Picit nehezebben értették a célok jelentését a gyerekek úgy vettem észre. Inkább az álmaikról, vágyaikról meséltek. Kitűzött céljuk, amiért tenniük kell kevesebben tudtak mesélni. Viszont jó volt hallgatni, hogy az álmaikban a családtagjaik nagyon sok gyereknél szerepelnek, a szülőkkel szeretnének sok mindent csinálni, a szüleiknek szeretnének örömet okozni. A Boldogvár puzzle darabjait térkép alapján kellett megtalálni, ami először tűnt nagy kihívásnak aztán gyorsan eligazodtak rajta és gyorsan össze is rakták a darabokat.
Célok kitűzése és elérése
A boldog iskolák találkozójának megszervezése, egy vers dramatizálása.
A találkozó lebonyolítása, aktív részvétel.
Elsőseim céljai.
” Jó focista legyek!”
” A tengerpartra szeretnék menni!”
” A legjobb orvos legyek!”
” Egészséges legyek!”
” Egyetemre járhassak!”
Vörösmarty M. Általános Iskola
Nagyon ügyes kis csapat, mindig és mindenhol nagyon ügyesen és okosan be is mutatják, amit már megtanultak. Így az osztályból többen részt vettek sikeresen a versmondó versenyünkön. De nem csak ők, a többiek is szívesen szerepelnek, akár a szülőknek akár egymásnak megmutatva tudásukat.

A foglalkozás célja az volt, hogy a gyerekek felismerjék, ráébredjenek mennyi mindent tudnak közösen megvalósítani. Mennyivel egyszerűbb és hatékonyabb együtt egymást segítve. Közös célunk a tanterem rendjének megőrzése, a szép és az ünnepre hangoló díszek elkészítése volt

Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A januárt a tervezéssel kezdtük. Meghallgattuk a Van nekem egy álmom c. dalt és először az osztály közös céljait beszéltük meg és vetettük papírra. Mivel mackós osztály vagyunk, ezért a macit vezettük el a mézes csuporhoz. Közben célokat javasoltak a gyerekek, amiket szeretnének az osztályban elérni. A következő alkalommal már az egyéni céljaikat, álmaikat, ágyaikat rajzolták le és mesélték el.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
E havi témánk a célok elérése volt. Ráhangolódásként Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dalát hallgattuk meg. A dal mondanivalójából kiindulva beszélgetéssel folytattuk, melynek során a gyermekek igyekeztek megfogalmazni, hogy milyen célokat szeretnének elérni, és milyen tevékenységek vezetnek azok eléréséhez. Szépen megfogalmazódtak a nagyobb, iskolába készülő gyermekek céljai is, de azt is megtudhattuk, hogy ki mit szeretne megtanulni, miben szeretne jó lenni. Megbeszéltük, hogy a célok eléréséért tennünk kell is kell, ahogy a dalban is hallhatták, és az nem egyenlő a vágyainkkal.
Pingvineket készítettünk, majd az elkészült művek segítségével megismertük a Pingvin, aki mindent tudni akart című mesét, mely nagy sikert aratott a gyerekek körében. Beszélgettünk a mese mondanivalójáról, megnéztük, hol élnek Ottó és a barátai.
A téma hangulati lezárásaként a tevékenység elején hallott zenét elevenítettük fel, vidám mozgással kísérve, melyet most is nagyon élveztek a gyerekek