A hónap témájának megismerése során több mesével is találkozhattak a gyerekek. Az öreg halász és nagyravágyó felesége történetét már ismerték a korábbi tanévből, melyet akkor többféleképpen feldolgoztunk. Az idén ezt a mesét ráhangolódásnak szántam, s a Csillagszemű juhász című mesét szerettem volna részletesen megismertetni a tanulóimmal. Ebben a történetben ugyanis a szegény pásztorfiú kitartásának, az elérendő céljának pontos megjelölésével lett példaértékű előttünk. A mesehősök céljai után elérkeztünk az egyéni és közös célok megvitatásáig. A gyerekekkel meg is fogalmaztuk, hogy minden lehetséges, ha hiszünk magunkban. Ezután egy közös kis tablót készítettünk, melyekre az elérendő céljaink kerültek fel néhány egyszerű mondat erejéig. A tabló ettől a hónaptól a boldogságfalunkat díszíti, s emlékeztet bennünket arra, hogy mindent tegyünk meg a céljaink eléréséért.
Célok kitűzése és elérése
Taktaharkányi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde
,,Medve vagyok és cammogok”c játékkal,relaxációval indítottuk a boldogságóràt.Meghallgattuk a van nekem egy álmom c dal egymás kezét fogva.Elmondta mindenki mi a legnagyobb álma,mit jelent a boldogság számára.A beszélgetésben segítettem a gyereket,hogy felismerjék,hogy mennyire fontos,hogy tudják,mit akarnak elérni.Kitűztük célul,hogy akiknek sikerül a kitűzött célt ,részcélt elérni jutalomban részesülnek.Megjutalmazzák magukat egy szivecskés szinezővel.A témát tovább adtuk a szülőknek is.Megkértem őket,hogy otthon is beszélgessenek az új évben kinek mi a célja.Meséljék el majd a szülői értekezleten.
Boldogságóra keretén belül a célok kitűzésével és elérésével foglalkoztunk. Megismerkedtünk Bezzeg Andrea: Boldogvár meséjével, és a mese kapcsán beszélgettünk arról, hogy volt-e már olyan dolog, amit szerettek volna elérni, de nem sikerült, mi a legnagyobb álmuk, milyen érzés, amikor sikerül elérni valamit.
Meghatároztunk célokat, amikért egyénileg és közösen is tettünk, gyakoroltunk, együttműködtünk pl. jobb-bal kéz, oldaliság rögzítése, hangerő visszafogása, színezés során vonalkövetés stb.
Új relaxációs gyakorlatok szintén a jobb-bal oldaliság gyakorlásában segítettek. Minden gyermek kiszínezte a maga boldogvárát, valamint Bagdy Bella: Van nekem egy álmom című dalára interaktívan mozogtunk is. Mindenki örömére megtanultuk (egyik célunk volt) Járom az én váramat kezdetű dalt.
Boldogságóra keretén belül a célok kitűzésével és elérésével foglalkoztunk. Megismerkedtünk Bezzeg Andrea: Boldogvár meséjével, és a mese kapcsán beszélgettünk arról, hogy volt-e már olyan dolog, amit szerettek volna elérni, de nem sikerült, mi a legnagyobb álmuk, milyen érzés, amikor sikerül elérni valamit.
Meghatároztunk célokat, amikért egyénileg és közösen is tettünk, gyakoroltunk, együttműködtünk pl. jobb-bal kéz, oldaliság rögzítése, hangerő visszafogása, színezés során vonalkövetés stb.
Új relaxációs gyakorlatok szintén a jobb-bal oldaliság gyakorlásában segítettek. Minden gyermek kiszínezte a maga boldogvárát, valamint Bagdy Bella: Van nekem egy álmom című dalára interaktívan mozogtunk is. Mindenki örömére megtanultuk (egyik célunk volt) Járom az én váramat kezdetű dalt.
„Ha meg tudod álmodni, meg is tudod tenni.” (Walt Disney)
A január hónap az újrakezdés, új célok, tervek kitűzésének az ideje. Ez nem csak a felnőttekre igaz, hanem a gyerekekre is.
A téli szünet utáni első feladatunk volt, hogy beszélgessünk a témáról. Meghallgattuk a hónap dalát, közben mindenki kigondolta, milyen céljai vannak, mit szeretne elérni.
Kaptak egy lapot, amire ráírták a céljaikat, terveiket, mit szeretnének elérni. Megbeszéltük, mi szükséges, ahhoz, hogy elérjék a kitűzött célokat. Majd kidíszítették, és kitettük, hogy bármikor megnézhessék. Erőt adjon nekik a küzdésre, kitartásra.
