A mostani boldog óra foglalkozáson a megkuzdessel foglalkoztunk. Elolvastam az Aranykulcs mesét,igyekeztünk éreztetni a gyerekekkel,hogy a céljainkat néha csak nehézségek árán tudjuk elérni,S nagyon fontos a kitartás.
Nagyon tetszett a mese , ügyesen válaszoltak a feltett kérdéseimre. Játszottunk a labirintus hoz hasonlót,ahogyan a mesében Róza,úgy mi is becsukott szemmel mentünk végig egy óriás épitobol kirakott úton, S aki végigment ,az út végén megolelhette a ” herceget” , a társulat,aki várta őket. Van egy kisfiú,akinek még kellett mutatni,milyen az ölelés,hogyan rakja a kezét.
Az érzelmeket kifejező feladatlapokon berakzoltuk az arckifejezéseket, egész ügyesen tudták ábrázolni.
Szineztünk differenciáltan: a nagyobbak az aprólékos sárkányt,hatan Rózsával, a kisebbeknek a király lányt és a királyfit.
Ezután a Megküzdés gyakori jelmondataival próbáltunk mondatokat fogalmazni. Pl. ,: Nem kapkodok a színezésben !
Koncentrálok a feladatban,amit az óvó néni adott nekem.
Megfontolni,hogyan töltsék ki egy feladatlapot,hogy hibátlan legyen !
Nem adom fel,ha nem sikerül valamit megrajzolni!
Mérjék segítséget kérni,ha valamit nem tudok vagy nem.értek,mert az óvó néni mindig segít !

Mi is a megküzdés? Mit tudunk tenni annak érdekében, hogy a céljainkat elérjük? Mivel vagy mikkel kell szembe néznünk azért, hogy a tevékenységünket siker koronázza? Nehéz kérdések, sok esetben a felnőtteknek is, a gyerekeknek meg talán még nehezezbb. Azonban ha egy kicsit a segítségükre vagyunk és megpróbáljuk őket terelgetni, hozzá segítjük őket a siker eléréséhez.
A havi témánk a megküzdési stratégiák voltak. Kezdő relaxációnk előtt beszélgettünk arról, hogy kinek milyen nehéz dolgokkal kellett eddig megküzdenie, majd az „irkafirka ” relaxációs gyakorlattal folytattuk a foglalkozásunkat. Igyekeztem nyugodt légkört teremteni, hiszen nem egyszerű behunyt szemmel rajzolni, firkálni és rá kellett hangolódni erre a tevékenységre. Volt 1-2 kisgyermek, akik fekete színest vettek elő és azzal köröket rajzolgattak. Érdekes volt látni őket, hogy milyen átéléssel végzik a feladatot. Néhány kisgyermeken látszott, hogy feszültebb és tökéletes volt ennek a feszültségnek a levezetésére az „ellazulni jaj, de jó” című dalocska. Kicsit hosszú volt a dal, azonban minden testrészünket megmozgattuk vele és a gyerekek nagyon szépen énekelték a refrént, ügyesen követték a dalban elhangzott utasításokat. Jó volt látni, tapasztalni, hogy valóban nyugodtabbak, lazábbak lettek és az egész foglalkozás ideje alatt ez a hangulat kísért minket végig. Az általam kiválasztott próbatétel a kedvenc játékaik kiszabadítása volt. Még reggel sikerült eldugni 5 darab játékot, de én nem csak plüssöket, hanem más játékot is eldugtam, pl. legó, darus autó. Észre is vették, hogy valami nem stimmel, kérdezgettek, de úgy tettem, mintha nem tudnám, hogy hol vannak. Azonban Pók néni csodát művelt. Tátott szájjal hallgatták a pók néni levelét, elfogadták az ajánlásaimat, azzal kapcsolatban, hogy milyen feladatokkal kedveskedjünk pók néninek azért, hogy a játékok visszakerüljenek a gyermekek birtokába. Mindenki, egyszerre, egy gyermekként végezte a feladatokat! Szívesen verseltek, énekeltek, kastélyt építettek, szép rajzokat készítettek és kincseket is kerestek azért, hogy a céljaikat elérjék és Pók nénit kiengeszteljék, még gyümölcsöt is kellett vinni a sarokba, hátha azt szereti Pók néni. Természetesen visszakapták a játékaikat és nagyon örültek nekik. Egy kis játék után meghallották Boldog Dóra csengettyűjét és versikéjét és szépen elhelyezkedve a szőnyegen hallgatták végig az aranykucs című mesét. A mese után beszélgettünk arról, hogy kinek milyen nehéz feladattal kellett megküzdenie. Aranyosak voltak, mert szinte mindenkinek volt már tapasztalata etéren. Például az egyik kislány nagyon fél az új dolgoktól. Azonban látszik rajta, hogy a szülei segítségével ezt próbálják megoldani, igyekeznek ezen túl lendülni. Pár héttel ezelőtt karate vizsgája volt és most mondta el a kislány, hogy ez neki milyen nagy erőfeszítésébe került, hogy a kitűzött célt elérje és leküzdje a félelmét. Meg is tapsoltuk, mert neki ez valóban nehéz, de küzd és már látszik az eredménye is.
