Nagyon kellemes hangulatban elevenítették fel a gyerekek az elmúlt év témáit.
Fenntartható boldogság
A Boldogságóra (10): A fenntartható boldogság
„A boldogság jó!” Az elégedettség, a pozitív élmények átélése, a konfliktus helyzetek megoldásainak megválasztása, annak sikerként történő megélése segítséget nyújt a szomorúbb napokban, percekben.
A téma feldolgozásánál a ballagási műsorra készült táncos feladatok a „szeretetfolyosó” páros- és együttes táncok jó alapjául szolgáltak a boldog percek megéléséhez. A „boldogságfüzér” illetve a –„virágtánc” pedig a körfolyamatot és az összetartozást jelképezte, melynek elemeit a gyerekek alkották. A Kihívás napján-közös futással, tornával, játékkal szereztünk egymásnak kellemes perceket, mely végén minden kisgyermek nyakába egy „boldogságérme” került.
A „boldogságtabló-fal” elkészítése egész éves részfeladatainkból tevődött össze, illetve a ballagó gyerekek önarcképe virágfüzérbe vonva vonul végig a csoportfalon, jelképezve vele a búcsúzást, az „ölelésláncot.”
A Gyermeknap megrendezése a családok bevonásával, élménydús napnak bizonyult, ahol mindenki megtalálhatta a neki szimpatikus játszóterületet, mozgás lehetőséget, örömforrást (hintókocsikázás; tűzoltóautóval ismerkedés; zsiráfugráló; arcfestés; gólyaláb-séta; táncház; óriás palacsintasütés-kóstolás; focizás az udvaron; egyéb ügyeségi játékok…) így később visszaemlékezve, boldogan mesélhették el egymásnak az átélt élményeket. A közösen átélt esemény utalás lehet az elkövetkező évre, ami majd a „fenntartható boldogság” alappillére lehet. Elkészítettük a „boldogság kereke” -t, hogy a boldogság minden óvodás életének részévé váljon. Pörgetve, megtanulhatták azok is a jeleket, akik eddig nem ismerték a boldogságóra elemeit, így kipróbálhatták a „boldogsághozó gyöngyszemeket”, hogy elindulhasson bennük is a pozitív viszonyulás, a pozitív gondolkodás ereje.
A boldogság fenntarthatóságának erejét (melyet szülőkkel együtt) ilyen és ehhez hasonló programok megteremtésében is látom, mellyel tudatosan formáljuk pozitív gondolkodásunkat, társaskapcsolatainkat.
Köszönöm a lehetőséget, ezt a csodás nevelési évet, ami elmozdította az én gondolkodásomat is egy energikusabb, érzelmekkel teli világ felé, s megmutatta, hogy lehet másképp csinálni a dolgokat.
Az óvodás gyermekeim nagyon befogadóképesekké váltak, várták a mozgással kísért mondókákat, versikéket, ami mindennap elhangzott a szájukból. Örömmel hallgatták, a már ismert dalokat, önállóan közösen énekelték, táncos mozdulatokkal kísérték a ritmust, melynek végén az ölelés sem maradhatott el. Sok vidám perceket éltünk meg, melynek hatására a csoport összetartó ereje is felerősödött.
Tevékenységeim során nagy segítségnek bizonyultak a szülők, akik pozitív hozzáállásukkal és aktív részvételükkel gazdagították munkámat. Ezúttal szeretném megköszönni nektek a boldogságóra
segédanyagának megküldését, hogy biztosítottátok számomra a lehetőséget, hogy ebbe a csodás programba betekintést nyerhettem, és aktívan részt vállalhattam benne. Továbbra is bízom a következő év tevékeny együttműködésében.
