Január hónap témája a „Célok kitűzése és elérése”.A téma feldolgozását segítették a gyermekekkel közös beszélgetések,játékok,dalok,tevékenységek.A célok kitűzése,főleg a hosszútávú, nehéz az óvodás korú gyermekek számára.A beszélgetőkörből indulva relaxációs gyakorlatokkal kezdtük a témát(arcizomlazítás,malomkörzés),majd eljátszottuk a „.Varázshópelyhek”című játékot.Ebből indulva átbeszéltük a cél fogalmát és elmondták,ami ezzel kapcsolatban bennük volt,főként a rövidtávú céljaikat.A végén,akinek kedve volt,lerajzolta,hogy mi szeretne lenni felnőttkorában.
Célok kitűzése és elérése
Egyéni feladatként minden tanuló megfogalmazta írásban a saját célkitűzését a tanulmányai terén, és az osztály/közösségi magatartása terén. Születtek komoly, és vicces célkitűzések is.
A januári boldogságóra keretében a céljaink meghatározásán és az elérésükhöz szükséges teendőkről beszélgettünk. Készítettünk egy nagy plakátot, amin mindenki megjelenítette a saját gondolatait a témáról.
Elolvastuk a mindent tudni akaró kispingvin történetét és átbeszéltük, hogy kinek milyen célkitűzései vannak, ki mi szeretne lenni. És hogy mit tesznek meg a céljaik eléréséért.
Mi leszek, ha angy leszek? Olyan leszek, min Apap, Anya, Mama, Papa!
Sokat beszélgettünk arról, hogy hogyan szeretnének élni, ha fdelnőttek lesznek. Mit szeretnének dolgozni? Szerintük, mit kell azért tenni, hogy boldogan éljenek, és azt dolgozzák, amit szeretnének. Mi kell hozzá, mennyi munkával, tanulással jár az. Mit tegyenek, ha nem sikerül? Hogyan folytassák? Milyen az, ha valaki céltudatos? Mi a boldogság, mi teszi őket boldoggá?
Ebben segítette őket a Boldogvár meséje.
Álmaink!
Cél: A foglalkozás célja az, hogy a gyermekek tudjanak jó, megvalósítható célokat kitűzni, és tegyenek meg mindent azért, hogy ezeket meg is valósítsák. Ha elérnek egy célt, amit kitűztek, akkor megjutalmazhatják magukat.
Korcsoport: 4-6 éves óvodáskorú gyermekek
Elhelyezkedés: körben ülünk a szőnyegen.
Foglalkozás menete:
Ráhangolódás a foglalkozásra: A gyermekekkel a Csillaglégzés relaxációs gyakorlattal kezdtük a foglalkozást. A gyerekek nagy örömmel végezték a feladatot! Mindkét kezükk csillaggá változott egy rövid időre.
Motiválás: Kerekerdő kalandra hív téged vers elmondása, majd kitűztük a céljainkat. Pingvinországba varázsoltam őket a gyermekjóga seg.tségével. Eltornásztuk a jéghegyeket, pingvineket, fókákat, jegesmedvéket.
Mesélés Elmeséltem a Pingvin, aki mindent tudni akart mesét, melyhez plüssöket használtam, a gyermekek figyelmesen hallgatták a történetet és mesélés közben beleélték magukat a történetbe.
Beszélgetés A mese végén megbeszéltük, hogy a gyermekek életében volt-e olyan dolog, amit szerettek volna elérni, de nem sikerült. Beszélgettünk arról, hogy kinek, mi volt eddig a legnagyobb vágya, hogy milyen érzés amikor sikerül elérni, és milyen amikor nem. Megismertettük őket több foglalkozással, majd ehhez kapcsolódva fejlesztő játékokat játszottunk! Utána beszélgettünk arról is, hogy mik szeretnének lenni, ha nagyok leszek?
Dramatikus játék: Megvalósítottuk az Pingvinek együtt mozgása játékot, majd a pingvinek a jégtáblára játékot is. Egyik kedvenc a pingvinek összenőttek játék volt. A gyermekek a játék során szívesen segítettek pingvintestvéreiknek áztjutni a jégtáblákon.
Szinezés: Kiszíneztünk egy pingvines képet! Majd szétvágtuk, és puzzle játékként a gyermekek ezzel játszottak. Szívesen segítettek társaiknak, akik nem tudták kirakni a puzzlet!
Zenehallgatás alkotás közben: Alkotás, játék közben meghallgatjuk Bagdi Bella: „Van nekem egy álmom!” című dalát, melynek ritmusára a gyermekek mozoghattak.
Egy mozgásos játékra hívtuk a gyermekeket, ahol egy mesés történetbe ágyazva feladatokat kellett teljesíteni minden gyermeknek, ahhoz, hogy eljussunk a mesebeli várba, a cél az volt, hogy minden gyermeknek sikerüljön teljesíteni minden feladatot. A feladatok egy része a csoportszobában volt, egy része a szabadban. Csillagokat követve mozogtunk a sötét csoportszobában, hógolyóval célba dobtunk, átkeltünk a veszélyes vízen, melyet a csillagok világítottak meg, majd követtük a csillagutat. Ebben segítettük egymást, ösztönöztük egymást, bátorítottuk egymást, így mindenki sikeresen legyőzte az akadályokat. Jó volt látni a gyermekek együttműködését.
Dramatikus játék: Zárásként a gyermekekkel pingvineket készítettünk!
Teljesítem!

Az óra bevezetésében a kívánság és a cél közötti különbséget fogalmaztuk meg és azt követően egyéni célokat fogalmaztuk meg, melyekre magunk is hatással vagyunk és felelősségünk van. Az egyéni célt, célokat apró lépésekre elérhető részcélokra, lépésekre bontottuk, majd ezeket csoportokban előadtuk, megbeszéltük.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Januári témánk a célok kitűzése, elérése volt. A pingvin, aki mindent tudni akart, című mesével folytattuk a foglalkozásunkat, majd el is játszottuk ezt a mesét. Beszélgettünk a gyerekekkel, miért is fontos, hogy legyen célunk. Mindenki elmondta, hogy mit szeretne elérni, nagycsoportosként már komolyabb célokat tűztek ki maguknak a gyerekek. Beszélgetésünk során mindenki megértette, hogy mi mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy céljainkat elérjük.
Nagyon régen szerettünk volna egy kicsit a gyerekeknek bemutatni a repülőtéren dolgozók munkáját. Egy-két gyerek már repült a családjával kirándulni, de sokan nem is tudják, milyen biztonság van egy repülőtéren, milyen szabályok szerint lehet felszállni egy repülőre.
Célunk volt az élményszerzés, de az ismeretszerzés is fontos számunkra.