Készül a közös céltábla.





I. Ráhangolódás
Beszélgetés az elmúlt hetek történéseiről. Milyen jó dolgok történtek velük és mit tettek meg ennek érdekében.
II. Fő rész
1. Mf. angyalos történetének felolvasása,tanulság megbeszélese.
2. Mf. Feladatainak megoldása
III. Óra végi meditáció

Belapatfalvai Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Az osztály rövidtávú tervei :farsangin nyerni a jelmezes versenyen , jókedvű osztálykirandulas ,évvégére javítani jegyeken.

A tevékenységek leírása:
1. óra
A gyerekek körbeültek és ráhangolódásként arra kértük, hogy rajzoljanak háromaranyhalat, majd írjanak bele három kívánságot. Ezeket a kívánságokat fel is olvasták, majd megbeszéltük, hogy mi különbözteti meg a kívánságokat a céloktól, miért érdemes célokat kitűzni. Ezt követően különböző célokat határoztak meg, majd felsorolták, hogy milyen erősségekre van szükség ezen célok elérésében.
A Mit kezdesz a hibákkal, kudarcokkal? feladat során, mindenki kiválasztotta azokat az állításokat, amelyeket gyakran alkalmaz, ha kudarc éri őt, majd megbeszéltük, hogy ez a hozzáállás, hogyan segíti céljainak elérésében.
A foglalkozás lezárasaként a gyerekek újrafogalmazták céljaikat, erősségeiket, majd kiegészítették az alábbi mondatot: „El fogom érni céljaimat, hogy……………, mert…………
és …………….. vagyok.”
2. óra
A következő tanórán ismertettük a gyerekekkel a Céltábla című feladatot. A gyerekekkel közösen ötletelve meghatároztuk a csoport legfontosabb céljait, majd megrajzolták a céltáblát és a közepébe beírták ezeket a célokat. A külső körökben mindenki feljegyezte a nevét, annak függvényében, hogy milyen messze van ezen célok elérésétől.

Rétsági Általános Iskola Madách Imre Tagintézménye
Célok és ábrándok, tettek és álmodozások… nagy-nagy különbség! A beszélgetőkörben oly tisztán megfogalmazták a nagyobbak, s a kicsikkel már példákat is sorolhattunk. Ó, a mesét de szerettük! El is játszottuk.
Még decemberben elhatároztuk, hogy 2018. a „Jóság éve” lesz, s meg is fogalmaztuk a 10 legfőbb irányt – így tanulási és közösségi céljainkat, egészséges életvitel-célkitűzéseinket januárban ismét sorra vettük, megerősítettük, konkrét feladatokkal és határidőkkel kiegészítettük.
Az egészségünkért pedig azonnali cselekvésre fogtunk: közösen készítettünk mennyei, friss gyümölcssalátát – egy mákszemnyi sem maradt belőle:)
Viszont úgy érezzük, hogy még van mit javulnunk, erősödnünk a figyelmesség, a kedvesség, az illem terén. Ezért most a JÓSÁG-CÉLOK elérése a közös, és egyéni „feladat”. Megrajzoltuk majd közösen elhelyeztük saját kis figuráinkat… hétről hétre haladnak a cél felé… és remélhetőleg mindenki a Csupaszívbe kerül legkésőbb a tavaszi szünetig:)


Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Nagykereki Tagóvoda
Légy merész, célba érsz!
Célba dobó játékkal indítottuk a boldogságóránkat, így kívántuk a cél fogalmát közelebb hozni, megértetni a gyerekekkel. A játék közben többek között az a gondolat fogalmazódott meg a gyerekek által, hogy közös a játék, közös a cél. Beszélgettünk arról, ki mit akar, mi az amire leginkább vágyakozik. Van-e valakinek olyan célja, amit szeretne elérni, megvalósítani a későbbiekben. Izgalmas és érdekes volt térkép, útvezető segítségével kincset keresni , ami nem volt más, mint egy színes várkastély puzzle elemei. A kis ügyes kezek pillanatok alatt összeillesztették azokat és nagy meglepetésre újra elővarázsolták a csodálatos palotát. Záró gondolatként beszéltünk még az egyéni és közös célokról, azok eredményeiről, sikereiről, örömeiről.

Petőfi Sándor Általános Iskola
Kezdésként mondatkiegészítéseket csináltak, ami a célokkal és önmagukkal kapcsolatosak. Ezután átbeszéltük, hogy milyen célokat érdemes kitűzni, és hogyan kell jól megfogalmazni a céljainkat. Majd megkértem őket, hogy hozzanak egy-egy füzetet, amibe felírtak 5 olyan célt, amit a 2018-as évben szeretnének megvalósítani. Mindezt külön oldalra lebontva kifejtik, hogy mit tesznek azért, hogy megvalósuljon, akár rajzolhattak is, montázst is készíthettek. Ezután megbeszéltük, hogy az iskola év végéig az osztállyal közösen mi legyen a közös céljuk (az osztály átlag feljavítása), amit egy kartonra ábrázoltak. Óra zárása előtt még megemlítettem nekik a bakancslistát is. És az órát meditációval illetve a hónap dalával zártuk.