Egy videóból megtudtuk, miként hat ránk a mozgás:
Megbeszéltük, ki milyen sportokat próbált már ki, miben szeretné még magát megmérettetni.
Majd írtunk három okot, amiért érdemes mozogni.
Egy videóból megtudtuk, miként hat ránk a mozgás:
Megbeszéltük, ki milyen sportokat próbált már ki, miben szeretné még magát megmérettetni.
Majd írtunk három okot, amiért érdemes mozogni.
Csólyospálosi Általános Iskola
Miután okosodtunk egy videóból, milyen hatással van a mozgás a testi- és lelki egészségünkre, a Just Dance nevű videójátékból kivett youtube videók segítségével jól megmozgattunk magunkat.
Testmozgás
Az egészséges életmód része a rendszeres testmozgás, fontos feladatunk a gyermekek számára ezt biztosítani, lehetőleg a szabadban. A csoportomba járó gyermekek mozgásigénye nagy, ezért nélkülözhetetlen a nap folyamán a lehető legtöbb mozgásos játék, – feladat szervezése, biztosítása. A téma feldolgozását, a foglalkozást, jelen esetben is a „A haragom kifújom, mint a cica nyújtózóm”, és a „Lemegy a nap, lankad a kar, a törzsem pihenni akar” relaxációs gyakorlattal indítottuk. Meghallgattuk Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie című dalát. A gyermekek a zenére azonnal táncolni kezdtek, majd vonatoztunk és körben táncoltunk. Az udvaron rollereztünk, futó bicikliztünk, labdáztunk, majd az „Egy-kettő-három-négy…” kezdetű mondókát elmondtuk, játékos mozdulatokkal kísérve és „Tükörjátékot” játszottunk. A tükör előtt utánoztunk mozgásformákat, sport tevékenységet, melyet a gyermekekkel közösen megneveztünk. Másik alkalommal a Bezzeg Andrea: A lusta király című meséjét, a „Kerekerdő kalandra hív téged…” mondókával kezdeményeztem. A mese után állatok mozgását utánoztuk, majd labdajátékokat játszottunk. Nagyon élvezték a játékokat, sokat nevettünk, Jó hangulatban teltek a foglalkozások.
Óvodásaink nagyon szeretnek mozogni, így minden nap lehetőséget adunka mozgásra. Az óvoda kertjében vagy a tornaszobában. A szobor játék mindig nyerő a gyerekek körében!
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
A mozgás a gyerekek lételeme. Minden évszakban sok időt töltünk a szabadban, csak az extrém időjárás tart vissza minket a szabad levegőn való tartózkodástól. A makói Maros partra minden évszakban kilátogatunk a csoportokkal. A tavaszi „túra” során az önfeledt futkározás, labdázás, hempergés, gurulás mellett fontos közösség építő piknikezést is tartottunk.
A mozgás témakörét több délutánon át dolgoztuk fel a gyerekekkel a napköziben.
Játszottunk több mozgásos játékot is, tanultunk ugrókötelezni, rendeztünk versenyt és a kinti szabad játék előtt többször is jól átmozgattuk magunkat.
Tanultunk kicsit elcsendesedni is egy-két mindfullness technikát kipróbálva és sokat beszélgettünk a mozgás öröméről, fontosságáról.
A testmozgás témakörét egyszerre tartottam meg a 3 csoportomnak. A foglalkozás elején a tornateremben a gyerekeket kér csoportra osztottam, az első csoport egy kis dobozba kislabdával célba dobást gyakorolta 2 külön távolságról, a másik csoport karikadobálóval játszott. A következő feladat a Repülő, víz, tűz játék volt, végül egy nagy méretű kooperációs ernyővel zenére végeztünk különféle feladatokat: volt Hullám, Pop Corn, Vulkán, Helycserés játék és végül Ejtőernyő reptetés. A kooperációs ernyővel történő játékok alatt Bagdi Bellától a Repülj velem című dalára mozogtunk.
