Ötödikes osztályommal arról beszélgettünk, hogy nem csak az a fontos, hogy a világot pozitívan szemléljük, és megtaláljuk az örömet az apró dolgokban is, hanem az is, hogy ezt az állapotot hogyan tudjuk fenntartani a mindennapjainkban. Összességében úgy gondolom, hogy nagyon hasznos volt az osztályomnak minden téma, viszont vissza kell térnünk a dolgokra más megvilágításból a következő tanévben is.
Fenntartható boldogság
Boldogságóra
A hála gyakorlása
Meghallgattuk a dalt, elolvastuk, megbeszéltük a mesét. Beszélgettünk a hála érzéséről, arról, hogy kinek mit jelent. Elkészítettük az osztály hálamandaláját. Ha boldog vagy, mutsd meg című dalt eljátszottuk.
Az optimizmus gyakorlása
A témákat részeletesen átbeszéltük közösen a tanulókkal. Foglalkoztatta őket a fogyatékkal élő társaik élete, ezért ebben mélyültünk el. A hónapban gyakoroltunk bekötött szemmel rajzolni/gyurmázni, akadálypályán segítették át egymást, hangról ismerték fel társukat éneklés közben.
A társas kapcsolatok ápolása
A diákok egymás arcáról érzelmeket olvastak le. A feladatot lelkesen hajtották végre.
A jó cselekedetetek gyakorlása
A hónap aktualitása az öröm átadása mások számára. Beszélgettünk, hogy ki kinek hogyan szokott boldogságot okozni. Apró ajándékokat, boldogító leveleket ajándékoztak a diákok a hónap során titokban társuknak. A téli szünet előtt kiderült, hogy ki volt az ajándékozó.
Az Idősek Klubjának tagjait meghívtuk a karácsonyi műsorunkra. Utána meghitt beszélgetésre invitáltuk őket, együtt teáztunk és ajándékokkal is készültünk.
A célok kitűzése és elérése
Körbejártuk a „cél” fogalmát, az ahhoz elvezető utat. Aztán egyéni munka keretében rajzot készítettek, hogyan juthatnak el a saját céljuk megvalósításához.
Az apró örömök élvezete
A három próbatétel témája köré építettük a foglalkozást. A diákok csoportban dolgozva mesét fogalmaztak meg, melyben a főhősnek próbatételeket kell kiállnia, hogy elérj célját, de fontos volt, hogy minden próbatétel apró örömöt is adjon.
A megbocsátás gyakorlása
A társas kapcsolatokban előforduló problémáikat beszéltük át közösen, ezután megbocsátás levelet fogalmaztunk meg, mindezt osztály szinten tettük. Az óra végén lehetőségük volt a tanulóknak, hogy egyénileg is készítsenek levelet, amivel többen is éltek.
A testmozgás gyakorlása
Az ajánlott tananyagot feldolgoztuk, tanulóink mozgásigényük magas szinten áll. A hónap dalához saját táncot alkottak.
Fenntartható boldogság
A program zárásaként bölcs galaxis-fánkon elhelyeztük azokat a jó tanácsokat, üzeneteket, amiket fontosnak tartunk jókedvünk és jóllétünk fenntartásához. A mi galaxis-fánk egy jól megtermett galaxis-bokor lett 😊
A Bölcs Galaxis-fa
A fenntartható boldogság a júniusi boldogságóra témája.
A témát a varázslat, a varázspálcák, a varázslatosság köré építettem.
A varázspálcák mindenkinek egyedileg készültek el, ugyanis mindenkitől megkérdeztem , hogy mit szeretnének a varázspálca végére. Volt dínó, traktor, csillag, pillangó, krokodil. Saját elképzelés alapján díszíthették fel a varázspálcákat. Aztán jöhetett a játék. Varázsigék használatával milyen jó dolgokat tennél? Mit varázsolnál magadnak? Mit varázsolnál másoknak?
(Nem hagyhattuk ki az apák napjára való készülődést sem, bármennyire év vége van már az oviban. Apa és Én című rajzokat készítettek a gyerekek. Ezt csak azért írtam ide be, mert az egyik kép erről szól, és szerintem annyira szuper, hogy meg kellett osztanom.)
