„Az emberek a boldogságra törekszenek. Amikor boldogságot kívánsz valakinek, akkor az ő sikerességét is kívánod.”
Fenntartható boldogság
Géza Fejedelem Általános Iskola
„Az emberek a boldogságra törekszenek. Amikor boldogságot kívánsz valakinek, akkor az ő sikerességét is kívánod.”
Óvodásaink kiegyensúlyozott, boldog körülmények között élik mindennapjaikat. Szívesen álmodoznak arról, hogy mik szeretnének lenni felnőtt korukban. Boldog Bea érkezését „Kicsi vagyok én” című dallal várták, majd a Jelen vonatára is felült velünk. A vonat az állomáson megállt, a váróteremben játékos feladat várta őket, amely során az egészségtudatukat erősítettem. A játék egy képválogatós tevékenység volt, melynek során a gyermekek kiválogatták az egészséges és káros ételeket, szokásokat, ezzel is tudatosult bennük, hogy az egészséges életmóddal válhatnak csak egészséges felnőttekké.
„Rajzoltam egy vonatot, a vonatra ablakot…” mondóka a jelen – jövő tabló készítése során realizálódott, egyéni önarcképekkel. ” Mi leszek, ha nagy leszek?” – a fantáziájukat szabadjára engedhették ahol a jelen önarckép mellé a jövőbeli is elkészült. A rajzolás alatt meghallgatták a „Van nekem egy álmom” című dalt. A tablón, a jelent a vonaton utazó ovisok önarcképei szemléltetik, a jövőt az űrhajók jelképezik, amin már, mint felnőttek utaznak a gyermekek.
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
Ebben a boldogságóra programban Luca napi pogácsát sütöttünk a gyerekekkel. Nagyon élvezték a gyerekek, volt aki annyira lelkes volt mind a szaggatásban, mind a többi folyamatban, hogy végig segédkezett. Ebéd után megkóstolhatták ők is a munkájuk „gyümölcsét”, majd nap végén a szülőket is megkínálták, amiben a gyerekek és a szülők is örömüket lelték.
Ebben a rövidke hónapban köszöntünk el egy kedves osztálytársunktól, s búcsúztunk az osztályfőnökünktől !
Így ezt a hónapot az emlékek gyűjtésére használtuk ki, és teljesen a közös játékokokra , élmények halmozására fókuszáltunk .
Családi nap keretében, a szülőkkel együtt működve valósítottuk meg a fenntartható boldogságot. Így zárásként személyes betekintést nyerhettek ők is a Boldog Óvoda Programba.
Útravaló- „Szeretetnyakkendő”
A fenntartható boldogság témáját a nevelési év utolsó időszakára terveztük. Ugyan végigkíséri mind óvodás- és mindennapi életünket a boldogság keresése és fenntarthatósága, de a 3-4 év együtt töltött idő végéhez közeledünk a nagycsoportos korosztállyal , így még fontosabb, hogy olyan útravalót adjunk gyermekeinknek, amelyet bármikor előhúzhatnak a tarsolyukból, hiszen mindennapjaik részévé vált. Tekintve, hogy a csoport egy része iskolás lesz ősztől, így célunk a minél több közös élmény elmélyítése, mely a kezdeti izgalmak idején szeptemberben, lelki táplálékul szolgál gyermekeinknek az esetleges nehézségek leküzdésében.
A gyerekekkel a közös élmények felidézése után „szeretetnyakkendőt”készítünk, melyet az általuk választott minták díszítik. A minták szimbolikus jelentéssel bírnak pl.;szív-szeretet,kör-lelki ölelés, négyzet-vigasztalás, háromszög-simogatás.
A szeretetnyakkendőt minden gyermek hazavihet, így bármikor rápillanthat és felidézheti azt a sok emléket, mely pozitív energiával tölti fel.
Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola
A Boldogságóra program az Aranyossy Ágoston Reformárus Óvoda és Általános Iskolában beépült az Egészségnevelés órák keretei közé, már 2016 óta .
Az a tapasztalatom, hogy a gyerekek rendkívül élvezik ezt a programot. Az órák felépítése nem hasonlít egy hagyományos tanórához, így a gyerekek játékosan sajátítják el az ismereteket.
Az egészségnevelés célja az egészségkulturáltság szint emelésével egyidejűleg olyan tevékenység kialakítása, amely az ismereteket aktív magatartássá formálja. Célunk, hogy tanulóink megértsék a saját egészségük védelmének jelentőségét. Rendelkezzenek azokkal az ismereteket, jártasságokkal, amelyekkel javíthatnak saját egészségi feltételeiken és megteremthetik környezetük, az emberek, valamint a közösség egészségének védelmét. Ezekbe a célokba remekül bele tudjuk illeszteni az összes Boldogságóra témát, így három osztálynak (1. osztály, 2. osztály, 6. osztály) havonta két alkalommal tartottam Boldogságórát. Ezen kívül a Pedagógiai programunkban meghatároztunk havonta egy személyiségfejlesztő délutánt, amikor szintén a Boldogságóra aktuális témakörét dolgozták fel a kollégáim valamennyi osztályban.
Főkép: Társas kapcsolatok ápolása 6. osztály
1. kép: Apró örömök élvezete 6. osztály
2. kép: Megküzdési stratégiák 6. osztály
3. kép: Testmozgás 2. osztály
4. kép: Testmozgás 1. osztály