a szorzótábla megtanulása, a testnevelés órán a szabályok betartása,” ne előzz”, „ne lökd meg a társadat”, a barátok összezördülése. A téma feldolgozása során a nem régen csonka családban élő osztálytárs mindennapi helyzete vitte el a fókuszt. Sírtunk, nevettünk! Egy alkalommal olyan mélyen elmerültünk a témában, hogy ” még a felhők is velünk szomorkodtak” mondta egyik kis tanítványom, miután egy hatalmas jégeső kopogására lettünk figyelmesek. Gyorsan tettünk is egy lépést, a szivárványt legalább a papíron elővarázsoltuk. A megküzdési stratégiánk, az ölelés, az „együtt”, a zenehallgatás. Aztán a megleptés! három kis tanítvány hazaindulás előtt öltözködés helyett visszatérve a termbe elém áll: „Viola néni te mindig lemaradsz a fényképről, csináljunk még egyett!”
Megküzdési stratégiák
Február -a szó legszorosabb értelmében- a megküzdés hónapja volt. Egymást érték a rendezvények, programok, így igazi kihívás volt a boldogságórás tevékenységek eredményes és hiteles megvalósítása. Mint tudjuk, nincs az a rakott szekér…. Bizonyítottuk. Pályaorientációs nappal, leendő elsős tanítóként két bemutató órával, ovis bemutatóval, és a farsangra készüléssel a hátunk mögött úgy döntöttünk, kevesebbet vállalunk, de azt meg is valósítjuk. Beszélgettünk a megküzdés korábbi témákkal való kapcsolatáról, és gyakoroltuk az indulatkezelési módszereket. Meditálással és alkalmankénti relaxálással oldottuk a felgyülemlett feszültséget. Farsang délutánján kitáncoltuk magunkból az összes feszültséget. A legnagyobb sikere a nehezített gimnasztikának és a vak kígyónak volt. Az elmaradt „megküzdés szivárványát” -kicsit átalakítva- a következő hónapra tesszük, és „apró örömök szivárványa” lesz.
Debreceni SZC Könnyűipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája
A hónap témája kapcsán a korosztály mindennapjaiban felmerülő, problémákat okozó szituációk megoldásával foglalkoztunk. A nagy létszám miatt kisebb csoportokban beszélték át a tanulók, hogy a kapott szituációt hogyan orvosolnák. Majd ezt követően nyílt körben foglaltuk össze az eredményeket. A problémaközpontú megoldások nagyon jól mentek, viszont az érzelemközpontú megoldásokban nem remekeltek. Ezért erre egy másik külön alkalommal tértünk vissza, hogy mit is jelent az empátia. Megismerkedtünk a közléssorompókkal és gyakoroltuk az értőfigyelmet is.
A hetedik osztályosok megküzdési stratégiájában mindig segítenek a „varázsszavaik” : tisztelet, barátság, kedvesség és összefogás. Ezek közül az összefogás az, ami átlendíti az osztályközösséget a nehézségeken, a problémák megoldásában.
Megküzdési stratégiák:
A tanulók képeken szereplő személyekről találtak ki történeteket, amely valamilyen problémás helyzetről szólt, amit sikerült megoldani. Csoportokban dolgoztak.Történeteiket felolvasták egymásnak. Megnéztük az „Elromlott mozgólépcső” kisfilmet. A videó útmutatót ad a problémákhoz való helyes hozzáálláshoz.
A hónap témájával ez alkalommal több órán is foglalkoztunk. Első alkalommal egy osztályfőnöki óra keretén belül a foglalkozást a ” vak kígyó” c. bizalomjátékkal kezdtük, majd tisztáztuk a „megküzdés” fogalmát. Olvasás órán a Hétfejű sárkány – című mese segítségével próbáltuk a témát körbejárni. Beszélgettünk arról, hogy milyen akadályokba ütközhetünk nap mint nap és ezeket hogyan próbáljuk leküzdeni. Mindenki próbált felidézni a saját életéből valamilyen problémát, akadályt, amivel meg kell küzdenie, ezt le is rajzolták. Próbáltunk olyan módszereket, megoldásokat találni, amelyek segítenek az akadályok leküzdésében. Testnevelés órán akadálypályán teljesítettek különböző feladatokat. Egymást buzdítva mindenkinek sikerült leküzdenie az akadályokat.
Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A célok kitűzése érdekében végzett feladatok közben elkövethetünk néhány hibát, amelyek rossz érzést válthatnak ki belőlünk. Hogy ki hol érzi? Mindenki máshol. Ezt fejezik ki az emberrajzokra írt nevek. Mindenki másképp próbálja a rossz érzéseit leküzdeni. A hegy a rossz érzéseket jelképezi, a különböző megküzdési stratégiákat összegyűjtöttük, és feltettük erre a hegyre. Mindenki ahhoz írhatta a nevét, amit a leggyakrabban alkalmaz. A hónap folyamán többféle stratégiát kipróbáltak a gyerekek, figyelték, hogyan hat rájuk, és a hónap végi záró foglalkozáson beszámoltak a tapasztalataikról. Bízunk abban, hogy később is alkalmazzák ezeket a technikákat a gyerekek.
Órakezdő relaxációként ,, Az én hangom” című gyakorlatot végeztük el. A témát úgy vezettem be, hogy beszélgettünk a kézikönyvben található szólásokról és közmondásokról. Kivétel nélkül jól elemezték a gyerekek ezeket, hiszen mindegyikhez tudtak jó példát mondani a saját életükből. Ezután csoportokat alkottunk, és a könyv 171.oldalán található képet elemezték a tanulók. Kreatív megoldások születtek a téren, hogy mi történhetett a fiatal hölggyel, és hogyan talált megoldást a problémájára. Leginkább az tetszett az osztálynak, amikor a 22 pontos felmérő segítségével azzal szembesült, hogy milyen a stresszkezelési módszere. Volt olyan illető, aki megállapította a teszt végén, hogy ki fogja próbálni azokat a páros számú praktikákat , amiket nem jelölt be magának. Végül a Boldogságbeszéd címszó alatti mondatokat olvasták fel hangosan a gyerekek. A mondatokat felragasztottuk egy kartonlapra, hogy szem előtt legyen és gyakorolhassa aki szeretné. Az óra zárásaként meghallgattuk Bagdi Bella Pozitív élmények újraélése című dalát.