
Fenntartható boldogság

Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola
Egy napon foglalkoztunk ezzel a témával.
Közösen kitaláltunk egy mesét, amelynek A boldogság címet adtuk. Az egyik kisfiú emlékezetből el is mondta. Aztán arról beszélgettünk, mit jelent számunkra a boldogság. Hiányos mondatokat mondtam nekik, s ezeket saját gondolataikkal fejezték be.
– Számomra boldogság az, …
– Legkedvesebb boldogságórám az volt, amikor…
Ezután meghallgattuk Bagdi Bella: Világomban minden rendben van című dalát.
Aznap Szenzoros Napot tartottunk az iskolában. A gyerekekkel ellátogattunk oda, ahol sok különleges élményben volt részünk. (Csukott szemmel kóstolás, labdafürdő, mozgásfejlesztő eszközök, különböző terepeken járás, szappanos felületen csúszkálás, tapintásos játékok, stb.)

Ha a címben látható szó megjelenik gyermek, szülő, pedagógus előtt máris mindannyian boldogokká válnak/válunk. De célunk nem a pillanatnyi boldogság meglelése/persze az is/. Fontos, hogy a „tanultak” tükrében minden nap felfedezzünk valami szépet, jót a körülöttek lévő világban mely feltölt bennünket! S talán ez utóbbi az, amiben még fejlődhetünk!

Ászári Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája
Júniusi-júliusi bokros teendőim miatt sajnos a bejegyzésem elmaradt, most pótolom. Táboroztattuk, főként a Kacajklubos és a Mosolymatyis gyerkőceim, a boldog gyerekmosolyért érdemes volt a munka minden perce, úgy érzem ez pont volt az i-re így az év végére, megalapozása az évben szerzett tapasztalatok, érzések, élmények, a közösség összetartó ereje megszilárdításának. Az igazi fenntartható boldogság. 🙂 Igaz a sulink egyre kisebb sajnos, de úgy érzem, minél családiasabb, annál jobban szeretjük egymást a gyerekekkel és annál boldogabbá teszi őket minden pillanat, amit együtt tölthetünk. A hónap elején sokat beszélgettünk,összegeztük az évet, elkészültek a testkép-önarcképek is, de mivel a határidőből már úgyis kicsúszok, most a tábori képekből teszek fel párt boldogat, mosolygósat. Sokat foglalkoztunk a táborban a gyerekek testi és lelki épülésével is, pl. jógáztunk, csapatjátékokat játszottunk, kirándultunk, de alkottunk is, és a talán a közös jövőnkbe vetett hitünk ültettük el a gyerekekkel, egy-egy osztályonkénti kis facsemetével az iskola udvarán. A tábor neve „Jövőkovács” volt, pont azért, mert a közösség a jövő, és ezt kovácsolni, hogy tudják, nem csak magukra, hanem egymásra is számíthassanak. Majdnem olyan jó volt, mint a tavalyi boldogság-programos tábor. 😉 Szép pillanatokat Nektek ebben a hőségben!

Hogy tudnád kifejezni, hogy boldog vagy és hogyan tudnál sokáig boldog lenni?

Miután a Boldogság Programot végigcsináltuk, megállapítottuk, akkor vagyunk legboldogabbak, ha olyan személyekkel, barátokkal, osztálytársakkal vagyunk együtt, akikkel jókat tudunk játszani, tanulni, pihenni, nevetni……




Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola
A 2. osztályt erdei iskolával zártuk, ill. az Erzsébet-táborban is találkozhattak még egymással az osztálytársak. Vidám napokat töltöttek együtt, sok színes program várta őket, igazán boldog pillanatokat élhettek át.