A legnehezebb, de a legszebb témát dolgoztuk fel: Saját gondolatainkkal vívni, amelyek nagyobb kárt okoznak bárminél. József Attila: Magad emésztő c. versét hallgattuk meg együtt. Történettel folytattuk. Egy fiúnak valahányszor megbántott valakit, szeget kellett vernie egy kerítésbe. Amikor a javulás útjára lépett, az apja megengedte neki, hogy mindig-egy egy szeget kihúzzon. De ekkor mondott valami fontosat: „Állj meg egy pillanatra, nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben. Ez a kerítés soha többé nem lesz már olyan, mint régen volt. Ha veszekszel valakivel, vagy rosszat mondasz valakiről, megsebzed őt. Egy ugyanolyan sebet hagysz az ő lelkében, mint ezek a lyukak itt.” „A kiengesztelés és a megbocsátás titka lehet az, ami segíthet a lyukak eltüntetésében.”
Sokszor azonban fordítva éljük meg a dolgokat, minket bántanak, miközben a bántást elkövető mit sem sejtve éli a világát, mi összetört lélekkel élünk tovább. Lehet ezzel valamit kezdeni? A barackos történetet hallgattuk meg, amikor a tanulóknak magukkal kellett mindenhová vinni a gyümölcsöket, amelyek a sérelmeket szimbolizálták. A gyümölcs sok volt, sok a sérelem is az életünkben, viszont a barackok erjedni kezdtek és a doboz szét kezdett esni. Ezzel értették meg a gyerekek, hogy a sérelmeink „hurcolása” mit okoz számunka és mindaddig, míg el nem engedjük a negatív érzelmeket, magunkat bántjuk és gyilkos érzelmeinkkel magunkat betegítjük meg, mint ahogy nagy erőfeszítésbe telt a rothadó barackok hurcolása mindenhová, ahová mentek. A megbocsátás tehát nem egy kegy mások számára, sokkal inkább egy magunknak tett szívesség, amellyel szabaddá leszünk és megmaradt energiáinkat más dolgokra fordíthatjuk. Ugyanezt, csak tudományosan magyarázta el számunka Dr Buda László egy videóban. A nyers érzéseink, haragunk, indulatunk természetes az első fázisban, de mi vezethet el a megbékéléshez? Annak a mérlegelése, belátása, hogy a másitól ennyi telt ebben a helyzetben. Ekkor nyugvópontra kerülhetnek bennünk az indulataink. A megbocsátok neked videó váltotta ki a legnagyobb hatást a gyerekekből, jól lehet, egy szó nem hangzott el benne. Egy fiú feliratokat mutat édesapjának. Minden felirat egy-egy súlyos sérelmet ír le. A végén elhangzik a megbocsájtok is. De váratlanul az utolsó képkockán világossá válik, hogy a fiú magában van a szobában.
Meséltem nyári olvasmányaimról a transzgenerációs traumákkal kapcsolatban és eszembe jutott, hogy az orosz matrjoska babával magyarázom el nekik miről van szó. Egy ember, egy család és tágabb közösség része is, amely hatással van rá. Lehet egy szülő nem a legjobban teljesít szülői szerepében, de neki is volt egy szülője, aki talán nem a legmegfelelőbben bánt vele. Az is lehet, hogy olyan traumák érték kicsi korában, vagy magzatként, amely súlyos hatással volt rá. Annak a szülőnek is voltak felmenői és akkor is történtek a világban vagy a magánéletben negatív események. Ezért nagyon fontos, hogy legyünk tisztában ezzel és talán a káros „öröklött” mintákat is felülírhatjuk saját életünkkel. A gyerekek rajokkal fejezték ki gondolataikat a megbocsátásról. Végül gyermekkorom kedvenc mackója, Füles mackó jött elő a képernyőn-kicsit aggódtam, hiszen a mai hatodikosok már más világban nőnek fel, talán már túl nagyok ilyen mesékhez! Az egyik kisfiú azonban széles mosollyal kiáltott fel, „Ez az, amit papával néztünk!” (Tavaly hunyt el a nagyszülő.) Füles bizony ballábbal kelt fel, mindenki kapott is tőle, de a sötét erdőben eltévedve igen megszégyellte magát, amikor az állatok a segítségére siettek.
Az következő gondolattal összegeztük a foglalkozást: „A megbocsátás nem egyenlő a megbékéléssel. Nem egyenlő a felmentéssel. Nem egyenlő a sértés tolerálásával. Nem jelenti a sérelem letagadását. Nem jelenti a tett elfelejtését. Mit jelent? Elengedni a haragot és azt jó szándékú viselkedéssel helyettesíteni.”
Végül Mark Twain gondolatát tettük a falitáblára: „ A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt.”

Az igazi, őszinte érzésű, becsületes ember tud megbocsátani! Hibázunk olykor, ahogy tévedünk is, de belátjuk, tanulunk a hibáinkból. Így van ez a megbocsátással is! Van, hogy akarva-akaratlanul, megtörténik, ilyenkor nyitnunk, lépnünk kell a másik felé, bocsánatot kell kérnünk! Ezzel az osztályom is egyetért minden téren- Szükségük van egymásra, van, hogy összevesznek, de nem tart sokáig, utána „szent a béke”

A gyerekek gyakran összevesznek, majd kibékülnek, azaz képesek a megbocsátásra. Ez nem feltétlenül mondható el egyes felnőtt emberekről. Pedig a gyermeknek tudnia kell, hogy ő maga sem tökéletes, ő is lehet rossz passzban, követhet el hibákat, ami elősegítheti, hogy ebben az állapotban megbántson másokat. A gyermeknek el kell magyaráznunk, hogy a megbocsátás egy olyan emberi cselekedet, amellyel boldoggá tehetünk másokat és az örök haragnak semmi értelme, hiszen ez negatív érzelmeket generál, és akár még betegségeket is okozhat.
Minden gyermeknek el kell magyarázni, hogy a harag mennyire káros, hiszen nem csak bennünket betegíthet meg, de a harag mindent megmérgez maga körül.
Most a felső tagozatos tanulóm, mivel már nagyobbak tudják miről szól a megbocsátás! Beszélgettünk róla, hiszen az ő életükben is akadt már olyan eset, amikor összeveszett a barátjával, vagy megbántotta a családtagját! Megkérdeztem, hogyan sikerült kibékülni és könnyen ment-e!
Mindenki azt mondta, nem volt könnyű, de meg kellett tenni, mert nem érezte jól magát a bőrében! De az is fontos , hogy , ha megbántunk valakit, meg kell tenni a szükséges lépéseket a másik irányába, hiszen a megbocsátásnak a szívéből kell jönnie az embernek és teljesen őszintének kell lennie.
A feladatok közül a versírást választották a tanulóim a megbocsátás témájában.
Hihetetlen felnőtt gondolkodású művek születtek!
Büszke vagyok Rájuk!