Iskolánkban 2. éve folyik a Boldogságórák tartása, és én is ettől az időtől veszek részt benne. A tavalyi év fordulópont volt az életemben, hisz a gyerekkel együtt ismerkedtem meg valójában „tudatosan” a boldogságot segítő, fokozó technikákkal/elméletekkel. A megküzdési stratégiák nehézségeivel gyakran nekem is szembesülnöm kellett.

Az idén már könnyebb volt a helyzetem, hisz az előző évben részt vettem a Boldogságóra csapatának szegedi workshopján, ahol megerősítést nyertem abban, hogy itt a helyem a csapatban! A kiscsoportos foglalkozásokon a részt vevő kollégáktól sok ötletet, útmutatást, megerősítést kaptam.

A nehézséget az idén talán az adta fel, hogy 1. osztályosaimat kellett bevezetnem ebbe a remek programba. Életkoruknál fogva ők nagyon nyitottak voltak mindenre. A gyakorlatokat, a feladatokat, mindig szívesen, nagy érzelmi amplitúdóval végezték, motivációjukban soha nem volt hiány. Inkább engem fusztrált az, hogy sokkal több időt is lehetne/kellene szánni egy-egy témakörre; mindig akkor lett vége az órának, amikor a legjobban benne voltunk a munkában.

A témakörök feldolgozásában nagyon sokat segítettek a segédanyagok, – amik sokszor csak ötletadók voltak és beindították a gyerekek és az én fantáziámat is. Főleg a nehezebb témakörök gyerekközelibbé tételében adtak fogódzkodót, támpontot. Az ajánlott dalok órai és órán kívüli hallgatása pedig azt eredményezte, hogy a „kedvenceket” már kívülről fújják szabad idejükben vagy a készségtárgyak óráin.

Érdekes volt látni, hogy a hálánál az egyik percről a másikra esik le nekik a tantusz azzal kapcsolatban, hogy mi mindenért mutathatják ki a hálájukat. Optimizmussal minden könnyebb, társak nélkül (mint a karantén is mutatta) hiányzik a megszokott életük, a jó cselekedetekkel nemcsak kapni, hanem adni is nagyon jó az élet minden apró és nagyobb területén.

Voltak nehezebben befogadható témák is. Ilyen volt a célok megfogalmazása. Először túl távoli célokban gondolkodtak, (ha nagy leszek) de utána a havi/heti/napi célok is előkerültek. Rájöttek arra, hogy a kis lépésekkel elért célok után mennyivel egyszerűbbek és megvalósíthatóbbak a távoli, most még elérhetetlennek tűnő „álmok” is. Úgy érzem, hogy a legnehezebb témakör a megküzdési stratégiák és a megbocsátás volt. Nem igazán értették, hogy mi mindenért kell/lehet megküzdeni az életben; és a megbocsátás jónéhány akaratos/öntörvényű vagy éppen erőszakos kisgyermeknek feladta a leckét. Ezeknek a gyerekeknek komoly önvizsgálatra volt szükségük ahhoz, hogy felismerjék, haraggal élni a szívben nem igazán boldogság; megbocsátva sokkal szebb, vidámabb a világ. A gyerekek többsége azonban alapjáraton empatikus, szociálisan érzékeny az osztályomban és ők „rögtön vették a lapot”.

Az apró örömöket észrevenni és megélni egyre könnyebben ment már a tanév vége felé. A testmozgás boldogságfokozó ereje pedig fantasztikusra sikeredett a hosszú/kényszerű előre nem tervezett karantén után. A szabadság utáni vágy és a jó idő hatására előkerültek a bicajok, labdák, rollerek, görkorik is. Sok-sok gyerek a trambulinozásban lelte kedvét a bezártság után. Csupa nevető, mosolygó, jókedvű gyerek nézett vissza rám a beküldött képekről.

A hirtelen jött karantén alatt is próbáltam követni a Boldogságórák tematikáját. Biztos, hogy nem olyan intenzitással sikerült mindent megvalósítani, mint azt szerettem volna; de ez az időszak egy újfajta gondolkodásra, életszemléletre „nevelte” kis tanítványaimat. Az otthonlét alatt mindazt „élesben használhatták” amiről szeptember óta beszéltünk, és gyakoroltuk. Digitális óra keretében bekapcsolódtunk a Köszönet a járvány ellen küzdőknek programba, szívecskéket rajzoltunk és kiraktuk az ablakokba.

Így a tanév vége felé a karanténidő elteltével reméljük, hogy minden visszaáll a régi kerékvágásba. Tetteikkel, pozitív gondolkodásukkal, céljaikkal, legyőzik a kialakult szorongásaikat, félelmeiket, és újra szabadon, vidáman, gond nélkül, biztonságban élhetik mindennapjaikat. Lehet, hogy ebben a Boldogságóráknak is szerepe volt, van, lesz? Remélem, igen!

És hogy nyárra se engedjem el diákjaim kezét, rengeteg ötlettel, nyári elfoglaltsággal, bakancslistás tervekkel, bátorító szavakkal/üzenetekkel indítom útra őket. Azt gondolom, hogy a megtartott foglalkozások hangulata, nyitottsága és közvetlensége; a sok-sok közösen átélt élmény és emlék, lelkükbe épülve széppé és tartalmassá fogja tenni számukra a VAKÁCIÓT!
Az együtt töltött időről, az elvégezett „munkáról” szóljanak a vidám képek.

Örömforrások a mindennapokban.