Olvasás órán A három kiscsibe c. mesét dolgoztuk fel.
Megbocsátás
E hónap témája szinte mindig aktuális egy közösségen belüli kapcsolatok alakításában, így most is napirendünkre tettük a megbocsájtás gyakorlását. Sokszor nehéz ez a kis óvodásoknak, ezért a mese és szerepeinek újraélésével nagy segítség nekik egy-egy érzelem, s így a megbocsájtás jó érzésének megélése is. Vidám hangulatúvá vált a kezdetnek borongós hangulatú mackós mese. Végül is mindenki jól szórakozott!
Boldogságóránk kezdő relaxációjának a Szivárványlégzés mindfulness gyakorlatot választottam. A gyakorlat segíti a lecsendesedést, a koncentrálást önmagunkra. Az így magunk köré varázsolt szivárvány hídon keresztül jutottunk el egy távoli kis szigetre, ahol a szigetlakók megtanították nekünk a megbocsátás varázsszavát : a ho’oponopono-t. A Ho’oponopono jelentése : hibát kijavítani. Ebben lehet segítségünkre az ölelés, a sajnálom, köszönöm, a bocsáss meg, és a szeretlek varázsszavak is. Ezt követően Bezzeg Andrea meséjéből ismerhették meg a gyerekek Lola és Lili a két tündér bocsánatkérő történetét. A mesehallgatás után megbeszéltük a mese üzenetét, tanulságát. Folytatva a beszélgetést a Szupererő kártyák segítségével választottunk ki erősségeket (pl: szeretet, bölcsesség, társas intelligencia, önuralom) amelyek fontosak lehetnek a megbocsátás képességének a gyakorlásában . Boldogságóránkon többször meghallgattuk a hónap dalát -Bagdi Bella: ho’oponoponot, és Bella gyermekdalait. Zárásként a gyermekek kiszínezték a megbocsátás ajándékát.
Boldogságóra foglalkozásomat a „Fújj-fújj” relaxációs gyakorlattal kezdtük. Miután boldog Dóra köszöntötte a gyermekeket, egy tengeri utazásra indultunk. A király kalandvágyó lévén rábeszélte a kapitányt, hogy kormányozza a hajóját minél távolabbi helyre, oda, ahol még sohasem járt. Az utazást drámajátékokkal tettem varázslatossá, hol a nap sütött, hol a szél süvített, hol dörgött-villámlott (dob hangjával szemléltettem a dörgést). Közben folyamatosan kérdeztem a gyermekeket, hogy mit éreznek. Azzal folytattam, hogy a kapitány nagyon kimerült, elaludt, emiatt a király végtelen haragra gerjedt, mivel a viharban a hajót nagyon dobálta a tenger. Szörnyű gondolatokat fogalmazott meg a fejében, hogy mit fog tenni a kapitánnyal, ha egyszer kikötnek valahol. És amikor szárazföldet értek, megjelent egy kislány, aki a sziget varázs szavával fogadta a királyt. A király megtanulta ennek az idegen népnek a megbocsátás nyelvét, amit a népének (gyerekeknek) is átadott, így a kapitányának is megkegyelmezett. A játékot követően közösen meghallgattuk Bagdi Bella Ho’oponopono dalát.
Ezután arra kértem a gyermekeket, meséljék el, hogyan érezték magukat az utazás során, az ő szívükben volt-e harag? Kezdetben a meséhez kötötték érzelmeik elmondását, majd rátértek személyes élményeikre, sértettségeikre, haragjaikra. Tudatosan igyekeztem mindegyik gyermeknél a megbocsátásra fókuszálni. Nagy segítség volt a Tündéri bocsánat mese, a gyermekek nagyon jól kiérezték belőle megbántás-megbánás- megbocsátás párhuzamait. A mese végén a gyermekek egy tündéri öleléssel egy-egy varázsigét súgtak egymásnak.
Minden gyermek készíthetett egy-egy varázskártyát, melyet szivecskével, virággal díszítettek, ezt hazavitték a családjukba, hogy a varázsige mellet ezzel is gyakorolják a megbocsátást.
