A megküzdési stratégiák hónapjában osztályunk pajzsot készített. Először mindenki elkészítette az egyéni pajzsát, majd beszélgettünk és közösen alakítottunk ki az osztálypajzsunkat, mely legfőbb jellemzője a szeretet lett. Beláttuk azt, ha kedvességgel, jó szóval válaszolok az esetleges sérelmekre, bántásokra eredményesebb lesz, és így sokkal jobb élni. Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.
Megküzdési stratégiák
Ebben a hónapban igyekeztünk minél többféleképpen értelmezni a megküzdési stratégiákat. A gyermekek életkorából adódóan sok-sok játékos lehetőség adódott erre.
Az első alkalommal február 2.-a kapcsán foglalkoztunk ezzel a tematikával, amikor minden gyermek lefestette „magát” mackóként, hiszen tanultuk, hogy ezen a napon bújnak elő barlangjukból. A gyermekeket megkértük arra, hogy próbálják meg úgy lefesteni a medvéket, hogy fogják egymás kezét, hiszen együtt minden könnyebb. Ezt bizonyítottuk be a toronyépítéskor is, hisz mikor többen vettünk részt benne, magasabbra tudtuk építeni.
Ugyanezen a témahéten a medvékhez kapcsolódóan különböző bátorságpróbákon is részt vehettek a gyerekek a nagymozgásos tevékenység során. Melynek lezárásaként a légző gyakorlatot Bagdi Bella „Ellazulni jaj, de jó” c. dalára végeztük.
A következő hetekben egészségünk megőrzése volt a középpontban, ami újabb megküzdési stratégiákat mutatott be nekünk. Minden nap más orvosi rendelőt jelenítettünk meg a csoportban, ahol vizsgálatokat is végeztünk és megpróbáltunk közösen gyógymódokat keresni.
Úgy érezzük, hogy ezekkel a tevékenységekkel is jól meg tudtuk valósítani a hónap Boldogságóra témáját. Köszönjük szépen a lehetőséget!
A hónap során elvégzett feladatok:
A januári boldogságórákon folyamatosan beszélgettünk a gyerekekkel arról, hogy értelmes életet csak akkor élhetünk, ha célokat tűzünk ki magunk elé. Ez azonban önmagában kevés, hiszen a céljainkat el is kell érnünk, létre is kell hoznunk, hogy sikeres emberekké válhassunk. Ez olykor könnyebb, máskor nehezebb, de mindenképpen követnünk kell olyan stratégiákat, amik segítenek a megvalósításban. Februárban ezeknek a megküzdési stratégiáknak a megismerkedésével foglalkoztunk. Hogy érzékeljük a bajoktól a megoldásig tartó és odáig elvezető út/utak hosszúságát és különbözőségét, a munkafüzet 100-101. oldalain található útvesztőkön (labirintusokon) haladtak végig színes ceruzákkal a gyerekek, többféle választási lehetőség között keresgélve és haladva.
A „célba zokni” és a „székfoglaló” című bevezető játékok eljátszásával, amellett, hogy jól szórakoztunk, emlékeztettük magunkat arra, hogy a célokért, az eredményekért küzdenünk kell, semmit nem adnak ingyen senkinek. A munkafüzet 95. oldalán lévő keresztrejtvény megfejtésével (Megfejtés: EGYÜTT) azt is megbeszéltük, hogy EGYÜTT, egymást segítve, támogatva könnyebb szembenézni a kihívásokkal, mint egyedül.
A kihívásaink gyakran feszültséget, idegességet okoznak számunkra, ezért beszélgettünk arról is, hogy milyen módszereket használhatunk, hogy nyugodtabbak legyünk egy-egy nehezebb helyzetben. Ehhez nyújtott segítséget a mf. 98. oldalán található „indulathőmérő”, ami mellé mindenki lejegyezhette a számára legmegnyugtatóbb tevékenységeket. Ezek voltak a leggyakoribbak: zenehallgatás, sportolás, beszélgetés, olvasás, alvás, séta, kirándulás, tévénézés, számolás 10-ig, de a légzőgyakorlatokról és a relaxációról sem feledkeztünk meg. Hogy még jobban oldjuk a feszültséget, a mf. 94. oldaláról az „Egy icike-picike pocok pocakon pöckölt…” kezdetű vidám nyelvtörőt ismételgettük, amitől igen jó kedvünk kerekedett.
A gondok megoldásához pozitív mondatokat is gyűjtöttünk (Mf. 102. o. alapján – Megerősítések nehéz időkre), amik nehezebb időszakokban a segítségünkre lehetnek. Ezeket a füzetünkbe is leírtuk és az az érdekességük, hogy a kezdőbetűiket összeolvasva a „KITARTÁS” szót kapjuk, ami a céljaink elérése és a megküzdési stratégiák szempontjából elengedhetetlen tényező (Lsd. képek között, alul!).
