Januárban a célok kitűzése volt a témánk.
Beszélgettünk terveinkről, vágyainkról, elérendő céljainkról. Az újévben gyakran határozzuk el, hogy majd többet sportolunk, egészségesebben élünk, többet törődünk családunkkal, barátainkkal.. Szeretnénk jobban érezni magunkat a bőrünkben. És a fogadalmak mellett gyakran nem tartunk ki. Könnyebb változtatni, ha reális célokat tűzünk magunk elé, ha konkrétan és lépésenként meghatározzuk céljainkat és azokat milyen módon szeretnénk elérni.
Az iskola után a diákok közül többen szeretnének dolgozni, társat találni és boldogan élni. Rájöttek arra, hogy saját erősségeikre kell hagyatkozniuk, de szükségük van segítségre – családjukra, támogatóikra. A kudarc lehetőségét elvetették, nagyon bizakodva tekintenek a jövőbe!
Elmeséltem Az öreg halász és a tenger című mesét. Nagyon nem tetszett a diákoknak az öregasszony telhetetlensége.
Elmeséltem Az égigérő paszuly című mesét. A hős legyőzi az akadályokat, segítséget is felhasznál közben és végül siker koronázza tetteit. Babot csíráztattunk a mese olvasása után.
Tornaórán célbadobtak a diákok.
A tankonyhán fánkot sütöttünk és falatkákat készítettünk.
A Positivity játékkal is játszottunk.
Rájöttünk, hogy nagyon fontos a foglalkozások elején meghatározni, hogy mik a terveink, mit szeretnénk elérni. Így irányítjuk a cselekedeteinket. Mindenki a saját feladatával foglalkozik, az időt is beosztjuk. A foglalkozások eredményesebbek, mi meg elégedetebbek vagyunk!
Célok kitűzése és elérése
Az én TITKOS nagy álmom…
Januárban mindenki egy kicsit megtervezi, elképzeli a következő évét. A mi gyerekeink nem igazán tudnak előre gondolkodni. Szerencséjükre ők gyakran élnek a jelenben. Sokat beszélgettünk arról, milyennek képzelik 2024-et. Rajzoltunk is, eljátszottuk, kiraktuk legóból…Szóval próbáltunk minél játékosabb megoldásokat keresni. A legnagyobb sikere azonban a célbadobós játéknak volt. Az volt a feladat, hogy a dobás előtt képzeljék el, mi a TITKOS, legnagyobb vágyuk. Megszámoltuk az összegyűjtött pontokat, aki a legtöbb pontot érte el, az kezdhette a beszélgető körben elmesélni, mire gondolt a dobás előtt. Nagyon érdekes kívánságokat hallottunk sportverseny megnyeréséről, tárgyak megszerzéséről, de apa hazajöveteléről is.
Meixner Ildikó Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
5. osztály, Picikék
Mesehallgatás, boldogító jó cselekedetek kártya, zenehallgatás, beszélgetés, színezés…
Hálás vagyok, hogy a felső tagozaton a legkisebbekkel is komolyan lehetett a célkitűzésről, az ő célkitűzéseikről beszélgetni. A nehéz téma ellenére, okos kis gondolataik voltak.
Maci csoport
A pingvinmese feldolgozását választottuk témának. Meghallgatták a mesét, rövid ismeretterjesztő videót néztünk a pingvinekről, igyekeztünk minnél többet megtudni ezekről az állatokról, életkörülményeikről. Próbáltunk azonosulni velük és céljaikkal. Pingvines táncot is találtunk ki magunknak. A gyerekek kigondolhatták, hogy milyen állat bőrébe bújnának bele, hogy elérjék céljaikat. Nagyon kreatív ötleteik voltak. Van aki zsiráfot mondta, hogy magasabb legyen, volt aki a költöző madarakat, hogy sokat „nyaralhasson”.
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Készségfejlesztő Iskola
Hegyipatak csoport
Képregényeinket a Boldogságórákon aprólékosan megterveztük.
