A stresszoldás lehetőségei gyermekkorban.
Megküzdési stratégiák
Táncsis Mihály Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Kanizsai Dorottya Általános Iskolája
A nehéz helyzetekben sokat segít, ha magunkról tudunk pozitívan gondolkodni. Ha akarjuk, ha nem, társaink véleménye rólunk nagyon is befolyásolja önképünket. Fontos tehát, hogy a közösség, amiben élünk, elfogadó legyen. Ezért játszottuk a „Mindenkiben van valami jó” játékot, ahol az osztály minden tanulója minden osztálytársának írt: ” Kedves……, én azt szeretem benned, hogy …..” üzenetet. Nehezen indult,de ahogy elkezdték kapni a megerősítő üzeneteket, egyre nagyobb kedvvel és lelkesedéssel írtak egymásnak. Szép pillanatokat éltünk meg.
Nehéz hónap, nehéz időszak volt mindannyiunk életében. Küzdöttünk diákként a társakkal, pedagógusként az élettel, és teszteltük stresszkezeléseinket is sikeresen !
Október hónap témája, a megküzdési stratégiák volt. A témát, a Micimackó és a Katica csoport közösen dolgozta föl. A foglalkozást, szokásunkhoz híven, mondókával és egymás köszöntésével kezdtük. a témához, a Boldogságóra című könyv által ajánlott mesét, Az aranykulcsot választottuk. A mese cselekménye, jó alapul szolgált, a megküzdési stratégiák felvezetéséhez és a téma megértéséhez, a gyermekek számára. A mese elmondása után, megbeszéltük a mese tartalmát, a főhős jellemfejlődését, amely az akadályok leküzdése után/során következett be. Ezután arról beszélgettünk, hogy a gyerekek életében, milyen váratlan akadályok következhetnek be: szóba került az iskolakezdés, mint pozitív változás, és szóba került egy családtagunk elvesztése, szülők válása is. Technikákat beszéltünk meg, az akadályok leküzdésének módjára. „Jobb, ha kisírom magamat”, „kérlek segíts”, nem adom fel! Ezt játékos ügyességi feladat követte, melynek segítségével, megtapasztalhatták a gyerekek, hogyan tudják egymást segíteni, váratlan nehézség leküzdésében. (hullahoppos házfoglaló játék: adott jelre, ha jött a sárkány, kettő, illetve, három főnek kellett házat/kastélyt találni). Kiszíneztük, kivágtuk a téma jelképét, és felragasztottuk egy piros szívecskére, melyet elhelyeztünk a csoportszobában lévő, Boldogság-vár képünkön. A foglalkozást közös relaxációval zártuk
A csoport összetételének köszönhetően nagyon szereti az új kihívásokat, szeretnek új dolgokat kipróbálni, megnézni, majd azokat elsajátítani, tovább fejleszteni.
Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum
Mondatok gyűjtése: Mi segít?
Mi nyújt vigaszt neked?
Mese feldolgozása: A bugyelláris, a pipa meg a süveg
Feladatok: szereplők csoportosítása: Segítő Rosszakaró
Csodálatos segítők:
Akihez fordulhatok Akik hozzám fordulhatnak
Hol érzem a feszültséget?
Képregény készítése
10 módszer melyet szívesen használsz, hogy nyugodtabb legyél
Bölcsességek
Megerősítések nehéz időkre
– pozitív mondatok, melyek problémák idején a segítségedre lehetnek
Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
A gyerekekkel a feszültségek kezelésére relaxációs gyakorlatokat végeztünk, melyhez segítséget nyújtott számunkra Bagdy Emőke relaxációs kincsestára. A gondjainkat, feszültséget okozó dolgokat egy kis cetlire írtuk, hajót hajtogattunk, kisétáltunk a közeli tóhoz majd víretettük és elbúcsúztattuk.
Farsang hetét ünnepeltük. A farsangi játékok során jártuk végig a témát. A gyerekeknek meg kellett küzdeniük a feladatokkal, időnként saját magukkal és társaikkal is, saját maguknak kellett kitalálniuk, hogy tudják leghatékonyabban teljesíteni a játékos feladatokat, hogy sikert érjenek el. A bált a gyerekek bemutatkozásával kezdtük, még a legbátortalanabb gyerek is szívesen bemutatta jelmezét. Ezt követően táncoltunk, énekeltünk, majd következett az eszem-iszom. Ivó versenyt tartottunk kiskanál segítségével, majd evő versenyt hátra tett kezekkel ez követően seprűvel való táncolással és újságpapíron táncolással folytatódott a nap. A mulatságot a tornateremben fejeztük be, ahol előkerültek a Veronika játékok, végezetül egy relaxációs gyakorlat következett a ballonon fekve.
A szeptemberi nevelési év számos próbatétel elé állítja a gyermekeket (új gyermekek érkezése, újra felvenni a csoport már megszokott ritmusát, találkozás a társakkal és a felnőttekkel), amelyekkel bizony hősiesen meg kell küzdeni. Semmit sem lehet a lepedő alá rejteni. Mindennel szembe kell nézni!