Az interneten a tanító néni megtalálta a megromlott burgonya történetét. Gondolta, hogy kipróbálja a gyerekekkel, azzal a különbséggel, hogy almákat cipeltet a gyerekekkel.
Az almákat nem volt szabad megenniük, hanem mindenhova magukkal kellett vinniük. Egy idő után néhány alma elkezdett megromlani, büdös szagot árasztani. Az almákat egy hétig cipelték magukkal a gyerekek.
A tanító néni egy hét után megkérdezte a gyerekeket, hogy kinek milyen érzése ezzel a játékkal kapcsolatban.
A válaszok megoszlottak. Volt akinek nagyon jó érzés, hogy almáját mindenhová vihette és volt olyan is, aki már alig várta, hogy megszabaduljon almájától mert azt elkezdett fonnyadni, vagy kellemetlen szagot árasztani.
A tanító néni hasonló szavakat használt, mint az interneten található burgonya mese esetében.

„Pont ugyan ilyen érzés, mikor a lelketek, szívetek mélyén ott ül a düh, a harag és a gyűlölet. Az a láthatatlan, de nyomasztó bűz megmérgezi a szívet, és mindig veletek lesz, ha nem szabadultok meg tőle. Meg kell bocsátani, mert akkor a szívetek csak így lehet szabad és könnyű.”

A tanító néni a elkezdett egy történet mondani Péterről és Juliról és a megbocsátás tündéréről. Mese nehézsége abban rejlett, hogy az elkezdett történetet a gyerekeknek kellett befejezniük.