A fenti idézethez kapcsolódóan igyekeztünk a 2021/2022-es tanévben iskolánkban a batsányis diákokkal dolgozni a boldogságórás osztályfőnöki órákon. Mivel június hónapban a 10. témakör a fenntartható jólléthez, boldogsághoz kapcsolódik, ezért az egész éves munkánk, a tanult stresszoldó technikák, az alkalmazott tudásunk felelevenítése, a mögöttünk álló tanév egyfajta összegzése valósult meg az utolsó hónapban. Az év tapasztalatait leszűrve a következő gondolatok fogalmazódtak meg bennem osztályfőnökként:
1. Hálásak lehetünk azért, hogy nyitott gondolkodású, fejlődni akaró diákközösséggel és kollégákkal dolgozhattunk együtt.
2. Optimisták vagyunk, mert mindig vannak előremutató, kihívást jelentő céljaink, amiért akarunk tenni.
3. A társas kapcsolataink – reményeink szerint – egyre jobban alakultak és igyekeztünk a hibáinkból tanulni.
4. A jó cselekedetek megvalósításában élen jártunk, mert sokszor segítettünk másoknak, rászorulóknak is az év folyamán.
5. Egyre tudatosabbak vagyunk a SMART célok felismerésében, és megtanultuk, hogy miért és hogyan kell jó célokat kitűznünk az életünkben.
6. Sok segítséget és gyakorlati ötletet sajátítottunk el, hogy hogyan küzdjünk meg az életünkben megjelenő nehézségekkel és igyekszünk ezeket sikeresen alkalmazni is a jövőben.
7. Az apró örömöknek felbecsülhetetlen értéke van, ezért ezeket is egyre jobban értékeljük az életünkben és teszünk azért, hogy másoknak is örömet szerezzünk.
8. A megbocsátást, az egyik legnehezebb témának tartva, mindenféleképpen tanultunk magunkról és másokról, ugyanakkor sok munka áll még előttünk ennek a gyakorlásában.
9. A mozgás mindent visz! Talán ebben vagyunk a legjobbak, mert szinte minden diák szeret mozogni, sportolni a batsányiban és a kollégák is igyekeznek jó példával elöl járni a mozgás megszerettetése terén.
10. A fenntartható boldogság a tudatos életet jelenti, amiben az első 9 téma összegződik.
Mivel a 8 év feléhez érkeztünk, ezért ajándékkal kedveskedtem az osztályomnak, ami kifejezte a hálámat, az apró örömöket, a társas kapcsolatainkat és a mentális jóllétünket is erősítette.
Reméljük, hogy ez az év is hozzájárult ahhoz, hogy lelkileg, mentálisan és fizikálisan is kiegyensúlyozottabb diákok kezdhessék meg az 55 (77) napos, jól megérdemelt vakációt.
Kívánjuk, hogy a nyári szünetben mindenki pihenje ki magát, találjon olyan kedves és kellemes időtöltést, tevékenységeket, amelyekkel kipihenheti magát! Kívánjuk továbbá azt is, hogy legyen idő, energia a társas kapcsolataink ápolására is, mert ez is a boldogsághoz vezető út egyik pillére!
Fenntartható boldogság
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Elengedem a negyedikeseim kezét, hogy ezek a kezek szárnnyá alakuljanak, s szárnyalhassanak új lehetőségek felé.
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Elengedem a negyedikeseim kezét, hogy ezek a kezek szárnnyá alakuljanak, s szárnyalhassanak új lehetőségek felé.
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Elengedem a negyedikeseim kezét, hogy szárnnyá válva szabadon szárnyalhassanak.
Tartalmas, a hónapok feladatait jól összefoglaló foglalkozásunkat sikerült megvalósítanunk. A képek magukért beszélnek. Tanítványaim az év során maximálisan együttműködtek velem és egymással. Igen, igazi öröm, feloldódás, élvezetes játék koronázta meg munkánkat. Köszönjük a sok élvezetes játékot, feladatot. Hálásak vagyunk a színezőkért és az oklevélért. Pompásan éreztük magunkat. Mivel véget ért a tanév, Önöknek is kívánunk mosolygós, boldog, pihentető nyarat!!!!!
Ebben a hónapban is mind az öt csoportban megtartottuk a boldogságórát. A hónap témája a „fenntartható boldogság”. A téma feldolgozásánál minden csoportban más és más módszereket alkalmaztak a kollégák, de minden csoportban a hónap meséjét a Bezzeg Andrea: Boldog erdő-Kerekerdő, és a hónap dalát Bagdi Bella: Jobb veled a világ című dalát meghallgatták a gyerekek, majd közösen megbeszélték a mese mondanivalóját. Kihasználtuk a jó időt ezért kint az udvaron közösen minden csoportból a gyerekekkel készítettünk egy szívet fonalból. A gyerekek pozitívan álltak a feladat előtt, vidáman, boldogan, lelkesen készítették a közös munkát. Jó volt látni és hallani a gyerekeket a feladat közben, a nagyobb gyerekek segítették a kisebbeket, hogyan kell a ragasztót rendeltetésszerűen használni, jó hangulatú délelőttnek voltunk tanúi. Az elvégzett munka után a szívecskét közösen mutatták meg a többi gyereknek.

A tíz hónap témájából a gyerekek kiválasztották azokat, amelyek számukra a legérdekesebbek, a legfontosabbak, a leghasznosabbak voltak és a tátika kihajtható füleire írták azokat.
Először osztálytársaikkal, majd az alsó tagozaton tanuló társaikkal is kipróbálták a játékot.
Újra és újra ismételték a mozdulatokat, a lelkesítő mondatokat, a magatartásformákat. Büszkén figyeltem őket a teremben sétálva, igyekeztem egy-egy fotón megörökíteni mosolyukat, hangos kacajukat.

Ráhangoló játék: Dombon törik a diót…
Beszélgetőkör: Mitől vagyunk ma boldogok?
Mese: A boldog halacskák
Vers: Boldogságsoroló
Zene+ mozgás: Bagdi Bella: Jól érzem magam…
Színezők: 1. boldog maci – pontösszekötő nagyoknak
2. boldogság kereke- színezés kicsiknek
Zárókör