Ebben a hónapban rajzokat készítettünk megbocsátásról. Azt kértem a gyerekektől, hogy rajzoljanak le egy konkrét esetet: mi volt a baj, és mi történt a megbocsátás után. Ezekből a képekből mini képregényt szerkesztettem.
Az osztályból sajnos csak 3 tanuló küldte vissza a rajzokat, de úgy gondolom, hogy ezek a gyerekek megértették a téma lényegét, büszke vagyok rájuk!

A megbocsátás sok esetben nem könnyű, sőt nehéz bocsánatot kérni, nehéz közeledni a másik felé. A gyerekek és valljuk be, olykor mi felnőttek is tele vagyunk sérelmekkel, tüskékkel, megbántással, haraggal és ettől rosszul érezzük magunkat, kedvtelenek, levertek vagyunk, nehéz a lelkünk. Akkor meg miért nem teszünk ellene?
„ Megbocsátok, mert szeretlek, ilyen egyszerű és bonyolult ez.” –azt hiszem, ebben a mondatban minden benne van. A hónap témája fejtörést okozott nekem, hiszen a digitális oktatásban nagyon hiányzik a személyes kapcsolat, és visszajelzés. Tanulásban akadályozott gyermekeknél ez elengedhetetlenül fontos a szülőknek és nekünk, gyógypedagógusoknak is. Természetesen elküldtem a csoportomnak a hónap dalát, kértem hallgassák meg. A keresztrejtvényt is sikerült megoldaniuk. Arra is kértem őket, hogy alkalmazzák a bocsánatkérő kártyákat, ha otthon előfordulnak konfliktusok testvérekkel, szülőkkel és nehéz szavakkal kifejezni érzelmeiket. Próbálom ösztönözni őket a nap elején a relaxációra, a napot lezáró meditációra, a boldogságórás játékokra., mert szerették. Az iskolában napi szinten adódtak olyan helyzetek, amik konfliktust okoztak, ezt ott tudtuk kezelni: megbeszéltük, békítőbírók voltunk. Egy kibékülést egy jópofa játékkal erősítettünk meg. Hiányzik minden nekik is, nekem is! Bízom benne, hogy azok a módszerek, amiket boldogságórákon alkalmaztunk, segítségükre van a mostani átmeneti helyzetben.
„Csak az tudja kimondani, hogy „megbocsátok neked”, aki azt is ki tudja mondani, hogy „szeretlek”.
Most tudjuk csak igazán mennyire és milyen butaság haragot tartani.