Évtervező kalendáriumot készítettünk az osztállyal. Minden hónapra írtunk egy-két célt, ami számukra fontos volt. Díszítésként állatos képeket használtunk (újrahasznosítás), mert szeretik az állatokat.
A félévi bizonyítvány kiosztása után ismét előkerült a téma. Fontos, hogy megértsék, hogy olyan célokat kell kitűzni, ami elérhető és teljesíthető. Azokért pedig sokat kell dolgozni, küzdeni.
Természetesen fontos, hogy ebben segítsük és támogassuk a gyerekeket a szülőkkel, barátokkal együtt.
„Nincs túl nagy álom, csak túl kevés cselekedet.”
Ebben a hónapban célul tűztük ki csoportunkban, és az egész óvodában, hogy még nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni a környezettudatos nevelésen kereteiben, a szelektív hulladékgyűjtésre.
Játékos formában tevékenykedtünk a mindennapok során. Igyekeztünk beépíteni, megszilárdítani az ismereteket, bízva abban, hogy otthon is tudatosabban fogják kezelni a hulladékokat, így motiválva a szülőket is a pozitív szemléletváltásra. Pályázatot, projektet szerveztünk, hogy bevonjuk a szülőket is, hogy gyermekeikkel közösen alkossanak új dolgokat kidobásra ítélt hulladékaikból.
Ami igazán nagy öröm volt számomra ebben a hónapban, az az volt, hogy az ünnepek után visszatérve az oviba, az egyik kisfiú, hétfő reggel, mikor megérkezett édesanyjával, az első kérdése az volt, hogy mikor fogunk boldogságórázni. Hírtelen nagyon megörültem, de gyorsan pörögtek a gondolataim, és azon tűnődtem, hogy vajon mi oka lehet, hogy egy hosszú, családdal töltött idő után egyből pozitív töltekezésre van szüksége. Fel is raktam számára a kérdést, hogy miért szeretne boldogságórázni, amire azt a választ kaptam, hogy idegesnek érzi magát. Nem volt konkrét ok, amit el tudjon mondani, de belül ezt érezte. Mondtam is neki, hogy ha szeretné, akkor aznap már boldogságórázhatunk is egyet. Gyanítottam, hogy az elválás lehetett, ami miatt így érezte magát. A nap végére már nyoma sem volt a rossz érzésének.
Egy másik esetben is a boldogságórákon alkalmazott relaxációk közül választottam, mégpedig a villámlazítást, mert két kislányt neveztünk be a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezésre került versmondó versenyre. Nagyon szerettek volna részt venni rajta a lányok, de az egyik kislány szorongó természetű. Nem tudta elmondani a társai előtt sem a mesét, és az otthonában a családja előtt sem. Kivéve engem és az anyukáját. Kitaláltam, hogy illóolajat fogunk belélegezni versmondás előtt, természetesen a szülők beleegyezését követően, és alkalmazzuk a villámlazítást, és ekkor megtört a jég, átszakadtak azok a bizonyos gátak, és előadta társainak és családjának is a versét, valamint a versmondó versenyen is. Nem erőltettem semmit, de azért bíztattam támogattam, és megbeszéltük, hogy ha még sem sikerül most, akkor ez egy kiváló célnak bizonyul a jövőben, de kitartó és csodálatos lelkületű kislány, aki megértette, hogy milyen lehetőségeink vannak a célunk elérésére. Támogatták, bíztatták a gyerekek is a csoportban, és nagyon örült amikor a gyerekektől rengeteg dicséretet és ölelést kapott. Kicsit mindenki boldogabb lett.
A boldogságóránkat a napimádás relaxációval indítottuk, majd megbeszéltük, hogy ebben a hónapban a célok kitűzése és elérése lesz a témánk. Akadt is belőle bőven, aminek nagyon örültem. Kicsit visszatekintettünk az előző nevelési éven megfogalmazott céljainkra, és megnéztük, hogy a munkafüzetekbe ki, mit rajzolt, hogy mit szeretne elérni, és azóta sikerült e, vagy még mindig küzdenie kell érte. Sokuknak teljesen új céljuk lett. Elmeséltem nekik Boldogvár meséjét, és nagy meglepetésünkre a lányok gyönyörű építményeket készítettek a szőnyegen, és gyorsan ki is neveztük azokat Boldogvárnak. Szerettem volna nekik ismét megmutatni, hogy a célba eljutni nem is igazán könnyű, és rengeteg nehézség fog az utunk gördülni, ezért a célunk eléréséhez egy mocsáron kellett átjutnunk, de vigyázva, hogy bele ne essünk. Megkérdeztem, hogy milyen érzés számukra célba érni, és azt is, hogy milyen érzés, amikor nem sikerül valami.