Az óvodai heti témánk a vizi járművek voltak, ezért nagyon örültem annak, hogy ehhez kapcsolódva játszhatunk a boldogságóra program keretein belül. A cápatámadást játszottuk el, megértették a feladatot, a játék végén egy karikában 4-en tudtak elhelyezkedni.
Ezt követően kiszíneztük a megküzdés jelét, elhelyeztük a 6. lépcsőfokon és zárásként megbeszéltük, hogy ki hogyan érezte magát a mai napon. Akinek volt kedve, le is rajzolhatta, akinek meg nem szerette volna, azok a kisgyermekek táncolhattak a záró dalunkra. Azt gondolom, hog a gyermekek nagyon élvezték a témánkat és a foglalkozást is! Kértem őket, hogy meséljenek otthon a napunkról, és kérjék meg a szülőket és a nagyszülőket, hogy meséljenek otthon arról, hogy kinek milyen bátorságpróbája volt már eddig!

Nem volt könnyű, de sikerült
Boldog Dóra ismét a varázsládán ült, így a gyermekek már érkezéskor tudták, hogy Boldogságóra lesz. Örömmel fogadták, néhányan még üdvözölték is. A reggeli játékidő zavartalanul zajlott, egészen addig, amikor egy kislány észrevette, hogy nincsenek a babaszobában, a kosárban a plüssjátékok, amivel szeretne játszani. A kosarat a csoportszoba közepére helyeztem, hogy mindenki jól láthassa mi történt. Közös keresgélés indult, a fiúk is bekapcsolódtak a kutakodásba, de nem jártak eredménnyel. Kopogtattak az ajtón, hamarosan meg is jelent egy boszorkány báb, aki tudtára adta a gyermekeknek, hogy ő vitte el a játékokat és csak akkor adja vissza, ha áthaladnak az akadályokon. Meg kell küzdeniük azért, hogy visszaszerezzék a plüssfiguráikat, ami nem lesz könnyű feladat. A „Repül a karom, ha akarom, ha akarom” kezdő relaxációs gyakorlattal indítottuk el az órát. Az akadálypályát már reggel elkészítettem a tornateremben. Különböző tornaeszközöket használtam, melynek a végére egy bújócsövet tettem, ide helyeztem egy zsákban elrejtve a játékokat. Az akadályok egy mesebeli erdőben voltak, ahol nehéz küzdelmek elé néztek a gyermekek. Lehetett csúszni, bújni, mászni, fellépni, ugrani, körbe járni. Akinek kicsit nehezebben ment a feladat, azoknak segíthettek a társaik is. Együtt könnyebben ment az akadályokon való átjutás. A nehéz és fáradságos küzdelem után, végül meg lettek az elveszett játékok. Beszélgettünk az akadályokon való átjutásról, milyen érzés volt számukra, mi jelentette a legnagyobb nehézséget. Többen mondták, hogy kicsit féltek a létrán, nehéz volt átjutni rajta, de meg lehetett csinálni, a végén pedig megkönnyebbültek egy kicsit, amikor meglettek a játékok. Mindenki választott egyet belőle és így mentünk vissza a csoportunkba. A gyermekek elfáradtak, így az „Ellazulni, jaj de jó” zenére való könnyed mozgás segítette őket a feltöltődésben. A mesét, a mesehallgatás szokásait megtartva, mesepárnáikon elhelyezkedve hallgatták végig. A sok mozgás után türelmesek voltak. Beszélgettünk arról, hogy milyen érzés, amikor nehéz feladatot kell megoldaniuk, milyen, amikor az teljesül. Van közös nehéz feladatunk is: a