Februári témánk feldolgozását a Gumiember lazító-feszítő, mozgásos játékkal kezdtük az első napon, majd a mese segítségével kezdtünk elmélyülni benne. A mesét követő kérdések megvitatása és a saját élmények megosztása után tértünk rá az érzelmek és a hozzájuk tartozó arckifejezések megbeszélésére és ábrázolására. A második napon azokról a dolgokról beszélgettünk, amelyek segítenek rosszkedv esetén, ehhez használtuk a színezőt a munkafüzetből. Majd újra a Gumiember játékkal mozgattuk át magunkat és láttunk hozzá a pajzskészítéshez. Úgy gondoltam, hogy izgalmasabb lesz, ha mindenkinek lesz egy saját, védelmező pajzsa, ami megvédi őket a bánattól és a rossz dolgoktól. Minden gyermek kapott egy előre nyomtatott pajzs alakzatot, amit kivágtak, majd megkértem őket, hogy azt rajzolják rá a pajzsra, ami segíti őket abban, hogy boldogok és vidámak legyenek, ami megvéd a szomorúságtól. Majd ráragasztották egy kartondobozból kivágott alapra, a fogantyút pedig mindenkinek rátettem. Így az egész csoportnak – köztük természetesen nekem is – elkészült a védelmező pajzsa, amit a hét hátralévő napjain elővehettek, ha úgy érezték, hogy szükség van rá, az utolsó napon pedig hazavitték. Izgalmas pajzsok születtek.
A következő napon készültek el azok a rajzok, amelyeken a személyeket rajzolták le, akik a segítségükre szoktak lenni és a helyet, ahol biztonságban érzik magukat. Többségében a szüleiket, testvéreiket ábrázolták, vagy barátot/barátnőt, a helyszín pedig zömében az otthonuk, de van, akinek a rét, az óvoda és a tengerpart a biztonságos helyszín. Majd a hajótörés játékot játszottuk, kicsit átalakítva, a székfoglaló játékkal kombinálva: a szék volt a tutaj, a játék alatti zene pedig Bagdi Bella: Világomban minden rendben van című dala volt. Akinek nem jutott tutaj/szék, az az asztalnál (azaz a vízparton) foglalt helyet, és szurkolt a még vízben lévő társainak. Igazai küzdelem zajlott az utolsó tutajért.
Az utolsó előtti napon beszélgettünk arról, hogy a négy leggyakoribb érzelmet (boldogság, félelem, szeretet, szomorúság) mely testrészünkön szoktuk érezni, a feladatlap segítségével és a színekkel jelöltük. A szeretetet egységesen a szívvel azonosították és odarajzolták pirossal. A boldogság esetében megbeszéltük, hogy igazából azt érezzük az egész testünkön és azt is szoktuk mondani, hogy olyankor nem férünk a bőrünkbe, így az egész test körvonalát körberajzolták az ennek megfelelő sárga színnel. A félelem esetében a végtagokra asszociáltunk, hiszen ha félünk, remeg kezünk-lábunk. A szomorúságot pedig szintén a szívhez kötötték, így a megrajzolt piros szívek köré került a barna, szomorúságot jelölő szín. De természetesen születtek ettől eltérő, vegyes rajzok is.
Végül az utolsó napot zártuk a Toronyépítés és a Cápatámadás játékkal. A cápás játékot is módosítottam annyiban, hogy először három hullahopp karikát helyeztem el a csoportszobában, ami a hajókat szimbolizálta és ezen kellett elférniük, ha megállt a zene. Majd néhány ismétlés után kivettem egy karikát és már csak két karikán jól összekapaszkodva kellett hajóra ugraniuk, ebből is több kört játszottunk le. Nagyon élvezték, ahogy szűkült a hely, ami a menedéket jelentette számukra és küzdöttek egymásért, hogy senki ne essen a vízbe. Majd mielőtt felhelyeztük volna a hatodik lépcsőfokra a megküzdés jelét, lerajzolták, hogy mikor éreznek boldogságot és szeretetet, valamint az aktuális érzelmi állapotukat: zömében vidám, boldog érzések jelentek meg, de volt, aki fáradt és álmos volt. Végezetül sikeresen megmásztuk ezt a lépcsőt is a Boldogságvárhoz vezető úton.
A hét során volt egy kislányunk, aki sajnos karanténba került a családjával. Mivel ő különösen fogékony a boldogságóra tevékenységeire, nem szerettem volna, hogy kimaradjon. Számára a csoport nevében levelet készítettünk, amit bedobtam a postaládájukba, a levél pedig tartalmazta a heti mesét és a feladatokat. Így ő otthonról küzdött meg a hatodik lépcsővel, valamint a bezártsággal, de sikeresen teljesítette ő is és a családja is a feladatokat. Az elkészült munkákról az anyukája fotókat készített és elküldte nekünk.
A megküzdés hónapja valóban olyan időszakra esik, ami „viszontagságos idő”, de azon vagyunk folyamatosan, hogy képesek legyünk megküzdeni vele és nem félünk az akadályoktól.

1. Akadálypályán az elvarázsolt kastélyig.
2. Gomb úttal a tengerhez ( utazunk Meseországba).
3. Az elvarázsolt kastély felszabadítása az átok alól ( park, tó, az egész környék kitakarítása, rendezése, halak telepítése, kert gondozás, virágok ültetése).

Február a megküzdési célok végrehajtásának hónapja. Minden nap megküzdünk valamiért, céljainkért, vágyainkért, a jobb dolgokért. Kell hozzá akarat, erő, kitartás, célkitűzés, hit és szerencse. De nem elég a jót kívánni, akarni, azért tenni, tenni kell! Ezt tudatosítom a gyermekekben is! Erről beszélgettünk, séta alkalmával, pedig megfigyeltük a természetet, ahogy küzd a víz ellen. Etettünk a madarakat, akik élelemért küzdenek minden nap, és megtettünk sok-sok lépést a saját egészségünkért is.🙏👣💗🚶‍♀️🏃‍♂️🏃‍♀️

A foglalkozást a már jól megszokott relaxációval kezdtük. A gyerekek megszerették ezt a fajta ráhangolódást, egyre jobban eltudnak lazulni közben. Ezt követően a csoport lecsöndesül, így zökkenőmentesen tudunk beszélgetni és játszani. A relaxáció után beszélgettünk az érzelmekről, egymás megsegítéséről. Pöttyös labda dobálása közben az „Ellentét pár” nevezetű játékot játszottuk, melynél minden gyermek ráismert saját érzelmeire. A foglalkozás végéhez érve Tükör játékot játszottunk: a mimikámból fel kellett ismerniük az adott érzelmet és nekik is el kellett játszani. Ez a játék nagy nevetéssel végződött. A foglalkozás lezárásaként megbeszéltük, hogyan éreztük magunkat közben, mi tetszett a gyerekeknek, és mit csináljunk másként legközelebb. A hét folyamán elkészítettük a saját hős álarcunkat is, ami bátorságot ad minden gyereknek.
Süni csoport