
Megbocsátás


Sárkeresztúri Napraforgó Óvoda
A gyerekekkel a megbocsátás lehetőségeit számba véve elővettük a NyugiOvi elemei közül az érzelmeket kifejező kártyákat. Négy kép mutat be egy cselekvést, mely különböző szituációkat elevenít meg: kiközösítés, bántalmazás, homok vár széttaposása, stb. Megbeszéltük, hogy mit ábrázolnak a kártyák, melyik résztvevő mit érezhet, hogyan lehet a szituációkat megoldani megoldással, a megbocsátás után ki mit érez. A gyerekek nagyon ötletes megoldásokat soroltak fel, nagyon motiváltak most a közelgő anyák napja hatására. A megbocsátás leginkább az anyával kapcsolatos volt: felsorolták, hogy a gyerekeknek mikor és mit bocsát meg az anya, vagy ők hogyan tehetik boldoggá az anyukájukat.
A feltöltött rajzok kedvelt témája a virággal való megbocsátás és a jóvátétel témakörében készültek el.
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Középsúlyos Értelmi Fogyatékos Tanulók Általános Iskolája
Sziklaforrás csoport
Számtalan ok rejlik a gyerekek egymás elleni haragja, veszekedése mögött. A bocsánatkérés nehéz, még ha előtte kibeszéltük is a konfliktus okát. És mi marad a gyerekben, ha bocsánatot kér is a másik? Sértettként magunknak kell kezelni a megbántottságot, ami a bocsánatkéréssel rendszerint nem múlik el. Hogyan kezeljük? – a hónap témájának feldolgozása során a Boldogságórákon ezt is építettük.
2. Drámajáték: konfliktushelyzetek pld. bánt, lök valakit, majd bocsánatot kér, megbocsát…
3. Képek, képsorok elemzése – konfliktushelyzetek eljátszása a megbocsátásig
4. A három kiscsibe – interaktív mesejáték módszerével mese megismertetése – bosszúságok, sérelmek a mesében. Meseplakát készítése
5.Milyen terhet cipelsz?- kártyák kiválasztása, a sérelmek vonatra pakolása
6. Meseillusztráció: rajz, bábkészítés
7. Bábjáték
8. Jó okom van rá!- hogy haragudjak
– hogy megbocsássak
9. A hónap dala: HO’oponopono
Kibeszéltük Ki milyen sérelmet cipel. A sérelmeket vonatra pakoltuk, le is rajzoltuk.Nagy ölelések és mosoly árulkodik a fotón arról, hogy a „hétköznapi harcosok” kibékültek.
6.osztályos tanulóimmal már az előző boldogságórán sokat beszélgettünk a megbocsátás fontosságáról,arról,hogy kinek és miért jó,ha tudunk bocsánatot kérni.
Meditációban meghívtuk azt a személyt,akinek eddig még nem sikerült megbocsátaniuk.A vezetett meditáció alatt szívkapcsolódás segítségével megnéztük,hogy a másik fél mennyire haragszik ránk,tudunk-e kapcsolatot teremteni vele.Miután ez sikerült,bocsánatot kértünk,majd közelebb lépve egymáshoz,megöleltük,ki-ki megsimogatta a másikat.Nagyon szívmelengető volt hallgatni,amit elmeséltek a gyerekek.Még nem mindenkinek sikerült,nem mindenki nyílt meg,de akik igen,azok szívesen osztották meg tapasztalataikat.
5.osztályos tanulóimmal először arról beszélgettünk,hogy van-e,volt-e az életükben olyan,amikor nagyon megharagudtak valakire?Milyen érzés haragban lenni,cipelni ezt a nehéz súlyt?Mi a nehezebb:cipelni vagy megbocsátani?
Ezután elolvastuk a Három csibe történetét,és beszélgettünk arról,hogy vajon a 3 csibe közül melyikük a boldog,és miért?
Az óra végén meghallgattuk a hónap dalát,meséltem nekik a hawaii orvosról,és arról,hogy milyen csodát tett azzal,hogy szívéből kapcsolódva ismételgette a 4 szót.Megbeszéltük azt is,hogy miben rejlett ennek az ereje.
Zenehallgatás közben szívesen kiszínezték azt az ábrát,ami a megbocsátáshoz kapcsolódik.Megnyugodva és szeretettel feltöltve mentek órára.
Sokat beszélgettünk a megbocsátásról és a bocsánat kérés őszinteségéről. Hamar kiderült, ez egy nagyon nagy probléma számukra. Szituációs játékokkal hoztuk „testközelbe”. Most értették meg, hogy önmagunk miatt „kell” megbocsátani. Értékeltük a csibéket a meséből, kerestünk saját emlékeinkből sérelmeket, hozzá érzéseket. Nagyon jó téma volt.
Debreceni Bárczi Gusztáv EGYMI
Áprilisban a megbocsátás havában a konfliktusok feloldásaként a megbocsátással zártuk az estleges vitákat, problémákat. A varázsszavakat használtuk: sajnálom, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek. A három csibe mesét elolvastuk ehhez készítettek a gyerekek rajzot, megbocsátó üzenetet írt egy tanulónk. A fonaljáték kedvelt volt ezen az órán, egymásnak dobva a fonalat elmondhatták az esetleges sérelmeiket, bocsánatkérésüket. Célunk, hogy nem csak ebben a hónapban gyakoroljuk a megbocsátást, hanem máskor is, hiszen lelki egészségünk egyik alapja, hogy békességben éljünk egymással.
Sokat beszélgettünk a gyerekekkel, kiderült: nem könnyű bocsánatot kérni, még nehezebb igazán megbocsátani. Volt aki a foglalkozáson értette meg, mit is jelent, miért fontos. A föld napjára is készültünk: rajzoltunk, közösen énekeltünk!
„Igazán jól sikerült ez a nap!”-mondták a gyerekek. Én is így gondolom…