Júniusban a gyerekekkel erdei iskolán vettünk részt. Nagyon sok olyan érdekes programunk volt, amely a gyerekek jóllétét, a csoport összekovácsolását fejlesztette. Társasjátékot játszottunk, kincskereső játékon voltunk, táncoltunk, mozogtunk, túráztunk közösen.
Az év végén maradt időnk arra, hogy közösen töltsünk több minőségi időt az osztályommal. Az udvaron kipróbáltuk az egyensúly játékot, valamint a bizalom játékot, amikor csukott szemmel kellett megtenni egy bizonyos távot úgy, hogy a társad irányított.
Az utolsó napon pedig a Pozitivity társasjátékkal koronáztuk meg az egész éves munkát. A gyerekekkel a következő tanévben is folytatjuk a foglalkozásokat, mivel nagyon szeretik, szeretnek játszani, rajzolni, színezni, beszélgetni.
Köszönöm szépen a lehetőséget, jobb veletek a világ!
Fenntartható boldogság
Beszédes József Általános Iskola
A tanév utolsó osztályfőnöki óráinak egyikén összegeztük a tanévet aszerint, hogy milyen témákról beszéltünk az év során, milyen feladatokat kapcsoltunk hozzájuk. Készítettem egy listát a témákról. A gyerekeknek szavazniuk kellett, hogy melyik témát / témákat szerették a legjobban és így kialakult a sorrend. A legjobban a szavak ereje feladat tetszett nekik, főleg az emoji-k miatt.
Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
Az idei tanév utolsó boldogságóráján a Boldog erdő- Kerekerdő című mese meghallgatása és mondanivalójának megbeszélése után mindenki elkészítette a saját boldogságkerekét, majd a foglalkozást Öleléslánccal zártuk.
Visszaemlékeztünk az elmúlt hónapokra, felelevenítettük a témákat és hogy mennyi kellemes emlékünk van. Összehajtott színespapírból szétnyitható szíveket készítettek a gyerekek. Felidzés után ami neki az eszébe jutott le kellett írni egy szivecskére és beledobni befőttesüvegbe. A befőttünket egy csipet szeretettel tartósítóttuk.
Kis csapatunk tizenegyedikes osztályként a Kert- és parkápoló modulban alakult meg 2 évvel ezelőtt. A hónap témájának címét egyrészt az ihlette, hogy számos kertápolással kapcsolatos tudásra tettünk szert a Kert tv youtube csatornájáról, ahol a címben szereplő szlogen minden videoban elhangzik, másrészt végignézegettem a júniusban készült képeket és azok kapcsán is ez a mondat csegett a fülemben. Sikeresen vizsgáztak fiataljaink a modul elméleti anyagából és a gyakorlati részen is és csodás kirándulást tettük a Fővárosi Állat- és Növénykertben is. Elköszöntünk 2 leányzótól, akik szeptembertől már nem lesznek az iskolai tanulói. Beszélgettünk velük arról, hogy ugyan új fejezet kezdődik az életükben, de magukkal viszik mindazt, amit itt gyűjtögettek. És ekkor előkerültek a boldogság órákon tanultak: hogy tudjuk megtalálni a legapróbb dologban az örömet, hogy legyenek vágyaink, céljaink, hogy alkalmazzuk a megküzdési stratégiákat stb. Még szeptemberben készítettünk egy boldogság-faliújságot az aulában és minden hónapban az aktuális témával kapcsolatos színezőket, rajzokat, feladatlapokta tettük ki. Most összegyűjtöttük minden hónap legjobbjait. Az osztályban a boldogságváron egyre több kis boldogság óra jel tolongott szeptember óta. Az emlékezetükben is megtartották az órák üzeneteit. Ahhoz, hogy fenntarthatóvá váljon, tovább kell adnunk, meg kell osztanunk! Az itt maradók nagy várakozással tekintenek a régi témákra, amik új köntösben jelennek majd meg.