Mindenkinek összegyűjtöttem a boldogságórákon készített rajzait , alkotásait az év folyamán és most év végén adtam át nekik egyben egy személyes üzenettel kísérve, melyet otthon a szüleikkel kellett elolvastatni.
A boldogságórák sok olyan dologra megtanítanak, lehetőséget adnak, amikre egy átlagos napon nincs lehetőségünk. Hálás vagyok, hogy ezzel foglalkozhatok és várom a következő tanévet!
Fenntartható boldogság
A reggeli kör alkalmával megbeszéljük a gyermekekkel a jelüket.
Tükörbe tekintenek, megnézik magukat.
Majd kézbe veszik a saját fényképüket.
Milyen a kedvetek?
Jelöljétek a kommunikátoron!
A reggeli kört a napi aktualitásokkal folytatjuk:
Milyen nap van ma? – mondóka, vers, ének
Melyik napszak van most?
Megbeszéljük milyen kint az időjárás.
Beszélgetünk az évszakról, megbeszéljük az aktuális évszak jellemzőit.
Milyen hónap van?
Június, mindjárt vége az iskolának, kezdődik a vakáció.
Ilyenkor mindannyian elfáradtunk az év végére.
Nyáron szeretnénk sokat pihenni. Nem olyan sok a kötelesség, több a játék, a szabadidő.
Mit gondoltok, lehetünk mindig mindennap boldogok?
-Nem de törekedhetünk rá, hogy mindig mindenben meglássuk a szépet.
Mi a boldogság?
– apró örömök
– pozitív érzelmek
– hála érzések
– társaskapcsolatok megélése
– jócselekedetek
– célok elérése
Ezekről beszélgettünk az év folyamán.
Arra kell törekednünk, hogy ezeket a jó érzéseket fenntartsuk, megéljük.
Ültessünk a nyárra boldogságvirágokat!
Mit írjunk a virágok közepébe?
– barátságok
– sok-sok séta a természetben
– sok-sok játék
– kirándulás a családdal
Hallgassuk meg Pintér Béla: Kösz jól vagyok című dalát!
Nagyon boldog VAKÁCIÓT kívánok!
Az élményekben, boldogság-keresésben nagyon gazdag május hónap után már csak röpke időnk maradt, hogy a „Fenntartható boldogság” hónapban felidézzük az Boldogságóra hónapok témáit, és a legkedvesebb emlékeinket, valamint megvalósítsuk a hónap feladatait.
A visszaemlékezéshez legelőször is segítségemre voltak havi beszámolóink. A gyerekeknek kivetítettem az osztályunk Boldogságóráiról készített fotómontázsokat, amelyeket az adott hónapok zárásaként állítottam össze. Nagy örömmel nézegették, és fedezték fel magukat a képeken, és elevenítették fel élményeiket. Felsoroltuk a megismert témákat. Beszélgettünk arról, hogy a megszerzett ismereteinket, a boldogságfokozó technikákat, hogyan tudnák alkalmazni például a nyár folyamán, vagy jövőre. Elmondhatták, miért voltak hasznosak számukra a Boldogságórák. A gyermekek havi kis munkáinak, rajzainak a segítségével pedig újra éltük a Boldogságórákat, visszaemlékeztünk az örömteli percekre. Gondolatban újra kirándultunk a Hála-erdőnkben, megmásztuk a Cél-hegyet, áthajóztunk a tengeren, hogy kikössünk a Biztonság-szigetén… A gondolat-kaland végén eljutottunk a Boldogság-palotába.
A kalandhoz kapcsolódóan elkészítettük a Boldogság-faliújságunkat. Felkerültek rá a szeptemberben színezett madárkáink, vidáman repülve a Boldogság-palota felé, a csőrükben szállítva a Boldogságóra témák címeit. A Cél-hegyünk hegyoldalára felépültek a kis Boldogság-házak. Azt kértem a gyerekektől, úgy színezzék és díszítsék ki a kis házikókat, hogy tükrözze a hangulatukat.
Egy másik napon folytattuk az örömteli pillanatok felidézését, és elkészítettük az Emlék-szívecskét. A gyerekek a tanév legkedvesebb pillanatait rajzolhatták rá a szív formára.