A szülőknek a zárt csoportjukba továbbítottam a hónap elméleti anyagának kivonatát, illetve a könyvajánlatokra is felhívtam figyelmüket ( Gerald G. Jampolsky: Megbocsátás; Stiegervald Krisztián: Generációk harca a figyelemért…)
Boldogságóra foglalkozásomat a „Fújj-fújj” relaxációs gyakorlattal kezdtük. Miután boldog Dóra köszöntötte a gyermekeket, egy tengeri utazásra indultunk. A király kalandvágyó lévén rábeszélte a kapitányt, hogy kormányozza a hajóját minél távolabbi helyre, oda, ahol még sohasem járt. Az utazást drámajátékokkal tettem varázslatossá, hol a nap sütött, hol a szél süvített, hol dörgött-villámlott (dob hangjával szemléltettem a dörgést). Közben folyamatosan kérdeztem a gyermekeket, hogy mit éreznek. Azzal folytattam, hogy a kapitány nagyon kimerült, elaludt, emiatt a király végtelen haragra gerjedt, mivel a viharban a hajót nagyon dobálta a tenger. Szörnyű gondolatokat fogalmazott meg a fejében, hogy mit fog tenni a kapitánnyal, ha egyszer kikötnek valahol. És amikor szárazföldet értek, megjelent egy kislány, aki a sziget varázs szavával fogadta a királyt. A király megtanulta ennek az idegen népnek a megbocsátás nyelvét, amit a népének (gyerekeknek) is átadott, így a kapitányának is megkegyelmezett. A játékot követően közösen meghallgattuk Bagdi Bella Ho’oponopono dalát.
Ezután arra kértem a gyermekeket, meséljék el, hogyan érezték magukat az utazás során, az ő szívükben volt-e harag? Kezdetben a meséhez kötötték érzelmeik elmondását, majd rátértek személyes élményeikre, sértettségeikre, haragjaikra. Tudatosan igyekeztem mindegyik gyermeknél a megbocsátásra fókuszálni. Nagy segítség volt a Tündéri bocsánat mese, a gyermekek nagyon jól kiérezték belőle megbántás-megbánás- megbocsátás párhuzamait. A mese végén a gyermekek egy tündéri öleléssel egy-egy varázsigét súgtak egymásnak.
Minden gyermek készíthetett egy-egy varázskártyát, melyet szivecskével, virággal díszítettek, ezt hazavitték a családjukba, hogy a varázsige mellet ezzel is gyakorolják a megbocsátást.
A szülőknek a zárt csoportjukba továbbítottam a hónap elméleti anyagának kivonatát, illetve a könyvajánlatokra is felhívtam figyelmüket ( Gerald G. Jampolsky: Megbocsátás; Stiegervald Krisztián: Generációk harca a figyelemért…)
Az óra eleji relaxációt követően az volt a gyerekek feladata, gondolják végig, kivel volt -ha volt- konfliktusuk legutoljára és ez hogyan végződött. Sajnos nem nagyon kellett a távoli múltba visszamenniük, mert szinte mindennaposak a kisebb-nagyobb összetűzések, főleg a fiúk körében. Megbeszéltük, hogyan kellene az efféle konfliktusokat lezárni, főleg pedig elkerülni. Varázsszavakat gyűjtöttünk, majd ezeket csoportmunkában megjelenítették rajzos formában. A foglalkozás végén konfliktuskezelési játékot játszottunk. ( vakjáték )
A morgó medve és a méhecske mesét játszottuk el a gyerekekkel és a megbocsátásról beszélgettünk. Kibékítettük az ellentéteket, kitáncoltuk magunkból a rosszaságot és óvó nénit egy nagy öleléssel tettük boldoggá. A foglalkozás második felében a 16 perces koreográfiánkat gyakoroltunk.
Több osztályfőnöki órán keresztül foglalkoztunk a megbocsátás fontosságával. Felvezetésként a tanulók olyan saját történeteket meséltek el (aki akart), amikor valamilyen sérelem érte őket. Ezek közül az élethelyzetek közül több is az osztályközösséghez kapcsolódott.
A diákok véleményt formáltak arról, hogy mi a nehezebb: megbocsátani vagy bocsánatot kérni, hogy meg lehet-e mindent bocsátani, és meg tudunk-e önmagunknak bocsátani.
A foglalkozások zárásaként a diákok színes papírból kivágtak egy szív alakzatot, amelyre a varázsszavak közül került fel az általuk választott (Sajnálom! Bocsáss meg! Köszönöm! Szeretlek!), majd szabadon díszítették, további szövegekkel látták el az alkotásokat. Végül a szívecskéket átadták annak a társuknak, akitől úgy érezték, hogy van okuk bocsánatot kérni, vagy csak egyszerűen a másik iránt érzett szeretetüket akarták megerősíteni.
A gyermekek meghallgatták ” A morgós medve és a szorgos méhecske ” történetét , amit megbeszéltünk. Ebben a hónapban , gyakoroltuk a megbocsájtást, jelszavunk ” Sajnálom, kérlek bocsáss meg!” Közben sokat hallgattuk az erről szóló dalt is.
A megbocsájtott gyermeknek, hálából orgonát festettünk és megajándékoztuk vele egymást.
A „Föld napján ” közösen virágot ültettünk, ezzel ajándékoztuk meg Föld anyát. Az ültetés után meghallgattuk a ” Gyújts egy gyertyát a földért” című dalt.