A harag rossz tanácsadó
Azt hiszem ebben a karanténos világban nagyon kellenek a megbocsátó szavak. Nap, mint nap összezárva, előjönnek az ellentétek, a súrlódások. Ilyen sokszor még biztos nem hangzottak el az alábbi mondatok:
„Ne haragudj! Nem akartam! Bocsáss meg!”
Mindannyian követünk el hibákat, ezért meg kell tudnunk bocsátani is.
De, lehet, hogy pár családot még jobban összehozta ez a bezártság, elkezdtek beszélgetni, megismerni egymást, együtt élni.
Biztos, hogy mindenki volt már úgy, hogy megbántották vagy ő bántott meg valakit. Ez nem baj, ott a probléma, ha ezt tovább visszük és a szívünkben megmarad a harag.
Egyikünk sem tökéletes. Előfordul, hogy olyasmit teszünk vagy mondunk, ami a társunk számára bántó. A szeretet kész a megbocsátásra.
A gyerekek naponta összevesznek, kibékülnek ritkán van örökhari. Egyszerűen nem bírnak haragot tartani, hiányzik a társuk. Néha elég egy mosoly, egy só és máris szent a béke.
Sokszor volta a tanítványaim közt a béke nagykövete. Mindig sikerült előbb utóbb kibékíteni az „örökharagot”. Ritkán jut el a megbántás és a harag odáig, hogy mindennek vége.
Ha nem bocsátunk meg valakinek, az méregként hat.
Sokan gondolják, hogy a türelem a gyengeség jele. Szerintem ez tévedés. A gyengeség jele sokkal inkább az ingerültség, a düh. A dühös ember nem mindig bölcs.
Ha két ember összevész, mindig mind a kettő a hibás.
És akkor ki kit bántott meg? Ki kérjen bocsánatot? Ezt belátni nehéz, mert mindenki megvan győződve a maga igazáról.
„Az okos enged a szamár szenved!”
Nem sokra megyünk a barátságban, ha nem vagyunk hajlandók megbocsátani egymásnak apró hibáinkat
Az élet túl rövid, hogy sokáig haragudjunk benne.
Ha megbántasz valakit, gondolj arra, neked, hogy esne!
Arra a kérdésre, hogy minden megbocsátható, legtöbben azt válaszolták, hogy igen. Véleményem szerint a gyerekek elleni igazságtalanság, bántalmazás nem évül el, ez az erőszak nem felejthető.
A gyerekek összegyűjtötték két kérdésre a válaszokat, amit képben töltök fel.
Kell-e a megbocsátás? A megbocsátás után hogyan érzed magad?
Mindent meg lehet bocsátani?
Alábbiakban lesz egy pár kép, megpróbáljuk meg mutatni, hogy milyen klassz harag nélkül élni.

Április: a megbocsátás hónapja
Elég nehéz hónapunk volt, mert matematikát is tanítok, és a rendszer kiépítetlensége miatt nagyon sok gondom volt a gyerekek oktatásával kapcsolatban. Nagyon sok időm és energiám ment el a személyes hívásokra, a kapcsolattartásra, a szülők támogatására amellett, hogy a saját családomat is el kellett látnom.
A gyerekek rengeteg anyagot kaptak, még testnevelésből és énekből is elmélet jött nekik, az edzők is felvették velük a kapcsolatot külön feladat formájában, úgyhogy lehetetlenné vált az, hogy a boldogságórával kapcsolatban még plusz feladatot adjak ki. Gyerekkínzásnak éreztem. Így próbáltam az irodalom tantárgyamba becsempészni a témát és a feladatokat. Szerencsésnek érzem magam, hogy erre is lehetőségem van.
A témánk Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk volt. Elkezdtük még március végén, így áprilisban időben eljutottunk oda, hogy Geréb esetét tárgyalni tudjuk. Eleinte csak el-elejtettem gondolatokat a témában a megbocsátásról, aztán megkérdeztem tőlük, hogy vajon Geréb miért akarta elárulni a csapatot, aztán érveket kértem tőlük, hogy vajon mik szólnak a visszavétel ellen és mellett. A válaszaikat kitettem, hogy lássák. Ezt követően szavazást indítottam, aminek az lett az eredménye, hogy többen vették volna vissza, mint akik elutasították. Sajnos sokan akkoriban pont kimaradtak a digitális oktatásból, így egy részüktől nem sikerült választ kapnom, és a feladataim mennyisége miatt nem tudtam ennek „utána menni”. Ezek után még muszáj volt egy „levezetést” is tartanom, hiszen meg kellett értetnem velük, hogy aki nem bocsátana meg, az sem rossz ember, legfeljebb több időbe kerül neki ez a folyamat, és senkinek nem válik a haragtartás előnyére, hiszen saját magunkat is büntetjük vele, nemcsak a társunkat.
Kértem tőlük egy fogalmazást is (csak pár sorost) arról, hogy kinek, mikor, miért, milyen körülmények között bocsátottak meg. Az egyik tanuló fogalmazása egyenesen szívszorító volt. A jelen helyzettel volt kapcsolatos, a bezártsággal; hiszen nevelőszülőknél él, eleve sérült, pszichés gondokkal küzdő lány, aki el lett szakítva családjától, közösségétől, a pszichológusától… Legszívesebben kitenném ország-világ elé, de nem hiszem, hogy megtehetem. Ide sem teszem be személyiségi jogok és a lány pszichés problémái miatt.
Fénykép természetesen nem készült erről… Így azt nem tudok feltölteni.