Február 17-én, hamvazószerdán, a farsangi időszak lezárásaként mi is elégettük az idén Klementina névre keresztelt kiszebábunkat. Vele együtt égettünk el egy dobozt is, ami a „Rossz tulajdonságok ládikája” nevet kapta és a kiszebábbal együtt minden évben elkészítjük. Ebbe a dobozba kis cetliket gyűjtünk/gyűjtöttünk, amikre azokat a jellemvonásainkat, tulajdonságainkat írjuk/írtuk fel, amik negatívak, amik hátráltatnak minket a céljaink elérésében, amiktől meg szeretnénk szabadulni. Régen, a néphagyomány szerint a kiszebáb ruhájára tűzték fel ezeket a cetliket, innen jött az ötlet a ládika elkészítéséhez. Az égetés az ezektől a negatívumoktól való elszakadást, az elengedést szimbolizálja, ami által jobbak, céltudatosabbak lehetünk.
A hónap fő feladatának a „Nevünk” című feladat elkészítését választottuk. Ehhez az internet segítségével a csoport minden tagja számára megkerestük a saját keresztneve jelentését, megkerestük benne a pozitívumokat és azt az erőt, amiben hinni szeretnénk. Megbeszéltük a „Nomen est Omen” latin mondat jelentése alapján, hogy a nevünk meghatároz bennünket, egyfajta jóslás a számunkra, elárulja a viselőjét, utal a sorsára, jelzés értékű, megvéd minket. Ezért ezután kicsi, pajzs alakú sablon alapján kinyírt színes papírra mindenki felírta a nevét, és olyan tárgyakat, jeleket rajzolt mellé, ami legjobban kifejezi az egyéniségét és a nevének a jelentését. A kicsi pajzsokat ezután egy fényes kartonból készült, nagy pajzsra ragasztottuk, ami az osztályterem ajtajára került, hogy jelképesen mindjárt a bejáratnál védelmezzen bennünket minden nem kívánatos eseménytől, személytől, jelenségtől és biztonságot nyújtson a számunkra (Főkép).
A hónap fontos üzeneteként pedig egy Walt Disney idézetet mutattam a gyerekeknek, amit a füzetünkbe is lejegyeztünk, és aminek a mondanivalója pontosan a célokról és a megküzdési stratégiákról szól: „Gondolkodj, higgy, álmodj és merj!” Vagyis okosan, ésszel, hittel és meggyőződéssel keressünk célokat az életünkben, lelkesen álmodozzunk róluk, majd bátran, merészen és kitartóan valósítsuk meg őket! Tehát merjünk nagyot álmodni, mert minden az álmokkal, az elképzelésekkel kezdődik, aki pedig mer, az nyer!
A téma feldolgozása: Óvodai farsang
Cél: a csoport bohócának megtalálása, amelyet a gonosz boszorkány tett el.
Stratégia: játékos feladatok megoldásávaln a boszorkány erejének gyengítése.
Játékok: székfoglaló, hajótörés, lufitartás fejjel, karikákban ugrálás
eredmény: a bohócunk kiszabadítása
Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
Megnéztük, kinek mit jelent a keresztneve. Ez alapján mindenki kiválasztott magának egy rá jellemző tulajdonságot, amit saját maga és a közösség hasznára tud(na) felhasználni. Gyakran kellett a fantáziát használni, mert többüknek nehéz volt a név jelentése alapján elindulni, de végül mindenki talált pozitív ismertetőjegyet.
Erzsébethelyi Általános Iskola
Nagy mulatság volt a nevek jelentéséről, származásáról beszélni. A gyerekek örömmel vették, kíváncsiak voltak. A rajzolásba, a plakát kivitelezésébe is nagy lendülettel vetették bele magukat. Íme az eredmény!
I. Ráhangolódás
II. A hónap dalának meghallgatása, éneklése
III. Csapatonként kutató munka a keresztnevek jelentéséről
IV. Plakát készítése
V. Prezentálás egymásnak aplakát segítségével
VI. Meditáció
A hónap témájának a lényegét elég nehezen értették meg a gyerekek. Ehhez a mesét használtam legfőbb segítségemül.
Többször elolvastam nekik, beszélgettünk róla. Eljátszottuk. Megcsináltuk a munkafüzet feladatát.
Nagyon szerették a Királylány, sárkány, királyfi játékot. A dalt is többször kérték, hogy hallgassuk meg.
Mindenki elkészítette a saját „Csodálatos segítők ” tábláját.
Majd a pozitív megerősítéseket közösen gyűjtöttük, írtuk össze.
A gyerekek által elkészített tablón a kék felhők a gyerekek nehézségeit, a napocska sugarai pedig a már megoldott problémát jelképezik.