Köszönöm szépen mindenkinek! A nyárra jó pihenést és kellemes időtöltést kívánok sok szeretettel:
Tariné Varga Edit
A Boldogság tanéve
Csodapókjaimmal érzelmekben és élményekben gazdag tanévet hagyunk magunk után. Szeptemberben hálával a szívünkben kezdtük a tanévet, hogy a nyári szünidő elteltével épségben, egészségben újra együtt a nagy csapat. Hálapókjaim összefoglalták a számukra legfontosabb 12 hálaszót. Optimistán vártuk az Októbert. Motivációs poszterünk egész tanévben pozitív és optimista hozzáállást sugallt a társaságnak. Mozgalmas volt a November is. Csodapókjaim bebizonyították, hogy erős, összetartó csapatot alkotnak, melynek minden tagja egyenlő értékkel fontos. Társas, baráti kapcsolataik tiszta, őszinte alapokon fekszenek. Decemberben egy kicsit elcsendesedtünk. Az Adventi időszak várakozó varázsát megélve őrangyalként vigyáztunk egymásra, apró jócselekedetek elkövetve. Januárban megújult erővel kitűztük a 10 pontos céltervet, amihez ma is tartjuk magunkat. Februárban egy kicsit elmélyedtünk az önismeret terén. Megküzdöttünk a külső és belső kihívásokkal, próbatételekkel, megfogalmaztuk egyéni stratégiáinkat ezek legyőzésére. Március az apró örömök tömkelegét kínálta nekünk. Köszöntöttük a tavaszt, éltettük Hőseinket, empátiát gyakoroltunk, rengeteget olvastunk és óvtuk vizeinket. Áprilisban kiürítettük MéregZsákunkat, megbeszéltük a vélt vagy valós sérelmeinket, ezáltal gyakoroltuk a megbocsátás varázsszavait. Májusban testünket is megmozgattuk, az ép testben ép lélek szellemében. Felejthetetlen hetet töltöttünk az erdei iskolában. Elérkezett a Június, véget ér a tanév. Legnagyobb örömünk, hogy ezen élményekkel gazdagodva szívünk, lelkünk és szellemünk feltöltődött boldogsággal. Célunk, hogy ezt fenntartsuk egész évben. Az új tanévben újra indulva ismét éljen a BOLDOGSÁGÓRA!
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
Utolsó havi témánk a Fenntartható Boldogság volt, mely szorosan kapcsolódott az óvodánkból elballagó gyerekek búcsúztatásához.
A beszélgető körben beszélgettünk arról, hogy ki mit szeretett az óvodában, a baráti kapcsolatokról, arról, hogy mit tanultak meg az óvodában és visznek magukkal az iskolába. Ezután felelevenítettük a gyerekekkel a 10 hónap Boldogságóráin feldolgozásra kerülő témákat, azt hogy melyik foglalkozás tettszett nekik a legjobban. A gyerekek szépen összefoglalták a Boldogságórák lényegét, s pozitív tapasztalatokkal gazdagodtak elmondásaik szerint. (pl.„Szerettem a meséket; „Azt szerettem, hogy sokat beszélgettünk a szeretetről, barátságról; „hogy zenét hallgattunk, táncoltunk, mozogtunk stb.).
Úgy érezzük, hogy sikeresen zártuk ezt a tíz hónapot, s mind gyerekek, mind felnőttek egyaránt jól éreztük magunkat a Boldogságórák alatt. Bízunk benne, hogy az iskolába elinduló gyerekek magukkal viszik a Boldogságórák hangulatát, az itt szerzett élményeiket és jól használhatják ott is majd.
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
A témát páros rajzokon megjelenítve dolgoztuk fel.
Székesfehérvári Kossuth lajos Általános Iskola
A fenntartható boldogsághoz felidéztük az egyes hónapok témáit, legkedvesebb emlékeit, elkészített alkotásait! Lefényképeztük az év során készített „Érzékletes Boldogságfalunkat” az osztályteremben .
Debrecen-Józsa Kerekerdő óvoda
Június témája: A fenntartható boldogság
A boldogságóra témái,a boldogság percek óvodánk 3 csoportjában jelen voltak ebben a nevelési évben is.
Igyekeztünk helyzetekhez,játékokhoz mesékhez, dalainkhoz kapcsolni az aktuális témákat. Örülünk a sok spontán beszélgetésnek,ami lehetővé tette azt a fajta feldolgozást amely élményen ,tapasztaláson alapszik.
Hisszük,hogy az érzelmi intelligenciaval foglalkozva,ápolva, a gyermeki lélek megnyílik,gazdagodik.
Ezáltal mi felnőttek is sok ajándékot kaphatunk.
Bizony kaptunk is! Szeretetet ,ölelést,megoldandó feladatokat,elgondolkodtató beszélgetéseket és további motivációt.
A hála ,optimizmus,boldogító jó cselekedetek,társas kapcsolatok,stb. feldolgozása során olyan érzéseket éltünk át közösen,amely már örökre a szívünkben marad.