A júniusi hónapban sok minden történt velünk: a nagycsoportosok ballagására készültünk, akik érzelmekkel telve köszöntek el az óvodától, a játékoktól, a sok együtt átélt közös élménytől. Végre közös kirándulásokat szervezhettünk, így lovaskocsis kiránduláson át, Vadasparki látogatáson keresztül, Kalandparki játszókig sok-sok élménydús esemény hozta össze a gyerekcsoportokat. Persze a közös fagyizás, játszóterezés, könyvtár látogatás sem maradt el. Nehezen is búcsúztuk el a gyerekek egymástól a hónap közepén. Szerencsére a legtöbben egy iskolában folytatják majd tanulmányaikat. Az utolsó boldogságóra foglalkozást a lecsökkent létszám miatt, összevonva tartottuk a Kisvirág csoporttal. Könnyen összeszoktunk, hiszen a gyerekek jól ismerik egymást és a ballagásra is együtt készültünk. A fenntartható boldogság téma feldolgozását néhány közös relaxációs gyakorlat kipróbálásával kezdtük: A katicák bemutatták a kedvenc technikájukat a „Tüdőtakarítást”, ami a Kisvirágoknak is egyből megtetszett. Ezután a „Dagasztást” játszottuk el, a feszültségek levezetésére. A „Hintaszék” módszer segített az ellazulásban, a megpihenésben. Nyugodt körülmények között elsőként az ajánlott mesét: Az aranytulipánt, diafilmen megtekintették a gyerekek, méghozzá laptopról, a Virtuális Diamúzeum honlapján van erre lehetőség. Érdekesnek találták a képi világot, és csendben figyelték. Elővettük a mesetarisznyát, belepakoltuk a képzeletbeli kellékeket, a csoportszoba szőnyegére pedig kialakítottunk egy erdőt, akadályokkal. Mindenki a királyfi bőrébe bújt, s így indultunk útnak megkeresni a világ legszebb leányát. Az utunk során a javasolt mondókákkal, énekekkel színesítve haladtunk. Mindig kedvelt tevékenységük, ha akadálypályát építünk, és többször is végigmehetnek. Most is így tettünk, lassabb gyorsabb tempóban lehetett végigmenni, mindig új feladatokkal: ugrással, mászással, akadálykerüléssel. Egymás között megbeszélték, hogy ki vezesse a többieket, így mindig más ment elől. Útközben elraktuk a tarisznyánkba a pikkelyt, a holló tollat, az ősz hajszálat. Amikor el kellett bújni, akkor előhívtuk őket segítségül. A gyerekek elbújtak, és én mint királylány indultam megkeresésükre. Az izgalmasabb játék érdekében csukott szemmel elszámoltam húszig, addig elrejtőzhettek. Gyermeki módon várták, hogy megtaláljam őket, még ha látható helyen is voltak. Amikor újra játszottuk már a kislányok közül választottunk királylányt, és két segítőt is hozzá: egy hollót és egy halacskát. Ők éberen figyelhettek, amíg a királylány csukott szemmel számol, és szükség esetén súghattak a királylánynak. Szélesítettük a búvóhely keresési lehetőségeket is: nemcsak a csoportszobába, de a folyóson, a másik csoportba is elbújhattak – itt segítettek a jelen lévő óvó nénik. Nagyon élvezték, öt alkalommal is eljátszottuk, azután megbeszéltük, hogy az udvaron folytatjuk a bújócskázást. A lakodalmat is megtartottuk és a hónap dalára egy jót buliztunk. Végül megpihenve körbe ültünk és a zárókörhöz javasolt kérdésekről beszélgettünk. Felidéztük az egész éves boldogságóra foglalkozásokat, az átélt pillanatokat. Mindenki elmondta, hogy melyik téma tetszett neki a legjobban, de leginkább azt tudták felidézni, hogy milyen játékokat játszottak. A témakörök jelképeit átbeszéltük a boldogság kerekét segítségül hívva. A Kisvirág csoport örült, hogy együtt játszhattunk, többen a bújócskát emelték ki. Egy kislány az érzelem kártyákról mesélt, amit Ildikó néni hozott hozzájuk játszani. Felidéztük a korábbi együtt töltött boldogságóra tartalmát is: amikor decemberben a boldogító jócselekedetek témahónapjában együtt gyakoroltuk a jószívűséget. Jó érzés volt visszagondolni, hogy ezért a munkánkért elnyertük a hónap csoportja elismerést is. Az oklevelet körbeadtuk. Az asztalnál a gyerekek választhattak a hónap témájához ajánlott színezőket. Végül játékidőben közösen készítettünk egy boldogságtablót, amire rárajzolták kedvenc élményeiket, emlékeiket. Felkerültek a kirándulások, a ballagás, kinti nyári játékok. Feliratoztuk, hogy majd a szülők is eligazodjanak rajta, illetve bővíthessék. A többi csoportot is bevontuk és kértük rajzoljanak ők is a tablóra, szívesen kapcsolódtak be. Az udvaron megépítettük az óvodánk boldogság várát homokból, közepére elhelyeztük a csoportok jelképeit, a boldogóvoda logót. Sokan a csodájára jártak, a szülők is megköszönték az egész éves különfoglalkozásokat, örömmel hallgatták a gyerekek élménybeszámolóit, szívesen olvasták a képes beszámolókat. Jó szívvel búcsúztunk egymástól. A jövő évben is folytatjuk óvodánkban a boldogságóra foglalkozásokat a Micimackó, a Gomba és a Napocska csoportokban.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Boldogságbefőtt nyárra
A gyerekek egy jó nagy befőttesüvegbe szívecskéket ragasztottak, melyre a tanév folyamán elért sikereiket, örömeiket, büszkeségeiket írhatták. Volt olyan tanuló, aki a szép tanulási eredményeit írta a papírra, de legtöbben az együtt töltött élményekért, szép pillanatokért, izgalmas játékokért, igaz barátságokért, segítőkész barátokért és szülőkért adtak hálát.
Majd kaptak egy szívecskét, melybe üzenetet írhattak társuknak a nyári szünetre. Jó érzés, volt, hogy egyik diáktól nekem is jutott egy kedves jókívánság.
S mivel a legboldogabbá a közelgő vakáció tette őket, leírták és szépen feldíszítették ennek a számukra várva várt eseménynek a betűit.
Természetesen mint mindig, most is a hónap dalára énekeltünk és táncoltunk ennek a cseppet sem könnyű évnek a zárásához… 🙂
Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda
A jó időt kihasználva kint próbáltuk meg, milyen ügyesen tudunk horgászni ill. vidám manókat eltalálni.