A gyerekek a megélt konfliktusaikat, majd az azt követő megoldásokat rajzolták le.
Megbocsátás
Gyulai Implom József Általános Iskola
Rendhagyó anyáknapi műsorunk a Boldogságórák tematikájához ( hála, társas kapcsolatok, boldogító jócselekedetek, megbocsájtás) és szimbólumrendszeréhez igazodva nyúlt Janikovszky Éva örkérvényű klasszikusához: Kire ütött ez a gyerek?
Az anyukák és nagymamák megbocsájtó mosolyát és könnyes szemét látva elmondhatjuk, a szív szava mindennél erősebb kötelék, még kamaszkorban is.
A megbocsátás gyakorlása:
érzelmek ábrázolása arcon tükör felhasználásával.
Az arckifejezéseket képesek voltak ábrázolni gyurma felhasználásával, érzelmekkel párosítva. leginkább a vidám és a szomorú az ijedt és a csodálkozó arcot és érzelmet párosították. A harag elengedésének gyakorlása, a harag kifújásával, mint a mérges cica.
Terveztünk egy tavaszi bakancslistát, amibe igazán jól megfért a szabadban túrázás, a társasozás a családdal, a növényültetés, egy csodahely meglátogatása és a megbocsátás jelei, a bocsánatkérés.
A másikra való pozitív ráhangolódást segítette az újraolvasó. A meseolvasás, melyben varázsütésre történt a megbocsátás örök tanulságként.
A zenehallgatás és a meditáció segített rögzíteni a kulcsszavakat: sajnálom, kérlek, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek.
A papírmadarak a szeretet, az érzések és gondolatok szárnyalásának jelképei .
A megbocsátás hónap keretében, mivel volt náluk dekorkavics arra gondoltunk az osztályommal, hogy ezeket a kavicsokat díszítve ajándékozzuk meg azt a személyt, akitől szeretnénk megbocsátást kapni. A táblára felírtuk a neveket, hogy ki kitől szeretne bocsánatot kérni és adni ennek jelképeként egy ő általa díszített kavicsot.