Ebben a rövid hónapban felevenítettük a témákat a Pozitivity társasjáték segítségével. Több napon keresztül játszottunk, rengeteg új élményeket, ismereteket szereztek a tanulók magukról és egymásról is. Majd az utolsó napokban megrajzolták a saját térképüket, ami a Boldogságvárhoz vezető út. A sok megálló a boldogsághónapok témaköreinek a fantázianeveit kapta.
Fenntartható boldogság
Mivel már nyári élet van az óvodában, az udvaron tartottam meg az utolsó foglalkozást. A csoportomba járó gyerekekkel félre vonultunk egy árnyékos helyre és beszélgettünk majd képek segítségével felidéztük az emlékeket. Egy – egy kis kép emlékeztette őket arra, hogy mit is csináltunk akkor, amikor a kép készült. A legkedvesebb téma a gyerekek körében a hála feldolgozása volt. Kérték, hogy majd amikor a saját csoportunkban leszünk, akkor is folytassuk a hagyományt és jutalmazzuk azt a kis gyereket azzal, hogy a hála párnára ülhet, aki azon a napon valami jót cselekedett. Jót nosztalgiáztunk a gyerekekkel. Ezután elmeséltem „A boldog ember inge” című mesét és kiosztottam mindenkinek a képet az ingről, amit kiszínezhettek. Ez a mese és gondolat ihlette a gyerekeket arra, hogy valamennyien azt érezték, az a kis ruha, vagy blúz, póló az „boldog ruha”, ami éppen rajtuk volt. Ez adta az ötletet, hogy megkérdeztem, ha már rajtuk ilyen ruha van, mi az, ami boldoggá teszi őket, miért vagy mitől boldogok. Lehetőségem volt rá, hogy gyorsan lejegyzeteljem és már meg van az ötletem, hogyan fogom ezt a későbbiekben felhasználni és beépíteni a boldogság témák feldolgozása során. Néhány gyermekszáj, amit mondtak a gyerekek. ” Attól vagyok boldog, hogy itt vagytok velem és megöleltek engem!”. ” Azért vagyok boldog, mert 5 éves vagyok!” Ha együtt elmegy a család valahová!” ” Azért vagyok boldog, mert nincs itt a világ vége!” Ezután jött az én meglepetésem, amikor közöltem a gyerekekkel, hogy felértünk a Boldogság-vár tetejére, mivel mindenki ügyes volt és minden feladatot együtt teljesítettünk. Ezen a napon lett felállítva az óvodában a homokozó fölé az új sátor. Az egyik kisfiú megjegyezte, ez a mi boldogság várunk, mert árnyékot ad nekünk, amikor játszunk. Ettől szebb végszó nem is lehetett volna a téma lezárására. Foglalkozásaink, tevékenységeink elérték a céljukat! Szeptembertől folytatjuk az elkezdett munkát!
Igyekszünk a boldogságprogram elveit a mindennapokban megvalósítani, örömet szerezni és okozni magunknak, csak úgy.
A Boldogságóra utolsó témakörét kisebb létszámmal tudtuk megvalósítani, amikor már a gyerekek közül többen a nyári szünet miatt otthon maradtak. Megismerkedtek a gyerekek A boldog ember inge című magyar népmesével, melynek erkölcsi mondanivalója formálja a gyerekek boldogságról alkotott képét. Az ajánlott játékok közül megvalósítottuk a „Szeretetfolyosót”, ahol mindenki végig mehetett a sikerélmény átélése, a belső értékek megerősítése érdekében. Előző napokban a pozitív belső tulajdonságok összegyűjtésével, felelevenítésével, gyakorlásával foglalkoztunk többet a sikeres megvalósításért, az ötéves gyerekek életkorához igazodóan. Hangsúlyt kaptak a beszélgető körben, és a nap folyamán is ezek a jelzők: okos, gondolkodó, jó megfigyelő, ötletes, kedves, aranyos, barátságos, alkalmazkodó, jószándékú, udvarias, szerény, együtt érző, vidám, tréfás, szorgalmas, dolgos, segítőkész, bátor, erős, gyors, kitartó, precíz, pontos, rendszerető, önálló, stb. A játékot megelőzően próbáltuk mindenki számára érthetővé tenni ezeket a fogalmakat, ami ismételgetve rögzül, beépül a gyerekek szókincsébe. A szeretetfolyosón való végig haladásnál mindenki bátor volt, csukott szemel, mosolyogva lépkedtek lassan, örültek a dicséretnek. Az előző órákat fényképek nézegetésével elevenítettük fel. A „Sepűtánc” vidám, felszabadult játékot nyújtott a gyerekeknek, élvezték a ritmust és mozgást.
A Boldogságóra témakörünk utolsó szeletéhez érkeztünk a gyermekekkel. Csodálatos 10 hónap van mögöttünk. Megtapasztalhatták mindazokat az erényeket és értékeket, amelyek hozzásegíthetik őket egy boldog élethez. A Boldogságórán szerzett tapasztalatokat mind- mind hazavitték, és az otthonaikba is szinte észrevétlenül csepegtették be a boldog , kiegyensúlyozott élethez szükséges örömforrásokat.
A Boldogságóra nevelő hatása véleményem szerint a gyermekek lelki egyensúlyához járul hozzá.
A motiválás során a téma bevezetését olyan együttes élményre kívántam mindvégig alapozni, amely alkalmat adott a hangulati elemek felidézésére, és a gyermekek képzeletének mozgósítására. Ehhez szervesen hozzájárult a daléneklés nyújtotta érzelmi többlet.