A céljaink, az álmainkat elképzelt egyensúlyt takarnak. Valaminek a jobbá tétele, ami a jelenben zavar, vagy a jelenünkből hiányzik. Szeretnénk elérni, de nem sikerül rögtön.
Nem is olyan egyszerű, mint amikor kérünk valamit, és tudjuk, kitől kapjuk meg.
A céljainkhoz vezető út a sok kis lépés, amivel legjobb esetben közelebb kerülünk a vágyainkhoz. Jó, ha tervezünk és teszünk érte, de ehhez át kell látni merre induljunk.
Konkréttá kell tenni a lépéseket.
Beszélgettünk majd, társasjátékoztunk. A kis lépegetések közben arra akartam rávezetni őket, hogy a célok elérése közben is így megy: néha jól és gyorsan haladunk előre, de van, amikor elakadunk, lelassulunk, de akkor sem adjuk fel.
A rajzok készítése ezután következett, amihez a célok kitűzésére volt szükség.
Azt gondoltam, a példáik között majd valamit megvetetni. megszerezni akarnak. Teljesen meglepett, amikor különböző, de önmagukra nagyon jellemző célokat próbáltak megfogalmazni.
-Nem veszekszek Lackóval.
-Tortát fogok sütni, megtanulom.
-Motorozni szeretnék.
– Segíteni fogok anyának, mert mindent egyedül csinál.
– Le akarok fogyni.
– Előadok egy zenét s többiek előtt és büszkék lesznek rám.
– Kijavítom a jegyeimet.
Egyszerűnek tűnik, az élethelyzetükhöz is illik, de a megvalósítás hogyanja adta fel a leckét. Mit kell tenni, hogyan válasszunk lépéseket? A rajzok készítése közben sokat beszélgettünk, felderítettük mit tehetünk magunkért, hogy elérjük, amire vágyunk. A rajzokon többnyire jól látható.
A testvéri civakodás elkerülésére a barátkozás, kedvesség, az otthoni feladatok megosztása, saját szoba takarítása és a játékeszközök megosztása – amin egyébként a civakodás megy, a célhoz vezethet.
A torta elkészítésének terve a receptek keresésével, majd vásárlással, és kemény próbálkozással folytatódott.
A fogyáshoz vezető utat azzal indította a fiú, hogy mit ne egyen, majd kiválasztotta, felsorolta az egészséges ételeket és mellette a torna, sport.
Elméletben jól eljutottunk a célhoz.
A célok és azok elérése elengedhetetlenül életünk része. A téma feldolgozásakor a gyerekek eleinte bizonytalanul néztek rám, amikor azt kérdeztem mi az a cél. A legszebb válasz amit kaptam: valamit eltervezünk és azt elérjük. A tevékenységet a relaxálás (Puha meleg, felengedek…) után a Van nekem egy álmom… kezdetű dallal kezdtük el. Nagyon megragadta a gyerekeket kellemes dallama, érthető szövege melyet szövegutánzó mozgással tettünk még érdekesebbé. Majd minden gyerek kapott egy szív formát amire lerajzolhatta a célját. Nagyon komoly célok fogalmazódtak meg pl.: szeretnék megtanulni atlétikázni, szeretnék megtanulni anyának segíteni a konyhában megteríteni, szeretném megtanulni a számokat, szeretnék megtanulni segíteni minden gyereknek. Ezután feldíszítettük a rajzokkal a nagy szívünket, a célt szóban megerősítve. Majd a Boldogvár meséjét hallgathatták, ami tovább motiválta a célok megfogalmazását. Mozgásos gyakorlattal folytattuk a tevékenységet, a célbadobó gyakorlatot játszottuk, ami segített megfogalmazni, hogy a cél eléréséhez sok gyakorlásra van szükség. A végén megpróbáltunk mi is egy boldogvárat építeni.