cipőkötés, ami csak kevés gyermeknek sikerült eddig, de tovább gyakoroljuk, persze otthon is szükséges a megerősítés. Tükör előtt érzelmeket játszottunk, ki kellett találni egymásról, ki mit is érezhet. Nagyon jókat kacagtak, sokszor próbálták társukat utánozni. A feladatlapon saját érzelmeikhez kapcsolódó arckifejezésüket jelölték meg. Örömmel tapasztaltam, hogy a legtöbben a vidámságot karikázták be. A hajótörés játék lelkesedést keltett bennük. Ezt a játékot már jól ismerték, csak kicsit más néven. (pingvinek a jégtáblán) A játék közben vigyáztak egymásra, izgalommal segítették társaikat. Volt egy kisfiú, aki sokat bohóckodott közben, de őt sem hagyták cserben, hogy ne essen a vízbe. Végül sikerült kis helyen is elférniük, így mindenki megmenekült. A megküzdés jelét már reggel kiszínezték, amit a 6. lépcsőfokra helyeztünk fel. A záró éneklés sem maradhatott el, melyet már a maguktól kértek a gyermekek. Beszélgettünk az óra végén, hogy otthon is meséljenek a Boldogságóra élményeiről. Több szülőtől is kaptam visszajelzést, hogy örülnek neki, hogy van Boldogságóra az óvodában, mert a gyermekük ilyenkor jó kedvvel megy haza, vidáman mesél, mennyi mindent csináltak. A pozitív megerősítés mindig jól esik, újabb célok elé állít. Az óvodában megrendeztük a jelmezbált, ahol színes jelmezekbe öltöztek a gyermekek. A csoportokba átvonultunk, ahol nagyon sokféle mesehőssel találkoztunk, akiknek boldogulni kellett már nehéz helyzetekben. Egymást megcsodálva, vidám farsangi tánccal mulatoztak a gyermekek az óvoda valamennyi csoportjában.

A hónap témájában ez alkalommal több egységet is kiemeltem a segédanyagból. Bevezetésképpen megnéztük együtt a „Fel a fejjel” c. videót, melyet hosszas beszélgetés követett. Három alkalommal is megnéztük ezt, mert először olyannyira nevettek rajta a gyerekek, hogy a lényegi mozzanatokat értelmezni és érezni nem tudtuk. A második alkalom előtt kihangsúlyoztam mire figyeljenek oda, és nagyon ügyes gondolatokat osztottak meg egymással óvodásaink. Ügyes következtetéseket vontak le és több gyermeknek is azonnal eszébe jutott két korábban kihangsúlyozott gondolat: „Soha nem adjuk fel”, „Mindenre van megoldás”.
Következő állomásként leterítettem a „nyugalompaplant”, ezt a szivárványkendő szimbolizálta. Erre lefeküdtek a gyerekek és így történt a mesehallgatás a könyv ajánlása szerint. Természetesen a kendővel való játék nem maradhatott el. Másnap farsangi mulatságot tartottunk és ekkor elővettük ezt. Célunk volt először a léggömbök, majd a kislabdák rajta tartása. Ez egy jó kis megküzdés volt, hiszen az önmegnyugtatás és az önkontroll gyakorlása fontos volt ebben a játékban.
Nagy hangsúlyt helyeztünk arra, hogy több időt szánjunk a beszélgetésre, a közös gondolkodásra. A Ho’oponopono a mi gondolkodós zenénk. Hallgatása előtt meg szoktam kérni a gyerekeket, hogy mire figyeljenek oda, min gondolkodjanak és utána kezdődik a beszélgetés. Ez most is így történt a tevékenység lezárásaként.