Sokszor dolgozunk csoportban, így a gyerekek egyre ügyesebbek a közös gondolkodásban. Ez a munka is így született, mindenki hozzá tette a saját kis puzzle darabját.
Megküzdési stratégiák
Az órát mesefeldolgozással kezdtük, majd egy keresztrejtvény oldottak meg a tanulók. Megbeszéltük, hogy ki,mire számít illetve azt is, hogy együtt könnyebb megoldani a problémákat , mint egyedül.
Mesefeldolgozással kezdtük az órát, majd mindenki mesélt arról ,hogy kire számíthat, ha bajban van. Megbeszéltük, hogy mit kell tennünk baj/probléma esetében.
Radó T.Általános Iskola és EGYMI
Az érzelmek és a gondolatok egymást meghatározzák. Ha bajban vagyunk,. nem mindegy, hogyan gondolkodunk. Ha negatív gondolatok járnak a fejünkben, akkor csupa rossz dolog fog velünk történni. Ha pedig optimistán gondolkodunk, akkor könnyebben cselekedünk és az életünk szép lesz. Ezeket ábrázoltuk egy-egy műalkotáson csoport munkában. Az önmegvalósítás és az önpusztítás fáját rajzoltuk meg , hogy magunkat is figyelmeztessük!
Rado Tibor Általános Iskola és EGYMI Győr
Minket még nagyon óvnak a szüleink, de azért gyermekkorban is történnek velünk kellemetlen események. Azokat megoldani bizony nekünk kell, és ezt itt a boldogságórákon is gyakoroljuk. Olxan tevékenységeket gyűjtöttünk, amik által megn yugszunk és tovább tudunk lépni. Sikerül jó pár tulajdonságot is összeszednünk, amik szükségesek a feladataink elvégzéséhez. Ezt a plakátot kifüggesztettük.
Radó Tibor Általános Isk. és EGYMI
Sokszor kerülünk csapdába vagy nehéz helyzetbe. Számba vettük, hogy ki milyen tevékenység közben tud lenyugodni. nagyon fontos, hogy ne az érzelmeink vezéreljenek bennünket, hanem várjunk egy kicsit a döntések előtt. Változatos a skála, erről készítettünk egy plakátot is. Mindenkinek ajánlani tudjuk a sportot, mert sportolás közben felszabadulunk!
A gyerekek is sokszor kerülnek olyan helyzetbe, ami kizökkenti őket a nyugodt pillanatokból, egy mozdulat, egy mondat, bármi, ilyenkor mindig hozzánk, a csoportban dolgozó felnőttekhez fordulnak és megosztják velünk sérelmeiket.
A gyerekekkel meghallgattuk az „Ellazulni, jaj de jó!” című dalt és közösen relaxáltunk, megpróbáltunk teljesen kikapcsolni, nem figyelni semmi másra csak magunkra és a zenére. Ezután megbeszéltük milyen érzés volt ez.
Beszélgettünk arról mennyi féle érzés létezik, melyik a jó és rossz érzés. Megnéztük a Munkafüzet 43. oldalán található feladatot, melyik arc, milyen érzést mutat, majd a 44. oldalon található feladatot készítettük el a gyerekekkel, megpróbálták lerajzolni magukat, a különböző érzéseknek megfelelően.
Eljátszottuk, hogy szomorúak vagyunk (először a csoport egyik fele, majd a másik) és a csoporttársainknak kellett megvigasztalni, felvidítani bennünket.
Megbeszéltük, kinek mitől lesz jobb kedve, ha éppen nem érzi olyan jól magát. Megtanultunk egy „Arcmasszírozó mondókát”, ami szintén segít az ellazulásban.
Szeretnék a gyerekeknek a mindennapokban, minél több olyan technikát megmutatni, megtanítani, amivel könnyebben vehetik az elébük gördülő akadályokat.
Debrecen-Józsa Kerekerdő óvoda
Milyen fontos, hogy együtt dolgozzunk! – mondta egy kislány.
A téma feldolgozást a kéthetes mesefeldolgozásomra építettem. Az égig érő paszuly népmese feldolgozása közben megtanulhattuk a megküzdést, a kitűzött célok elérését. Az akadályokon átjutni, a félelmekkel való szembenézés, a nem adom fel kifejezések mind jelen voltak.
Kevesen voltunk a csoportban, sajnos sokan betegek voltak, de a gyermekek a hiányzókra is gondoltak közben. Elmondták milyen jó lenne, ha a többiek itt lennének és ők is segítenének. Jó érzés volt hallani, hogy milyen szeretettel gondolnak társaikra.
A relaxációs, erő gyűjtő gyakorlat után aranytojás keresésre indultunk együtt. Ehhez a hideg-meleg játékot hívtuk segítségül.
Amikor megtaláltuk mindenki elmondhatta mit kívánna a tojástól. Később varázsbabot ültettünk azzal a céllal, hogy mindig ott legyen velünk. Rajzok születtek, beszélgetések indultak el jó hangulatban.
Érzem az együtt töltött pillanatok gazdagságát. Örömmel tölt el, s biztos vagyok abban, hogy a témák feldolgozása még inkább beépül a csoport mindennapi életébe.