Minden szabadidőnket arra használtuk fel ebben a hónapban, hogy a lehető legtöbb időt töltsük a szabadban rövid túrákkal, játékkal, mozgással, kerti munkálkodással. Már szépen fejlődik a salátánk, borsónk, hagymánk, retkünk, fűszernövényeink, a málna és ribizli bokrunk.
Testmozgás
A gyermekek ebben a hónapban a testmozgás fontosságával ismerkedhettek meg. A témát relaxációval kezdtük meg: Napimádás, repül a karom ha akarom, ha nem akarom…
Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie dalát hallgattuk meg, melyre vidáman táncoltunk, mozogtunk. A mozgás fontosságát A lusta király című mesén keresztül még jobban megismerhették. A mesét örömmel, nagy figyelemmel kísérték.
A mesét az „Egy, kettő, három, négy” című mondókával indítottuk el . A tükörjáték során szívesen utánozták a játékos mozdulatokat, majd a későbbiekben már ők mutatták mozgásformákat.
A tűz, víz, repülő játék alatt a gyermekek arcán a felhőtlen boldogság jelent meg a mozgás által.
A „vigyázz a várra” játék során szívesen vettek részt az „őrző” feladatban és próbálták megakadályozni a vár összeborulását.
A téma lezárásaként a testmozgás jelét színezhették ki az asztalnál, melyet közösen ragaszthattak fel a következő lépcsőfokra.
A gyermekekkel az udvaron is sok mozgásos játékot játszunk, valamint ebben a hónapban kiránduláson is részt vettek.
Veszprémi Egry Úti Körzeti Óvoda
Hosszú idő után jutottunk el újra az állatkertbe. A kirándulás, a közös élmények visszahozták a jókedvünket. Együtt túrázni és mozogni igazán felszabadult érzés volt.
Óvodánkban egészségnapot tartottunk a gyermekeknek. Célunk az volt, hogy felhívjuk a figyelmet az egészség megóvására, az egészséges táplálkozás és testmozgás fontosságára. Három állomáson mutathatták meg ügyességüket a gyermekek, miközben friss gyümölcsökkel kínáltuk őket.
A gyerekek mindennapi életében a mozgás, a zene, a beszélgetés, az egymásra odafigyelés év eleje óta megjelenik, mert igénylik ezeket. Én nagyon oda figyelek arra, hogy amikor az időjárás megengedi, sétáljuk, a szabadban legyünk, mozogjunk, játsszunk. A nagy sétákra viszünk magunkkal ivóleveket, almát, foci labdát, tollasütőket, ugrálóköteleket és az önfeledt mozgással igyekszünk felszabadulttá válni. Érezhetően megváltoznak előnyükre egy-egy ilyen alkalom után. Községünkben több park, játszótér is van, amiket meglátogatunk és a Berettyó folyó partját is rendszeresen birtokba vesszük. Sokat énekelünk is, állatlesre is törekszünk, bár ez ritkán valósul meg, mert ahhoz hangosak vagyunk.:)
A kedvenc tevékenységeiket meg is rajzolták azzal a személlyel, akivel a legjobban szeretnek lenni.
A testmozgás gyakorlása
Nagyon örültünk az új témának, mellyel több alkalommal is foglalkoztunk. A mindennapos mozgás vagy udvari élet során gyakran elővettük az ajánlott mozgásos játékokat.
Gyermekeink számára elengedhetetlenül fontos a mindennapi egészséges mozgás. Ismerjük számtalan jótékony hatását testi-lelki egészségünk megóvása érdekében. Ennek ismeretében végezzük rendszeresen.
A kézikönyvben található egy, kettő, három, négy kezdetű mondókára bevezettük a foglalkozást. Minden alkalommal más relaxációs gyakorlatot is alkalmaztunk.
A lusta király történetével indítottam a beszélgetést, mely során nagyon okosan fogalmaztak a mozgás kiemelt szerepéről. Szórakoztató volt számukra a Gyufásdoboz az orron című játék. Nagyon kellett koncentrálniuk az adogatás közben, nem volt egyszerű. A gombolyaggal sokat játszottunk. A sokadik alkalommal már a bátortalanabbak is megfogalmazták a társaikkal kapcsolatos gondolataikat. A fonalon egyensúlyozás ügyesen ment, mindenki szívesen kapcsolódott a feladathoz.
Legnagyobb sikere a mocsárjárásnak volt, főként amikor nehezítettük. Bent is, udvaron is játszottuk egyaránt. A játékok során a különböző mozgáskészségek is fejlődtek, nem beszélve a játék közösségépítő szerepéről.
Sikerült pár ügyesebb kisgyereknek lerajzolnia a „Testmozgás házát”. Ők nagyon motiváltak voltak, közben meséltek elképzeléseikről. Egyikük vizes medencét is tervezett az úszáshoz.
Megtanultuk a hónap dalát, mely zeneszámra szívesen táncolunk. Nagyon szeretik a gyerekek.
Szórakoztató volt a sok játék, örömteli pillanatokat éltünk meg.
Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda,Közművelődési Intézmény és Könyvtár
Egy kis bevezető után a téma meséjét kezdtem el a gyerekeknek,de az életkoruk miatt csak felét meséltem el a másik felét következő nap. Nagyon jól bevált ez a stratégia, alaposan meg tudtuk beszélni a hallottakat a kisgyerekekkel. A téma zenéjére szabadon táncolhattak, ugrálhattak…ezt nagyon imádták! A hét egyik napján mozgásos ügyességi feladatokat végeztünk, a gyerekek kipróbálhatták magukat,hogy mennyire tudnak koncentrálni mozgás közben. Megismerkedhettek néhány sporttal…színeztek ilyen témájú színezőket is.
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Májusi szabadtéri mozgásos társasozás és kertészkedés
A májusi egyik boldogóránkat együtt tartottuk a 3. c osztállyal a szabadban, akik szintén boldogságórások. Először az iskolaudvaron elhelyezett sport akadálypályán ügyeskedtek, majd futóversenyen vehettek részt. Utána elsétáltunk Gödöllő főterére, ahol az ott felállított játékeszközökön mozoghattak.
Egy virágládába növényeket ültettünk, szebbé téve ezzel iskolánk belső udvarát.
Májusi Boldogságóránk megvalósításához ismét a Szülők segítségét kértem. Most nem a pandémia miatt, hanem mert bokatörés miatt kényszer pihenőre szorultam. Ennek ellenére fontosnak tartottam, hogy ebben a hónapban se maradjunk Boldogságóra nélkül . A szülős zárt csoporton keresztül kértem a szülők segítségét. Megosztottam néhány fontos gondolatot a Testmozgással kapcsolatban pl: A rendszeres mozgás és sportolás nagymértékben hozzájárul a mentális egészségünkhöz. A boldogságfokozó technikák közül ez az egyik legalapvetőbb, legfontosabb technika, amely segítségével elkerülhetők a leggyakoribb mentális problémák , a szorongás, a stressz, a depresszió és az agresszió kialakulása. A rendszeres , ritmikus mozgások (futás, aerobik, biciklizés stb )hatására a szervezetünkben örömhormonok termelődnek.
Aztán négy feladatot ajánlottam fel számukra, amelyek közül szabadon, tetszés szerint választhattak:
1.Lehetőség szerint a gyermekek/gyermekekkel mozogjanak minél többet. Legyen az akár közös zenés torna, futás, biciklizés, akadálypálya, bármi. Készítsenek fotót a gyerkőcökről mozgás közben.
2.Rossz idő esetén, vagy pihenésként nézzék meg a következő mesét https://www.youtube.com/watch?v=QUzIf77JfHU Bogyó és Babóca : Erdei tornaverseny. Aztán beszélgessenek a meséről .A gyerekek készítsenek rajzot a meséhez.
3.”FOG-ADOM”- plakát készítés . Különböző újságokból keressenek egészséges és kevésbé egészséges ételeket, élelmiszereket. Vágjanak, ragasszanak ,készítsetek tablót (mosolygó fog -egészséges ételek/ szomorú fog-kevésbé)
4.”SALÁTÁZÓ” Receptgyűjtő . Ha van olyan saláta recept, amelyet szívesen megosztanának akár fotóval is, akkor azokat is küldjék el.
Lehetőség szerint , hallgassák , énekeljék a hónap dalát https://youtu.be/jeeYf-pcnLM
Hihetetlen motiváltságot és együttműködést , együttgondolkodást tapasztaltam a megvalósítás során, amelyekért nagyon Hálás vagyok. Rengeteg ötletes fotót küldtek, mellyel óriási örömet okoztak nekem is .
Köszönettel 🙂
„Semmi sem lehetetlen…”
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Nagykereki Tagóvoda
A testmozgás gyakorlása havi boldogságóra témájának feldolgozására a mindennapos óvodai tevékenységeken túl, az ajánlott játékokat is kipróbáltuk. Nagy sikere volt a „Gombolyag” játéknak, mely nemcsak testmozgást, hanem nyelv-és beszédkészséget is igényelt, hiszen a gombolyag átadás közben érzéseiket is megfogalmazták a gyerekek. Élményt jelentett az ügyességi játék, a fonalon való egyensúlyozó járás is. Fokozta a hangulatot az „Átkelés a mocsáron”, a tégláról téglára való lépkedés. Ezt a játékot nehezítéssel, kiegészítő mozgásokkal bővítettük, így nagyobb koncentrációra volt szükség a végrehajtáshoz. A „Mutasd a fogad!”játékhoz volt előzetes ismeretük a gyerekeknek, mert az év során az „Ép testben ép lélek” projekt keretében már foglalkoztunk a témával. Most csak felelevenítették a foggal kapcsolatos tapasztalataikat, ismereteiket és változatosságként gyurmából készítettük el a szájat és a fogsort. A mozgásos játékok vidámmá, kellemessé tették a boldogságóránkat, mely jó hangulatban telt el.
Prügyi Mesevár Napköziotthonos Óvoda
A foglalkozás megkezdéséhez B. Emőke relaxációs gyakorlatai közül választottam néhányat majd meghallgattuk a hónap dalát. Az új mondókára tornáztunk egy kicsit, majd beszélgettünk a mozgás fontosságát. Tükörjátékot játszottunk, majd a Tűz, víz, repülő című játékot. Sorversenyeztünk, végül kiszíneztük a cicákat a munkafüzetben.