Szerettük volna ,ha az óvodába járó többi gyermek is részesül ebből,így szeretet szíveket adtak át egymásnak az óvoda udvarán a fenntartható boldogság jegyében. Megható pillanat volt. ❤
A gyerekek megismerkedtek az utolsó boldogság témával, mely az eddigi kilenc témakört foglalja össze. A témát megint a mesével és annak feldolgozásával, játékos feladatokkal, az eddigi témákra való visszaemlékezéssel, beszélgetéssel dolgoztuk fel. Kollektív munkával készítettünk a gyerekekkel a meséhez kapcsolódó „Boldogerdő- Kerekerőt”.
Éves beszámoló
A 2021/22-es tanév elején kezdtem ismerkedni a Boldogságóra programmal, osztályfőnökként nyomban ki is próbáltam ötödikes osztályomban. Mivel korábban hasonló programban részt vettem (Életrevaló), különös motivációt éreztem aziránt, hogy megismerjem a Boldogságórát és osztályomban nevelő céllal kipróbáljam, alkalmazzam. Miután rendkívül eredményesnek éreztem a program kipróbálását osztályomban, úgy döntöttem, a 2022/23-as tanévben is folytatom a boldogságórák tartását, 6. évfolyamon.
Az előző tanévhez hasonlóan minden hónapban más-más témára fókuszáltunk, melyek részletes tanulmányozása után 1-1 feladatot teljesítettünk. A Boldogságóra program témáit osztályfőnöki órákon projektfeladatokként valósítottuk meg. Véleményem szerint nagy segítségemre szolgál a program a gyerekek személyiségfejlesztését és közösségi nevelését illetően, így a jövő tanévben hetedik osztályban is szeretném folytatni.
Szeptember – A teljesített feladat neve: A hála világnapja
A hála világnapja alkalmából, a gyerekek lerajzolták az általuk választott technikával és megnevezték, hogy mikor és miért éreztetek hálát az adott időszakban. A rajzokon változatos dolgok szerepeltek. Volt, aki pl. hálás volt azért, mert lehetett egy kutyája. Volt olyan tanuló is, aki a családjáért, a családjával együtt töltött időért volt hálás. Volt, aki azért volt hálás, mert elmondása szerint békében élhet. Egy tanuló azért érzett hálát, mert egészségesen született, rajzban fejezte ki ezt. Volt, aki a barátaiért fejezett ki hálát, illetve azokért az emberekért, akik a kényelméért dolgoznak. Olyan tanuló is volt, aki a hálával kapcsolatosan idézeteket gyűjtött.
Október – A teljesített feladat neve: A lehető legjobb énem (plakát)
A feladat megvalósítása végett osztályfőnöki órán egy háztartási csomagolópapíron dolgoztunk. A gyerekek körberajzolták rajta a kezeiket. Egy csomagolópapírra az egész osztály keze ráfért. A tenyerükbe a gyerekek beleragasztották a fényképeiket. A kézlenyomatotok ujjaiba a későbbiekben beleírták, hogy milyennek képzelik majd el az életeteket. Sok érdekes elképzelés született meg. A projektmunka produktuma, az elkészített plakát azóta is az osztályterem falát díszíti.
November – A teljesített feladat neve: Szeretetnyelv matrica
A novemberi hónapban a társas kapcsolatokat tanulmányoztuk. Feladatként matricákat készítettek a gyerekek. Első körben Gary Chapman szeretetnyelv-tesztjét töltötték ki, amelyből kiderült, hogy melyik is az ő jelenlegi szeretetnyelvük. Miután a gyerekek kitöltötték a tesztet, az azonos szeretetnyelvhez tartozók egy csoportba ültek. Megbeszélték közösen, hogy mennyire volt új ez az információ számukra, miben mutatkozik meg ez náluk, milyen nehézségeik voltak már ebből kifolyólag nekik, van-e olyan dolog, amire rájöttek a tesztből és másként tekintenek-e majd bizonyos dolgokra, miért lehet hasznos ez a teszt, stb. Ezután közösen terveztek a szeretetnyelvükhöz illeszkedő matricát és elkészítették azt. A matricát felragasztották a padjukra/falra, így emlékeztetnek másokat is a velük való harmonikus kapcsolódás módjára.
December – A teljesített feladat neve: Jobb veled a világ képeslap
A gyerekeknek el kellett képzelniük egy diákot, aki valamiért nehéz időszakon megy keresztül, vagy mostanában nehéz sora van. Lehet, hogy nehezen talál barátokat, vagy nem sikerül olyan jó jegyeket szereznie, amilyeneket szeretne, vagy sokat veszekszik a testvérével. Beszélgettünk arról, még milyen nehézségei lehetnek. Ezután mindenki készített egy képeslapot, a megadott sablonnal, amit az elképzelt személynek szeretett volna ajándékozni, jelezve ezzel, hogy mellette van a nehézségekben. A feladattal azt kívántam hangsúlyozni, hogy mindenkinek jól esik tudni, hogy nincs egyedül, és néha egy kis, szeretetteljes gesztus is segíthet széppé tenni a napot.