1. Foglalkozást kezdő relaxáció – Prof.Dr. Bagdy Emőke – kézikönyv 36.-39.o. 26. sz. gyakorlat
2. Dalos játék : Ilyen nagy az óriás …..
3. A téma feldolgozása mesével: Bezzeg Andrea: A lusta király c. mese előadása, bemutatása
4. Beszélgetőkör
5. Feladat: Boldogságóra munkafüzet 64. oldal
6. A foglalkozás lezárása: Testmozgás jel elkészítése
7. A foglalkozást záró éneklés: Bagdi Bella: Világomban minden rendben van c. dalának meghallgatása
A foglalkozás során a gyermekek játékos formában ismerkedtek meg az egészséges életmóddal, a mozgással, a testmozgás örömével és fontosságával. A babakonyhában az egészséges és egészségtelen ételek válogatása közben a gyerekek megállapították, hogy az egészségtelen ételek sokkal finomabbak, melyen jót derültem.
A Boldogságóra Program keretében olyan történetet, mozgásos és versengő játékokat alkalmaztam, amelyek nemcsak testi, hanem érzelmi és szociális fejlődésüket is támogatták.
A tevékenység felépítése a már jól bevált szokásrendszer mentén történt, amely megteremtette a családias, nyugodt, biztonságos légkört a gyermekek számára. A meseszignál, a mesemécses, valamint Boldog Dóra megjelenése biztosította a ráhangolódást és a figyelem összpontosítását. A relaxációs gyakorlatokat a kézikönyvből választottam, melyeket nagyon szeretnek a gyerekek, s segítették őket a mozgásra való felkészülésben, ugyanakkor feszültségoldó hatásuk is érvényesült.
A választott mese – a két hiú kisbéka története – könnyen értelmezhető, humoros, ugyanakkor mély mondanivalót hordozott magában: a külsőségek és a belső értékek, illetve az élet vagy a külalak – külcsíny közötti kapcsolatot segített megérteni. A választás elé állította a kisbékákat, melynek során a rossz döntés végzetes lett volna. Az ok- okozati összefüggést jól megértették a gyerekek, azonosulni tudtak a szereplőkkel, és a mese végén megfogalmazott kérdéseken keresztül képesek voltak levonni a tanulságot. A mese utáni beszélgetés során a gyerekek önállóan meg tudták fogalmazni a véleményüket, gondolataikat. Példákat is mondtak a szeretett testmozgásra, melyhez mindig valamilyen pozitív érzést is kötöttek.
A ellentét a békák mozdulatlansága és a mozgás öröme között kiváló alapot adott a sporttevékenységek bevezetésére.
A mese után következő mozgásos játék – akadálypálya és kötélhúzás – nemcsak fizikai kihívást jelentett, hanem fejlesztette, összehozta a csapatokat, erősítette a közösségi érzést, együttműködés. A versenyhelyzethez való alkalmazkodás közben mindenki részese lehetett a sikernek. Figyeltem arra, hogy a csapatok kiegyenlítettek legyenek, és minden gyermek megtapasztalja azt, hogy Ő is értékes, hasznos tagja a saját csapatának, számítanak rá.
A mozgás örömét tovább erősítette a választás lehetősége: a gyermekek kipróbálhatták a motorokat a pályán, mely egy 3 éves számára elég veszélyes, nagy sporteszköznek tűnik. Meglepő módon még a lányok is felültek a motorokra, a közösség húzó ereje őket is magával ragadta, de amikor már rajta ültek, akkor azért kérték a segítséget.
A gyermekek aktív, örömteli részvétellel, sok nevetéssel és lendülettel kapcsolódtak be a tevékenységekbe. sikerült felhívni a figyelmet arra, hogy a mozgás nem csupán testgyakorlás, hanem az egészség, az önkifejezés és a boldogság fontos eszköze is lehet.
Személyes példamutatással is igyekszem a gyerekeket a sport szeretete felé terelni, de emellett fontos beszélni is erről a mindennapokban. A májusi foglalkozást egy olyan beszélgetőkörrel kezdtük, amely során szóba kerültek a sportok, és hogy milyen hatással vannak az emberre. Ki milyen mozgást végez, hogyan érzi magát, ha jól elfárad egy sportos foglalkozás után. Sajnos az a tapasztalat, hogy nagyon kevés tanuló van, aki aktívan és rendszeresen sportol. Remélem, hogy ezekkel a foglalkozásokkal ezen tudok segíteni, és fel tudom nyitni a szemüket, hogy lássák, érezzék a mozgás örömét. A foglalkozást egy kis mozgással zártuk.