Bízva az óvoda újranyitásában, nem ajánlottam ki az online térbe a téma feldolgozását, viszont így csak két hetünk maradt a megvalósításra.
Mivel több hétig nem találkoztunk, a gyerekek sokat és szívesen meséltek élményeikről, életeseményeikről, családjukról, ünnep- és hétköznapjaikról.
A témát a „Hervad a virágom, éled a virágom…” relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd beszélgető-körben elevenítettük fel, hogy ki mikor és miért bántódott, sértődött, haragudott meg valaki másra. Mindenki elmondhatta saját tapasztalatát, vélt, vagy valós sérelmét, érzéseit. Megtanultuk a megbocsátás varázsszavait. Megismerkedtünk Dudás Ágnes Prücsök és a harag meséjével,mely segített az érzelmek azonosításában.
Miközben a gyerekek kötetlenül játszottak, rajzoltak, többször meghallgattuk Bagdi Bella Ho’oponopono című dalát, mely elcsendesítette, lenyugtatta a csoportot. Elalvás előtt többször is meséltem Bezzeg Andrea Tündéri bocsánat című meséjét és újrahallgattuk a hónap dalát. Anyák napjára készülve verseink, dalaink is a szeretetről, megbecsülésről, háláról szóltak. Megbocsátásnapot tartottunk, gyakoroltuk a bocsánatkérést. A legvidámabb játékunk a héten a „Jön a Zombi!” játék volt, amit a gyerekek nagyon élveztek és közben észrevétlenül gyakorolták a megbocsátás varázsszavait, amit remélem a hétköznapok során is használni fognak, amennyiben a helyzet megkívánja!

Az áprilisi témánk feldolgozását az első napon a mesével kezdtem, melyhez készítettem szemléltetésként síkbábokat (vidám Kerekerdő, szomorú erdő, Lili és Lola tündérek, varázspálca). Majd beszélgettünk a meséről és arról, hogy mikor szoktunk bocsánatot kérni, milyen érzés, ha megbántanak, ki – kit bántott meg utoljára és mivel. A négy varázsszót is elismételtük, ahogy a mesében hallottuk. Ezt követően a gyerekek kiszínezték a megbocsátás ajándékát, valamint lerajzolták, hogy milyen érzést vált ki belőlük a megbocsájtás és, hogy ki az, akitől most bocsánatot kérnének.
A következő napon reggel a gyerekek kivágták és kiszínezték a könnycseppeket, amiket utána egy tálca vízre helyeztünk, a tálcát pedig kitettem egy kellemes napsütötte helyre és megbeszéltük, hogy majd, ha kimegyünk az udvarra, megnézzük, hogy mi történt velük. Majd hangulatteremtésként táncra perdültünk a „Repülj velem” című dalra és a dal végére leterítettem a varázsszőnyeget, amin elutaztunk a képzeletbeli utunk során Hawaii szigetére. Megtanultuk a Ho’oponopono varázsszót és kezdetét vette az interaktív játék. A gyerekek az instrukcióim segítségével eljátszották a történetet. Ezáltal, hogy közösen dolgoztuk fel, mindenki aktív részese lehetett a különleges élménynek, amely segítette a téma mélyebb megértését is. Az utazás végén lefeküdtünk a szőnyegen, elképzeltük, hogy napozunk a tengerparton, és becsukott szemmel hallgattuk a „Ho’oponopono” –t. Mivel a történet során már egész jól ment a négy varázsszó, kiszínezték a megbocsátás varázsszavait szimbolizáló színezőt. Az udvarra menetelkor behoztam a tálcát, amelyen felszáradt könnyeket találtunk. Ezzel vezettem rá őket arra, hogy ahogy a nap melengette, a szél kellemesen fújdogálta, felszáradtak a könnycseppek és így tudnak a mi gondjaink is elillanni, ha kellő időt hagyunk nekik.
A harmadik és negyedik napon a bábjelenet segítségével is feldolgoztuk a témát, ehhez szintén készítettem síkbábokat. Az első napon a síkbábokkal meséltem el a gyerekeknek a mesét, majd beszélgettünk Sün Simi és barátai viselkedéséről, valamint a megbocsátásról. Utána megkértem a gyerekeket, hogy rajzolják le a meséből a kedvenc jelenetüket, azaz meseillusztrációt készítettek. Ezt azért találtam hasznosnak, mert a gyerekek nagyon kedvelik az állatszereplős meséket egyébként is. A mese mondanivalója pedig erkölcsi tartalommal bír, könnyen értelmezhető, így még inkább tudtam hangsúlyozni a megbocsátás – bocsánatkérés fontosságát. Az ezt követő napon pedig el is dramatizáltuk a történetet, állatos fejdíszek és egyéb eszközök segítségével (virág, alma, labda). Mivel többen is szerettek volna szerepelni, kétszer egymás után is eljátszottuk a mesét. A gyerekek nagyon jól tudtak azonosulni a szereplőkkel, visszaadták mesebeli viselkedésüket, beleélő képességük fejlődhetett általa. A dramatizálás segítségével még inkább átélhették a megbocsátó és a bocsánatkérő szerepét.
Az utolsó napon zárásként eljátszottuk a Varázsszavak nevezetű játékot, ekkor már úgy gondolom, hogy tudatosult bennük a négy szó még jobban. Viszont az is megfigyelhető volt, hogy mennyire ráéreztek, hogy a megbocsátásra helyeztük a héten a hangsúlyt, mert a legtöbbször ezzel a két varázsszóval kezdték a gyerekek a mondataikat: „Sajnálom, hogy…” és a „Kérlek, bocsáss meg, amiért…”. Végül felhelyeztük a 8. lépcsőre is a jelet, sikeresen megmásztuk ezt is. Már csak kétlépcsőnyire vagyunk a boldogságtól, az izgalom fokozódik.