Kicsit megcsúszva tesszük fel múlt havi feladatunkat, de nagy lelkesedéssel készítettünk videóklipet a gyerekekkel a meghirdetett pályázatra. Két csapatom együtt énekelte fel a dalt, hallgassátok őket szeretettel! 🙂
Fenntartható boldogság




Makovecz Imre Általános Iskola
„A szeretet és a hála minden negativitást felold, bármilyen formát öltsön is. Ez a két érzés képes tengereket szétválasztani, hegyeket megmozgatni, és csodákat véghezvinni.”
(Rhonda Byrne)
Hálásak vagyunk a programnak. Nagyon sokat változtunk a két év alatt és csodákat vittünk véghez. Kitartásunkat siker koronázta. Eljutottunk a Jobb Veled a Világ első táborába. 10 fős csapatunkkal képviseltük a 6.a osztályt.
Kerékteleki csapat! Erzsike, Anett és a gyerkőcök! Barátokként váltunk el. Szuperek vagytok. Talán még találkozunk.
Bella, Joli, Zita, Tamás! Egy nagy, nagy hála és köszönet nektek!
Ezek vagyunk mi, a CSENGERI CSODA CSAPAT!

Makovecz Imre Általános Iskola
Képzeletbeli bizonyítványunkban ez áll: A harmadik évfolyamba léphet.
Két csodás évvel a hátunk mögött kívánunk nektek napsütéses nyarat, feltöltődést és találkozunk szeptemberben.
6.a osztály (CSENGER)
„Végre itt a szünidő
Játékra is van idő
Vége van a tanulásnak
Helye van a kacagásnak
Pihennek a tanárok
Örülnek a diákok.”

Gárdonyi Géza Ált. Isk. 2882 Kerékteleki Fő u. 31.
A táborban készült képekből iskolánk facebook oldalán több kép van és még lesz. Érdemes a boldogságórákon részt venni. A fotókon látni a sok boldog arcot: Köszönjük! Iskola Kerékteleki a cím.

Gárdonyi Géza Ált. Isk. 2882 Kerékteleki Fő u. 31.
Hálásak vagyunk a Jobb Veled a Világ alapítványnak, Bagdi Bellának, hogy lehetővé tették, a nyertes gyerekeknek a táborozást! Iskolánkból 12 tanulónak sikerült feledhetetlen élményt szerezni. Köszönet mindenkinek, aki segítette az utazásunkat bármilyen vonatkozásban.Hála a táboroztatóknak! Örülünk, hogy megismerkedhettünk a csengeri iskola 6. a osztályos tanulóival, akikkel szintén jobb a világ, hiszen nagyon kedvesek tanárnőjükkel Kati nénivel együtt! Köszönjük, hogy ott lehettünk!


Ászári Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája
Hogy az utolsó napba is csempésszünk valami vidámságot, készítettem bajszokat és csókos szájacskákat a gyerekeknek, és bohóckodtunk még vele egy utolsót. Ezzel a fotóval szeretnénk megköszönni, hogy részt vehettünk a programban, reméljük jövőre is tudunk hozzátok csatlakozni. Erzsi néninek is szeretném meghálálni, hogy végig biztatott és segítette a munkám a gyerekekkel!!!