Január – A teljesített feladat neve: Céltábla
Januárban a célok részletes tanulmányozása után a feladat az volt, hogy a gyerekek készítsenek közösen egy nagy céltáblát. A céltábla egy szabályos kör alakú, jellemzően lapos felület. ami 6 körgyűrűből állt. Kijelöltünk egy osztálycélt a hónap vagy a hét végéig, amin az osztály közös erővel szándékozott igyekezni, az került a céltábla közepébe. Ezt a nagy célt kisebb részcélokra bontottuk, és azokat ütemezési sorrendben, a felület körgyűrűiben kívülről befelé haladva írtuk fel, úgy, hogy a legkülső körgyűrűbe a leghamarabb megvalósítandó részcél került. Időzítést is rendeltünk a részcélokhoz, milyen határidővel szeretnénk megvalósítani őket.
Február – A teljesített feladat neve: Ismerős idegenek
A február hónap során megküzdési stratégiákat tanulmányoztunk. Elképzeltük, hogy van egy bolygó egy messzi-messzi galaxisban, ahol az ott élők az életüket a 10- es szám köré szervezik. Mindig tízes csoportban dolgoznak, 10 fős családokat alkotnak, 10 órakor esznek, 10-szer adnak hálát naponta egymásnak. Az itt élő lények a Földinél 10-szer magasabb intelligenciával és önismerettel rendelkeznek. Megpróbáltuk elképzelni, milyen lehet az életük, milyen problémákkal küzdhetnek és hogyan tudnak mindezzel megbirkózni az ott élők. Erről fogalmazást készítettek a gyerekek.
Március – A teljesített feladat neve: Bölcs Betti hete
Ismét ellképzeltük, hogy van egy bolygó egy messzi-messzi galaxisban, ahol az ott élők az életüket a 10- es szám köré szervezik. Mindig tízes csoportban dolgoznak, 10 fős családokat alkotnak, 10 órakor esznek, 10-szer adnak hálát naponta egymásnak. Az itt élő lények a Földinél 10-szer magasabb intelligenciával és önismerettel rendelkeznek. A mindennapjaikban számos olyan szokásuk van, ami apró örömöket lop az életükbe. Választottunk egy 10-14 éves bolygólakót, Bölcs Bettit, és megalkottuk a heti rendjét, felkeléstől lefekvésig. A hetirendhez készítettünk sablont, és megcsináltuk a sajátunkat is Bölcs Bettié alapján, figyelve arra, hogy az apró örömök helyet kapjanak minden napban, és a januárban kitűzött céljaitokat szolgálják.
Április – A teljesített feladat neve: Föld napi üdvözlet
Április hava a megbocsátás jegyében telt el. Sokat beszélgettünk osztályfőnöki órákon a megbocsátás szerepéről és fontosságáról. Szinte nem akadt tanuló, aki ne őrizne valamilyen sérelmet, de olyan sem, aki elmondása szerint ne bántott volna meg valaki mást az utóbbi időben. Ezen kívül megemlékeztünk a Föld napjáról, plakátot készítettünk, valamint ültettünk palántákat és elszórtunk magvakat iskolánk tankertjébe.
Május – A teljesített feladat neve: Világnapi móka májusban
Május hónapban is számos világnapot ünneplünk. Május első vasárnapja anyák napja, utolsó vasárnapja pedig gyereknap, május 6. pedig a Magyar Sport Napja. De vannak egyéb kevésbé ismert napok is, pl. törölközőnap vagy a hősök napja. Esetleg az állat- és növényszeretet napja, vagy az ápolók világnapja. Megtekintettünk egy listát a májusi világnapokról és kiválasztottunk néhány érdekes világnapot, és utánanéztünk, hogy pontosan mit ünneplünk ezeken a napokon. Továbbá testmozgás posztert készítettünk: összegyűjtöttünk szavakat, kifejezéseket, fogalmakat, folyamatokat, amik számunkra a testmozgáshoz kapcsolódnak. Ezeket kategóriákba rendeztük, úgy, hogy kijött az általunk elképzelt alakzat.
Készítette: Fromvald Nikoletta Pécs, 2023. június 12.