Iskolánkban a végzős évfolyam tanulóinak emléknapot tartottunk, melyen a holokauszt témáját dolgoztuk fel.
Megbocsátás
Dátum: 2024.04.16
Korcsoport: 4-5 évesek
Boldogságóra
A mai Boldogságórát egy relaxációs gyakorlattal kezdjük “Kitárom a világom, mint egy virág kinyílok…kitárom a világom”, “Napimádás”.
A gyakorlat után megkérem a gyerekeket, hogy üljünk le a szőnyegre egy kört alkotva. Beszélgetni kezdünk miért jó megbocsátani, mit is jelent a megbocsátás szó. A beszélgetés után elmesélem nekik Bezzeg Andrea Tündéri bocsánat címü meséjét. A mese végén elmondjuk miről is szólt, mi volt a tanúlsága.
Ezután megkérem őket üljünk az asztalokhoz, mert vízfesték és ecset segítségével a saját fantáziájuk alapján festenek egy képet. Miután a képek megszáradtak a nap folyamán a gyerekek odaadhatták a sajátjukat annak a társuknak, akit esetleg volt, hogy megbántottak. Gyakorolták a bocsánatkérést. Nagyon élvezték a gyerekek, mosolyogva, örömmel ajándékoztak egymásnak.
A Boldogságórát Bagdi Bella egyik dalával zártuk.
Solymári Óvoda-Bölcsőde, Napsugár Óvoda
Úgy belemerültünk a megbocsátásba, annak játékos gyakorlásába, hogy elfelejtettünk fényképezni :).
Az első alkalommal felidéztük a tavaly hallott „Ha valakit megbántottál” versikét és a Bocsika! játékkal színpaddá változtattunk egy színes kötött pokrócot, arra álltak a gyerekek párosával, hármasával, többesével, hogy eljátsszuk, ami bánt minket és feloldjuk a „feszültséget” (ahogy az egyik kislány mondta).
Legközelebb cicává változtunk és kifújva a haragunkat nyújtóztunk, persze a nyávogás sem maradhatott ki, anélkül nem is lettünk volna igazi cicák. A relaxáció után Barry Timms: Bocsánat! című meséjét hallgatták meg két jó barátról, akik bizony csúnyán összevesztek. Az érzelmekkel átszőtt mese a saját érzésekkel kapcsolódott, amikor a gyerekek feladata saját arcuk megrajzolása volt miután megbocsájtottak nekik, majd miután ők bocsájtottak meg valakinek. Gyakoroltuk a Ho’oponopono dallal a varázsszavakat is, készültünk a harmadik megbocsájtás témájában barangoló boldogságórára. Végül a megbocsájtás ajándékát is magukkal vihették, hogy érzéseik szerint színezve továbbadhassák.
A harmadik boldogságóra a témában mókával, játékkal telt. Vicces nyelvtörőket próbáltunk kimondani, majd megbeszéltük, hogy bármilyen viccesen is hangoznak, itt bizony valaki megbánt valakit és szükség van bocsánatkérésre és megbocsátásra. Folytatásként felidéztük a varázsszavakat és jöhetett a zombi, persze igencsak nehéz dolga volt, mert mindenki nagyon gyorsan talált egy megfelelő varázsszót. Az egyik legszebb jelenet az volt, amikor az egyik kisfiú, aki még nem jól formálja a szavakat, szavak helyett inkább megölelte a zombit. 🙂
A nagy vadászat után jöhetett egy kis pihenés a hónap dalát hallgatva.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvoda Könd Utcai Telephely
A helyi gyermekkönyvtárral jól működő kapcsolatot ápolunk, Könyvkosár keretében gondoskodnak arról, hogy az óvodánkba mindenféle könyv újdonság elérhető legyen a gyerekek számára, így helybe jön a könyvtár. Többször jártunk könyvtári foglakozáson is, ezért arra gondoltam, hogy meglepjük őket a könyvtárosok világnapja alkalmából. A gyerekek könyvjelzőket festettek, melyre egy-egy pozitív idézet is felkerült, és a Magyar Költészet Napjára alkottunk egy közös plakátot is, melyre József Attila Altató című verse került fel. Beszélgettünk a könyvtárosok munkájáról, hogy hogyan kell másokra oda figyelni, miért fontosak az ünnepnapok köszöntések. Majd bejelentkezés nélkül felkerekedtünk és egy kedves kis köszöntő keretében átadták a gyerekek az ajándékaikat a könyvtárosok legnagyobb meglepetésére, mert még sosem érte ilyen öröm őket. Erről a helyi médiában egy rövid cikk is született.
Ebben a hónapban a megbocsátásról beszélgettünk. A gyerekek saját példákat mondtak el arról, hogyan kezelik azokat a helyzeteket, amikor őket bántott meg valaki. Arra is adtak egymásnak tippeket, hogy mit szoktak tenni, amikor ők bántanak meg másokat. Ezután meghallgatták „A megbocsátás jele” című történetet. Mindenki összefoglalta röviden, hogy számára mi a történet tanulsága. Aztán a történetet dramatizálták némajátékban és énekkel is. Nagyon ügyesen megoldották ezt a feladatot párokban. Egy újabb beszélgetés során előjöttek a megbocsátással kapcsolatos fogalmak: megbékélés, felmentés, tolerancia, letagadás, elfelejtés. Ezekhez kapcsoltuk a következő érzéseket: csalódás, harag, agresszió.
Ezután a gyerekek egy képregényt készítettek, ahol a buborékokban a megbocsátás varázsszavait is használták. Ezzel a kreatív feladattal zártuk le ezt a témát.
Törteli Szent István Király Általános Iskola
A megbocsátás fontossága
Költészet napján nemcsak megbocsátást kérő verseket olvastunk fel, hanem a gyerekek maguk is megpróbálkoztak a rímfaragással.
A megbocsátást rendszeresen gyakoroljuk, hiszen a gyermekközösségben napi szinten előfordulnak kisebb konfliktusok, s ezeket csak úgy tudjuk megoldani, ha a haragot/ rossz érzést feloldjuk.
Bábjátékkal vezettük be a témát, ezt követően pedig beszélgettünk a gyerekekkel. Többen is szívesen elmondták, hogy milyen konkrét esetekben éreztek haragot, milyen érzés amikor megbántottak valakit…..stb.
Játékokon keresztül gyakoroltuk a varázsszavakat és a dalokat hallgatva közösen táncoltunk.