A fenntartható boldogság témaköre összefoglaló, rendszerező tevékenységként valósult meg. A tervezés során a téma feldolgozásának idejét a téma lezárásának idejével megegyező időtartalmú nyújtottam. Azért, mert a gyermekeknek biztosítani szerettem volna , hogy az átélt, gazdag képvilágú élményeket elmélyíthessék, és ezáltal feldolgozhatóvá váljon számukra a boldogságóra témakörének mondandója.
A bátorításom, pozitív megerősítésem hatására, sikerült az ábrázolás eszközeivel és a mozgásos tevékenységek önfeledt örömeivel, megjeleníteni a boldogságóra témáinak tartalmát.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
Utolsó havi témánk a Fenntartható Boldogság volt.
A hét elején megismerkedtek a gyerekek „Bezzeg Andrea: Boldog erdő – Kerek erdő” című meséjével. A mese tartalmának megbeszélése során felelevenítettük a 10 hónap Boldogságóráin feldolgozásra kerülő témákat, azt hogy Kerekerdő mely részén élnének szívesen, azt, hogy Ők melyik színű gyöngyöt választották volna. A hét közepén tartott Boldogságóránkon megismertük a „Boldog ember inge” című magyar népmesét, majd megbeszéltük annak tanulságát. Memóriajátékot is játszottunk a 9 boldogságfokozó témakör képeinek felhasználásával, mely nagy sikert aratott a gyerekek körében.
Elkészítette mindenki a maga „Boldogingét”, melyet kitettünk a faliújságunkra.
A zárókörben pedig arról beszélgettünk, hogy kinek mi tetszett legjobban, a Boldogságórákban, a témák feldolgozása során. A gyerekek szépen összefoglalták a Boldogságórák lényegét, s pozitív tapasztalatokkal gazdagodtak elmondásaik szerint. (pl. „Szerettem a meséket; „Azt szerettem, hogy sokat beszélgettünk a szeretetről, barátságról; „hogy zenét hallgattunk, táncoltunk, mozogtunk stb.).
A mai napon a gyerekek kívánhattak. Ők választottak mesét, zenét… azok közül, amiket már hallottak év közben. A munkafüzetben található szív formájú fát csodaszépen kiszínezték. Megfűztük a különböző színű nagy gyöngyökből a saját boldogságfüzérünket, majd apró gyöngyökből drótra mindenki elkészítette a saját boldogságkarkötőjét.
Mindenki boldogan vitte haza délután a sajátját, ami a csodás együtt töltött percekre emlékeztet bennünket.
A júniusi téma az egyik legizgalmasabb, kíváncsi voltam melyik boldogságfokozó technika épült be a mindennapjukba.
Az órát a szabadban egy ismétléssel kezdtük, előre felírva milyen témák szerepeltek a 10 hónap során. Mindenki egy kis cetlit ragasztott ahhoz a témához, amelyik a legközelebb áll hozzá és amit gyakorol is a mindennapokban. Ezután játszottunk Én még sosem… kezdetű játékot, amit nagyon élveztek. Írtak a hálanaplóba is. Elmondták nyári terveiket. Mindenki kapott egy bakancslistát, amit kitöltöttek.
A témát zenehallgatással fejeztük be.
Nehéz időszak van mögöttünk, a gyerekek nagyon várták a vakációt.
Bízunk benne, hogy a jövő tanévben többet lehetünk majd együtt!
Köszönjük a Boldogságóra csapatának, hogy mi is résztvevői lehetünk a programnak! Reméljük, jövőre is találkozunk!
Boldog Dóra utolsó látogatása is elérkezett. Mint mindig, most is kitörő örömmel, mint jó barátot üdvözölték a gyerekek. A mesén keresztül felelevenítettük a sok tudást, titkot, amit tanultunk és igyekeztünk a mindennapi gyakorlatban élni vele. El készítettük a Boldogságfüzért, amit otthon kitehetnek, hogy minden nap szem előtt legyen, mint emlékeztető. Köszönjük a Bodogságóra csapatának a lelkesedést, szép nyarat kívánunk nektek is.
Ebben a hónapban megfigyeltük, hogy az eltelt időszak boldogságóráit hogyan alkalmazzák a gyerekek a mindennapi életükben. A varázsszavakat sokszor használják. Amikor halljuk ezeket a szavakat tőlük, akkor figyelmünkkel kiemeljük, megdicsérjük őket. Ez kellő motiváció ahhoz, hogy sokat alkalmazzák és beépüljön a szokásrendszerükbe.
A foglalkozásokhoz a Napra forgó a napraforgó relaxációt választottam. Megtanítottuk a gyerekeknek Bagdi Bella: Jobb veled a világ c. dalát. A dalra mozdulatokat találtunk ki. Elmeséltem nekik a Boldog erdő c. mesét. A mese végén megbeszéltük a kérdéseket. Nagyon szerették a gyerekek a seprűs táncot. Főleg azért, mert nem kiesős játék, hanem akinél a seprű maradt, az a társa mögé csatlakozott. Napi szinten játszottuk a boldogságóra társasjátékot, a Pozitivityt. A gyerekek nagyon szerették, mindig kérték, hogy játsszunk vele. A homokozóban a gyerekekkel megépítettük a boldogságvárat. A 9 hónap jelét kinyomtattuk, lelamináltuk, zászlókat készítettünk belőle és az elkészült várra tűztük ki.
Igyekszünk azon lenni, hogy a hónapokon keresztül gyakorolt, játszott boldogságfokozó viselkedési stratégiákat szokássá alakítsuk a gyerekekben, ezért jövőre a nagycsoportosokkal tovább fogjuk folytatni a boldogságóra gyakorlását.