A boldogságot nem csak átélni, megélni, hanem fenntartani is kell. Vigyázni kell rá, tenni érte. A mi kis csoportunk utolsó havi témáját a galaxis- fa elkészítésével dolgoztuk fel. A fa elkészítése után a levelekre kerültek fel azok a dolgok, ami által boldogabbak, vidámabbak lehetünk, főleg az elkövetkezendő nyári szünetben.
Fenntartható boldogság
Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A fenntartható boldogság valójában egy szemléletmód, amelynek fontos része a játék. Nálunk a tanulás is lehet játékos.
Az utolsó foglalkozásra júniusban került sor.”Napra forgó a napraforgó”című relaxációs gyakorlattal kezdtük a délelőttöt.Körben ülve felelevenítettünk olyan dolgokat,eseményeket,bármit,ami az év során jó volt és boldogsággal töltött el minket.Aztán a „Szeretetfolyosó” mintájára körben mindenkiről csak kedves,jó,pozitív dolgot mondtunk.Látszott a gyerekeken,hogy mennyire örülnek és büszkék.Végül körbeadtunk egy ölelést,megbeszélve,hogy szeptemberben innen fogjuk újrakezdeni.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Ez a hónap nemcsak a nevelési év utolsó hónapja, hanem a Boldogságóra Program utolsó hónapja is egyben. Felidéztük a gyerekekkel eddigi kilenc hónap témáit, és beszélgettünk, hogy ki hogyan tudta alkalmazni mindennapjaiban. Boldog Nyár Varázspálca feladatot választottuk ki a gyerekekkel, nagyon tetszett nekik, mert mindenki megkereste a saját kis „csoda varázspálcáját”.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Ez a hónap nemcsak a nevelési év utolsó hónapja, hanem a Boldogságóra Program utolsó hónapja is egyben. Felidéztük a gyerekekkel eddigi kilenc hónap témáit, és beszélgettünk, hogy ki hogyan tudta alkalmazni mindennapjaiban. Boldog Nyár Varázspálca feladatot választottuk ki a gyerekekkel, nagyon tetszett nekik, mert mindenki megkereste a saját kis „csoda varázspálcáját”.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Ez a hónap nemcsak a nevelési év utolsó hónapja, hanem a Boldogságóra Program utolsó hónapja is egyben. Felidéztük a gyerekekkel eddigi kilenc hónap témáit, és beszélgettünk, hogy ki hogyan tudta alkalmazni mindennapjaiban. Boldog Nyár Varázspálca feladatot választottuk ki a gyerekekkel, nagyon tetszett nekik, mert mindenki megkereste a saját kis „csoda varázspálcáját”.
Júniusi programjaink:
A tanév vége programok szempontjából mindig kicsit zsúfolt, tömény, kalandos, de éppen ezért a legizgalmasabb időszak. Minden az iskola bezárásának közeledtéről és a nyári szünidő rohamos érkezéséről szól. A boldogságórákon már május végétől az egész évben tanultakról beszélgettünk, összegeztük a havi feladatok tanulságait, értékeltük az éves munkánkat. Aztán átadtuk magunkat a felhőtlen szórakozásnak, közösen élveztük az iskolai szabadidős tevékenységeket. Rajz és technika órákon a szabadban alkottunk, így készültek el a virágos mezőn repkedő pillangók és méhecskék. Mivel nyáron szívesen tartózkodunk a vízparton, ezért egy vízi világot is megalkottunk vízi növényekkel, halacskákkal, teknősökkel, szitakötőkkel.
Gyereknapon gyalogtúrával mentünk az uzsai focipályára, ahol vegyes csapatokkal (1. osztálytól 8. osztályos tanulók alkották) 10 állomáson érdekes ügyességi és elméleti feladatokat oldhattak meg tanulóink. Foci, kötélhúzás, szabad játék követte a nagy versengést. A szülői munkaközösség zsíros kenyérrel, jégkrémmel, frissítő italokkal koronázta meg a napot.
Június 2-án tartottuk meg a „Júniusi vigasságok” elnevezésű hagyományőrző táncos délutánunkat, ahol minden osztály bemutathatta, hogy a tanév során mit tanult meg néptánc órákon és a zumba foglalkozásokon. Előtte pedig kitáncoltuk egy vidám táncház keretében az iskolának felállított májusfát, amit fergeteges hangulat kísért.
Az osztálykirándulásunk is jól sikerült, idén Szigligetre látogattunk el, ahol megismerkedtünk a vár történetével, életével, tanösvényen tanulmányoztuk a környék élővilágát, sétáltunk a Balaton parton, játszótéren játszottunk, fagyiztunk.
Az utolsó két hét az iskolai hétköznapokon is vidáman telt már, hiszen a tanítási órák fokozatosan átalakultak játékos, vidám foglalkozásokká, ahol a mókázásé lett a főszerep. A legtöbb időt a szabadban töltöttük, változatos tevékenységekkel szórakoztattuk a gyerekeket: foci, kidobó, tollas, ugrókötél, homokvárépítés, aszfaltrajzverseny, karikázás, akadálypálya és sok-sok séta a környéken.
Előző beszámolóimban már írtam arról, hogy beneveztünk a Folly Arborétum „Így neveld a ciprusodat!” című magnevelő pályázatára. Februárban vetettük el a magokat, azóta szívvel-lélekkel gondoztuk/gondozzuk a kis magoncokat. Május elején kellett elküldeni az elvégzett munkákról a pályázati anyagot, amivel ugyan osztálykirándulást nem nyertünk, de annál több új ismeretet szereztünk, csapatban dolgoztunk, összetartottunk, együtt, közös erővel és lelkesedéssel küzdöttünk a célunk megvalósításáért. Több mint 400 osztály vett részt a pályázatban, munkánkért, tevékenységünkért köszönő levelet, elismerő oklevelet kaptunk a Folly Arborétumtól. A kis palántákat pedig tovább gondozzuk, és reméljük, hogy a jövőben majd iskolánk udvarát díszíthetjük velük!
Arról is elismerő oklevelet kaptunk, hogy iskolánk minden osztálya részt vett külön-külön, korcsoportok szerint egy önbizalomnövelő játékos foglalkozáson, amit mindenkinek Hammerné Enyingi Márta, Márti néni tartott. Büszkék vagyunk rá, hogy az országban az első kiemelt iskola lehettünk/lettünk, aminek minden tanulója részt vett az „Önbizalomnövelde” programsorozatban.
Azt gondolom, hogy a fenntartható boldogság alapjait megteremtettük gyermekeink számára, akik reméljük, hogy a kellemes hangulatot a tanév boldogságóráin tanultakkal vegyítve a nyári szünidőben is kamatoztatni tudják.
Az udvari játák során előkerültek a buborék fújók, aszfalt kréták, vízi játékok, amik a gyerekeket nagy örömmel töltötte el.
Ezzel a napocska formájú, szuper csillámos varázspálcával varázsoltunk az utolsó napokban minden csoportunkba járó gyermek számára boldog nyarat 🙂