A januàri témavàlastàsok közül a Célelefàntra esett a vàlasztàs.
Szeptemberben induló kiscsoportosunk vagyunk, csoportbàbunk egy elefànt, Ormi.
Mivel ez a korosztàly különösen kedveli az àllatokat, illetve az àllatos meséket, ezért összeàllítottuk, elkészítettük Ormi mesekönyvét.
A gyermekek kedvelik a kötetben lévő meséket, szívesen lapozgatjàk a benne lévő képek miatt is.
Célunk a mesekötettel a „Mi-együtt” közösségi érzés fejlesztése volt, amit az értékes, együtt töltött idő el is hozott a Napraforgó csoport részére.
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája
Sziklaforrás csoport
A Célefántos feladatot több csoporttal megvalósítottuk. A gyerekekkel egy céloktól boldogan repülő kedves elefántot is alkottunk. A Célefántot a szívecskés lufik repítik. A szívecskékben van a gyerekek céljai, ami a magasba emeli őt.
A kis célok, elképzelések mind a saját kis életükkel kapcsolatosak voltak: kirándulás, játék, megszerelni, ami elromlott, megtanulni írni, a kedvenc mesét megnézni, találkozni a baráttal, meggyógyítani anyát…
A Célefánt megalkotása közben sok-sok példát soroltak.
Azt gondolom, hogy számukra minden kis esemény, ami a mával, vagy a jövővel kapcsolatos, vágynak rá, azt jelenti, hogy megértették a cél fogalmát.
Kitűzött céljaiknak itt az eredménye még nem a megvalósulás, hanem a céloktól boldogan repkedő Célefánt plakátja, hogy emlékezzünk a kítűzött céljainkra.
A felvételi előtt pár héttel a nyolcadik évfolyamos csoportokkal nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat a célok kitűzése témában. A tanulók nagy része csak a felvételire tudott koncentrálni, így születtek a létrás és lépcsős feladatok, melyek segítségével könnyebb volt a feladatmegoldás.
Január hónapban a célok kitűzése és elérése témát dolgoztuk fel a „Katicásokkal”. A foglalkozást relaxációval kezdtük, a „medve vagyok cammogok” játékot játszottuk el. Majd beszélgetőkörrel folytattuk, melynek keretében körbe jártuk mit jelent maga a kifejezés, hogy a célért mit kell tennünk, hogy elérjük. Meghallgattuk Bagdi Bella: „Van nekem egy álmom” című dalát, ami segített megérteni, hogy mindent meg kell tenni, céljanik elérése érdekében, ha kell hegyeket is meg kell mászni érte. A gyerekek ilyen célokat fogalmaztak meg: hőn áhított játék vagy éppen milyen jelmezbe szeretnének öltözni farsangon. Ehhez kapcsolódóan már megjelentek a vágyaik, és személyiségük is tükröződött, pl: hercegnő, szupermen, pókember, tűzoltó. Ezt követően Boldog Dóra meseországba hívta a gyerekeket, akik nagy figyelemmel, kikerekedett szemekkel hallgatták boldogvár meséjét. A gyerekeknek nagyon tetszett a mese, különösen a benne szereplő varázsige, amit többször is és más tevékenységek alkalmával is mondogattak. A mese nagy segítségünkre volt, hiszen a főhősnek (mint a mesék legtöbbjében) sok akadályt kellett leküzdenie, mire elérte a hőn áhított célt. Készítettünk egy varázsfelhőt, mely a közös céljainkat szemlélteti. A gyerekekkel beszélgettünk arról, hogy melyek azok, így került szóba a felelős állattartás, egészséges életmód vagy környezetünk védése, óvása. Színes újságokból ezzel kapcsolatos képeket vágtak ki a gyerekek, melyeket felragasztottak a felhőbe. A foglalkozás végén a hónap dalára táncoltunk, többször újra játszva. Ebben a hónapban is nagy aktivitással, örömmel vettünk részt a boldogságórán.