Egyik Boldogságóránkon meghallgattuk, együtt énekeltük Bagdi Bella: Jobb Veled a világ című dalát. Nagyon tetszett a gyerekeknek.
A hónap feladatai közül legkedvesebb elfoglaltság volt számukra a „Boldog Nyár Varázspálca” elkészítése. Hurkapálcákat színesre festettünk. A végére kerültek az elkészített fő minták (napocska, szív, pillangó), majd krepp-szalag díszítést kaptak. A gyerekek a varázspálca segítségével elmondhatták, mit kívánnak egymásnak a nyári szünetre. Az évzáró és bizonyítvány osztás után is úgy búcsúztunk el egymástól, hogy még egyszer varázsoltunk egyet a varázspálcákkal, gyönyörű nyarat kívánva egymásnak.
Az utolsó héten, mikor már nem tanultunk, kerítettünk sort arra, hogy elkészítse mindenki Boldogság-utcáját. Milyen az az utca, ahol, szívesen laknál, játszanál? A házak boldogságot sugároznak…örömmel sétáltatnám ott a kiskutyámat…együtt játszanék a barátaimmal…sok virág lenne…- adták meg a gyerekek a válaszokat, és az elkészült kis alkotásaik is ezt sugározták.
Az utolsó napok nem is telhettek másképp, mint a VAKÁCIÓ! felirat készítésével. Ahogy szaporodtak a VAKÁCIÓ szó betűi, úgy haladtunk a kis rajzos szótábláink készítésével. Az utolsó napon feldíszítettük velük a faliújságainkat.
Elröppent egy boldog év. Elsőseim az egy év alatt nagyon sokat fejlődtek érzelmileg, segítőkészek, együttérzőek. Szoros barátságok szövődtek. Ha voltak is összezördülések, hamar megtalálták a békülés módját.
Köszönöm kis csapatomnak, hogy részt vett velem a Boldogságórákon. Megtanultuk meglátni a szépet, kifejezni a szeretetünket, jóságra törekedni, hálánkat kifejezni. Tartsátok fenn nyáron is a boldogságot!!
Köszönjük a lehetőséget a Boldogságórás Csapatnak! Mindenkinek Boldog Nyarat kívánok!
Az egész évünk az ismerkedésről, a pozitív attitűd kialakításáról, a támogató jelenlétünkről szólt. A gyerekek is most ismerték meg ezt a módszert, hónapról hónapra kerültünk egyre közelebb egymáshoz, amiben nagy segítség volt a Boldogság program. Azt tapasztaltam, hogy a gyerekeket érdekelte a téma, szívesen azonosultak Boldog Dóra történeteivel, aktívan részt vettek a beszélgetésekben, éneklésekben, játékokban.
Megbeszéltük, hogy elmúlt egy év, hamarosan nyári szünet lesz, mik voltak azok az élmények, amikre emlékeznek, hiszen nagyon sok programot szerveztünk a tanév során:
„Színház látogatás; sokat kint voltinka az udvaron;sokat táncoltunk; sokat játszottunk; elmentünk a vízeséshez; az, hogy járok oviba; elmentünk kirándulni az erdőbe; elmentünk megnézni az állatokat”
A hónap meséjét- Bezzeg Andrea: Boldog erdő- Kerek erdő- a könyvből olvastam el, a délutáni csendes pihenőhöz választottam. Már azonnal az volt a gyerekek reakciója, hogy „de jó mese volt”, azt gondolom, hogy így elcsendesedve még tovább is tudták gondolni a mondanivalóját.
Az utolsó együtt töltött napokban már sokat beszélgettünk a nyárról, a nyári szünetről, nyaralásról, megbeszéltük, ki mit szeret a nyárban:
„hogy süt a nap; lehet fürdeni; amikor nyár van, elmegyünk Gunarasba (a város strandfürdője); elmegyünk a Balatonra; dobáljuk a vízbe a labdát; lehet fagyizni; vízibombázunk; eljön hozzám a barátnőm…”
Nagyon jó érzés megtapasztalni, hogy a gyerekek mennyi pozitív élményt, érzést tudnak felsorolni, megélni.
Készítettünk az ajánlásból Boldog Nyár varázspálcát, annak segítségével beszélgettünk az élményeikről. Ami nagy öröm számomra, hogy az autista gyermekünk is részt vett a kézműves tevékenységben, aki nem beszél, érdemben nem vesz részt a mindennapi feladatokban, most már ő is szívesen bekapcsolódott.
