Az óra elején meghallgattuk a Hullám című musical Megbocsátás dalát. A dal volt a kiindulópontja a beszélgetésünknek. Eszmecserét folytattunk arról, hogy miért fontos az emberiség számára a megbocsátás. Miben segíti az emberek életét? Melyek azok a gondolatok, amelyek gátolják a megbocsátás gyakorlását? Aztán megbocsátás történeteket meséltünk el egymásnak. Olyan helyzeteket elevenítettünk fel, amikor valaki őszinte bocsánatot kért tőlünk, illetve mi kértünk tőle bocsánatot. Egy olyan játékot játszottunk, amelyben elképzelt helyzetekben azt gyakorolhattuk, hogy hogyan tudunk megbocsátani. Emléktérképet készítettünk, összegyűjtöttük a megbocsátással kapcsolatos fogalmakat, jelenségeket. Ezután olyan szólásokat és közmondásokat gyűjtöttünk és értelmeztünk, amelyeknek köze van a megbocsátáshoz és az ezzel kapcsolatos egyéb fogalmakhoz. Pl. “Amit megjobbítani nem lehet, békével tűrd!”
Mindenki elkészítette megbocsátás állatát. Érkező gólyáink csőrükben a megbocsátás édes szavait hozták el nekünk, a tavasszal együtt. Bocsánatot kérni és megbocsátani jó!
„Ha megdobnak kővel… – építsd be házadba!” Fodor Ákos
Megbocsátás
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A gesztus, a mimika, a mozdulat mindent elárulhat rólunk! Aktívan játszottak el a gyerekek azzal a gondolattal, hogy szavak nélkül kérjenek bocsánatot egymástól. Fontos volt számukra, hogy a társuk lereagálja a történéseket! Kedvelték a feladatot a diákjaim.
Alsózsolcai Herman Ottó Ált.Iskola és AMI.
Megbocsátani nem mindig könnyű…
Alsózsolcai Herman Ottó Ált.Iskola és AMI.
Megbocsátani nem könnyű feladat…
Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda, Közművelődési Intézmény és Könyvtár
1. Hangolódás játékokkal
2. Mese,síkbábbal- beszélgetés
3. Konkrét sérelem megbeszélése, Megbocsátás gyakorlása.
4.Zenehallgatás
5.Szinezés
Szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskola
Az óra elején motivációs idézetekkel hangolódtunk a témára. Ezután elmetérképet készítettünk a megbocsátáshoz kapcsolódó fogalmakból, érzelmekből és jelenségekből. Majd szólásokat, közmondásokat gyűjtöttünk ehhez kapcsolódóan és értelmeztük őket. Később vitaindító állítások segítségével beszélgettünk arról, hogy miért fontos egy közösség számára a megbocsátás. Végül elkészítették egyénileg a gyerekek a Boldogító leveleket.
Szivárvány EGYMI Nagykanizsa:
Ebben az évben a Föld napja alkalmából elkészítettük az iskola folyosóján a Föld ösvényét, ahová a Föld védelmével kapcsolatos fejlesztő játékokat helyeztünk el, hogy mindenki kipróbálhassa. Csütörtök reggel egy rövid kis megnyitó ünnepség keretében át is adtuk az iskola tanulóinak. A Föld anya üzenetével kezdtük: https://www.youtube.com/watch?v=A27dA0UVwF4 . majd röviden bemutattuk a játékokat, s azt is, hol kezdődik, hol ér véget az ösvény. Mivel a homloklebeny torna sport-poharas gyakorlatait nap,mint nap használjuk a fejlesztésben, a gyerekek már nagyon ügyesek. Az Iszkiri együttes Fele kék, fele zöld című dalára zöld és kék poharakkal rögtönöztünk rövid kedvcsinálót. ( https://www.youtube.com/watch?v=Z7Z5da-naIM) Végül mi évről évre megygyújtjuk Bellával a gyertyánkat a Földért. ( https://www.youtube.com/watch?v=ZLlVPJzqs5E) Elismerés a gyerekeknek, mert mind a játékok készítésében, tesztelésében, a folyosó berendezésében, és a megnyitón is aktívan részt vettek! Nagyon jó kis csapat!
Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
Ha a Boldogságnak kék madara van, ha az irigység sárga, a kibékülésnek és megbocsátásnak is van szimbóluma.
De ez mindenki fejében másképp néz ki. 🙂
Képregény rajzolás, ahol minden jó a végén. 🙂
A gyerekek meghallgatták Lukács Elvíra : Az eltévedt kiselefánt című meséjét ,majd megbeszéltük a hallottakat és a gyerekek elmesélték saját élményeiket. Mindenki saját bocsánat állatot rajzolt, színezett majd kivágták és egy közös képet készítetünk belőle. Az elkészült munkát mindenki megtekintette, beszélhetett érzéseiről és a felmerülő új ötleteikről.
Áprilisi tevékenységeink:
Április a megbocsátás hónapja. Sokat beszélgettünk arról, hogy a „harag rossz tanácsadó”, tehát nem érdemes embertársainkkal veszekedni. Célunk kell, hogy legyen a békességre, az egymás elfogadására, megértésére való törekvés mindig, minden helyzetben! Ennek gyakorlására egy csapatjátékot játszottunk, azaz kedvünk szerint sétáltunk a tanteremben, az ”Állj!” parancsszóra pedig mindenki keresett egy párt magának, akitől bocsánatot kért az alábbi módon: Ne haragudj, ha megbántottalak valamikor, valahol, valamiben!
Örömmel játszottunk a segédanyagokban kínált játékokkal is (1. Te tetted e tettet, te tettesek tettese, te! 2. Te voltál? Nem én voltam. Akkor ki volt? Nem tudom.)
A tankönyv rejtvényének megoldásával, a „SAJNÁLOM” varázsszóval indítólag megismerkedtünk a bocsánatkérés többi varázs szavával is: „Kérlek, bocsáss meg!”, „Köszönöm!”, „Szeretlek!”, „Ne haragudj!”, „Elnézést!”. A varázsszavakat felírtam a táblára is, köréjük pedig a gyerekek által készített, egyéni díszítésű bocsánatkérő kártyák kerültek. Bagdi Bella „Ho’oponopono” című dalával mélyítettük el ezirányú ismereteinket. Megbeszéltük, hogy olykor meg sem kell szólalni, ha bocsánatért esedezünk, hiszen elég lehet akár egy kézfogás, egy szemkapcsolat, vagy egy ölelés is, hogy a gátakat feloldjuk egymás között.
Ha nem vagyunk jóban egymással, sokat segíthetnek a helyzet megoldásán a közösen végzett örömteli tevékenységek, kreatív, alkotómunkálatok is. Ennek jegyében rengeteg szépséget készítettünk jó hangulatban a technika és rajz órákon a Húsvét témakörében. A csoportosan, párosan elkészült húsvéti ajándékok megalkotása sok probléma elűzésében támogatta a gyerekeket, hiszen az önfeledt, boldog együttműködés, közös alkotótevékenység minden konfliktus legyőzésében segít. „Megbocsátó szíveket” is készítettünk, azaz piros színű, szív alakban kinyírt sablonokra írtunk pozitív üzeneteket, amiket aztán a tojásoktól megüresedett tojásfánkra helyeztünk fel. Így született meg a „Megbocsátásfa”, ami tanév végéig hirdeti számunkra a tanteremben, hogy mennyire fontos társaink megértése, megbecsülése, sérelmeink elengedése.
Április 22-e a Föld Napja, amit idén is méltóképpen ünnepeltünk meg. Erről külön beszámolót készítettem, amit a felületre egy új bejegyzésben képekkel együtt feltöltöttem. Tablók, síkbeli és térbeli tájképek, függő virágok, fűfejű babák készültek, majd egy flashmob-bal hívtuk fel a figyelmet arra, hogy Földünk megóvása, védelme a mi kezünkben van, együtt tehetünk épségének, egészségének megőrzéséért. A „Gyújts egy gyertyát a Földért!” című dalt most is örömmel énekeltük Bagdi Bellával és a gyermekkórussal.