Majd Bagdi Bella- Van nekem egy álmom című zenéjére meg is mozgattuk magunkat, majd a munkafüzetben is dolgoztunk.
Beszélgetőkör: mik a céljaink?
Mesére hívó mondóka.
Mese: A pingvin, aki mindent tudni akart.
Zene, tánc, mozgás: Van nekem egy álmom.
Vizuális tevékenység: Pingvinek ragasztással.
Zárókör: Mi tetszett ma a legjobban a boldogság órán?
Osztályunk a téli szünetről visszatérve közös évértékelést indított. A tanulók önkéntes alapon szóban megfogalmazták tanulmányi és magatartási céljaikat is. Átvizsgáltuk a kapott osztályzatokat, beírásokat, és az osztálytársak egymásnak adtak tanácsot, hogyan javítsanak az összképen. Ezután találomra húztak egy-egy befejezendő mondatot. Születtek bátrabb és visszafogottabb vállalások egyaránt. Az osztályban két tanuló is vállalkozott „Célregény” készítésére. Igazán színvonalas munkák születtek!
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Enyhe értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája
Tisztaforrás csoport
A csoport Célefántja kívülről hasonlít az igazi elefántra, de mérete kisebb, mint az igazi.
„-Csak akkor nő, azt élteti, hogy segít a célok megvalósításában.
-A fülébe súgjuk a célokat és Ő megjegyezi.
-Azért van olyan nagy füle, mert figyel ránk.
-Olyan, mint egy őrszem.
-Ha a tervezett célokat megvalósítjuk, az év végére megerősödik.
-Egy-egy céltól növekszik.
-Ha hozzákezdünk a célok megvalósításához, a Célefánt segít.
-Csak gondolunk a Célefántra és bátran cselekszünk.”
A rajzokon a Célefánt mellett a gyerekek a saját céljaikat fogalmazták meg.
Edzett, erős szeretne lenni az egyik fiú. Háziállatokat, cicát, kutyát szeretnének, de van aki focista szeretne lenni. Virágos kertre vágyik az egyik kislány.
Mindenki tudta, hogy ez csak játék, mese. A Célefánt segítsége arra világította rá a gyerekeket, hogy segítségre, támogatásra van szükségük a célok megvalósításáoz.
Boldogságóra
a
Zsadányi Református Általános Iskolában
Első osztály
5. Célok kitűzése és elérése és a feltétel nélküli önszeretet gyakorlása
Az első osztályosokhoz az óvoda-iskola átmenet segítése céljából járok Boldogságórákat tartani az Önbizalom Programmal kibővítve a mesterprogramom megvalósítása céljából. Az elsősök mostanra már a féléves eredményeiket is megkapták, olyan gyorsan eltelt ez a pár hónap. Mosolygósan vártak a gyerekek. Büszkén mondták, hogy ők már tudnak olvasni, amikor a szeretetről szóló dal szövegét elvittem nekik. A hónap dalát elénekeltük és velük is mozgásos koreográfiát találtunk ki úgy, mint az óvodásokkal. Nagyon szeretnek mozogni, mert amikor megérkeztem az osztályba, nemsokkal előtte fejezték be a testnevelés órát, de ennek ellenére nem fáradtak el. Továbbra is szívesen mozogtak. Az önszeretet gyakorlatok kellemes érzéssel töltötték el őket. Pontosan meg tudták fogalmazni, hogy mit is éreznek közben. Amikor meséltem a könyvből, amit vittem nekik, akkor értő figyelemmel tették mindezt. Az első osztály számára is a Mindfullness mesekönyvet választottam az érzelmek elfogadásához és kezeléséhez. A címe: Ismerd meg a szörnyeidet! (Lauren Stockly, Ellen Surrey)
A mese után beszélgettünk egy kicsit és közben elkezdett hullani a hó. Az osztály ablakából figyeltük, mert sajnos el is olvadt, de nagyon szép látvány volt. Jó lett volna egy kis hógolyózással befejezni a Boldogságórát, akkor még teljesebb lett volna, de így is jól éreztük magunkat. A tanító néni azt mondta, hogy Bagdi Bella dalai közül egyet meg is tanulnak majd, mert neki is nagyon tetszik. Szívesen hallgatta végig velünk.
Balázsné Barta Anikó
Óvodapedagógus