Költöttünk egy verset is:
Breki csoport: Boldog Nyár
Boldog Nyár, boldog nyár,
Szeretném, ha itt volnál.
Hozzál nekem medencét,
jégkrémet, és boldogságot.
Hozzál nekünk lángost, kirándulást,
Sok- sok táncot.
Hogy mindenhová tudjunk menni,
Boldog Nyárba sok virágot, sok gyümölcsöt
Tudjunk szedni.
Sok napocskát örvendezni.
Ezzel a „verssel” búcsúztattuk el az évet, és várjuk együtt a következő élményeket.
Az egész évünk az ismerkedésről, a pozitív attitűd kialakításáról, a támogató jelenlétünkről szólt. A gyerekek is most ismerték meg ezt a módszert, hónapról hónapra kerültünk egyre közelebb egymáshoz, amiben nagy segítség volt a Boldogság program. Azt tapasztaltam, hogy a gyerekeket érdekelte a téma, szívesen azonosultak Boldog Dóra történeteivel, aktívan részt vettek a beszélgetésekben, éneklésekben, játékokban.
Megbeszéltük, hogy elmúlt egy év, hamarosan nyári szünet lesz, mik voltak azok az élmények, amikre emlékeznek, hiszen nagyon sok programot szerveztünk a tanév során:
„Színház látogatás; sokat kint voltinka az udvaron;sokat táncoltunk; sokat játszottunk; elmentünk a vízeséshez; az, hogy járok oviba; elmentünk kirándulni az erdőbe; elmentünk megnézni az állatokat”
A hónap meséjét- Bezzeg Andrea: Boldog erdő- Kerek erdő- a könyvből olvastam el, a délutáni csendes pihenőhöz választottam. Már azonnal az volt a gyerekek reakciója, hogy „de jó mese volt”, azt gondolom, hogy így elcsendesedve még tovább is tudták gondolni a mondanivalóját.
Az utolsó együtt töltött napokban már sokat beszélgettünk a nyárról, a nyári szünetről, nyaralásról, megbeszéltük, ki mit szeret a nyárban:
„hogy süt a nap; lehet fürdeni; amikor nyár van, elmegyünk Gunarasba (a város strandfürdője); elmegyünk a Balatonra; dobáljuk a vízbe a labdát; lehet fagyizni; vízibombázunk; eljön hozzám a barátnőm…”
Nagyon jó érzés megtapasztalni, hogy a gyerekek mennyi pozitív élményt, érzést tudnak felsorolni, megélni.
Készítettünk az ajánlásból Boldog Nyár varázspálcát, annak segítségével beszélgettünk az élményeikről. Ami nagy öröm számomra, hogy az autista gyermekünk is részt vett a kézműves tevékenységben, aki nem beszél, érdemben nem vesz részt a mindennapi feladatokban, most már ő is szívesen bekapcsolódott.
Költöttünk egy verset is:
Breki csoport: Boldog Nyár
Boldog Nyár, boldog nyár,
Szeretném, ha itt volnál.
Hozzál nekem medencét,
jégkrémet, és boldogságot.
Hozzál nekünk lángost, kirándulást,
Sok- sok táncot.
Hogy mindenhová tudjunk menni,
Boldog Nyárba sok virágot, sok gyümölcsöt
Tudjunk szedni.
Sok napocskát örvendezni.
Ezzel a „verssel” búcsúztattuk el az évet, és várjuk együtt a következő élményeket.
Váci Mihály Katolikus Általános Iskola
A fenntartható boldogság témájával több órán keresztül foglalkoztunk. Átismételtük röviden, hogy mi volt a tanév során a boldogságórákon, ki mire emlékszik, kinek mi volt a kedvenc, melyik téma, tevékenység, játék, dal… Hogyan tudjuk a tanultakat ezután is fenntartani, a szünidőben is gyakorolni, szokássá tenni. Sokat játszottunk pl. fekete-fehér-igen-nem, szókereső, Pozitivity társasjáték, Boldogító erősségek kártya…
A gyerekek a bizonyítvánnyal hálaoklevelet is kaptak.