
Célok kitűzése és elérése


Gárdonyi Géza Általános Iskola
Tanítványaimmal ebben a hónapban a történetírás kategóriát választottuk, és az alábbi alkotás született:
A siker története
Történetünk egy kis faluban kezdődik, ahol a foci volt a legkedveltebb sport. Minden korosztály csapata megtalálható volt.
Főszereplőnk, Arnold, aki nagyon vágyott a magyar válogatottba. Minden héten keményen edzett, hogy elérje célját. Telt-múlt az idő Arnoldunk 16 éves lett. Születésnapjára egy jegyet kapott a válogatott meccsére. A 4. sorban foglaltak helyet. Amikor elérkezett a félidő, látta, hogy az edző az öltöző felé igyekszik. Főhősünk megállította, és beszélt vele. Kiderült, hogy ő csak pályaedző. Szimpatikusak lettek egymásnak. Arnold kapott tőle egy ígéretet, hogy megemlíti a csapat edzőjének, hogy had tegyen egy próbát, bizonyítson, mit is tud. Hétvégére behívták az edzésre. Hatalmas lehetőség volt ez a gyerek számára, boldogsággal töltötte el már ez a lehetőség is.
Az első nehézséget azonban az jelentette számára, hogy nem találta az összhangot a már jól összeszokott csapattal. Összeszedte minden tudását, és így elismerték tehetségét. Az edző úgy döntött, hogy ad neki egy esélyt. Hatalmas lehetőség volt ez számára.
A következő meccsen már pályára is küldték. A meccs 34. percében egy gól hátrányban voltak. Az első félidő végéig nem történt semmi változás. Az edző úgy gondolta, itt az idő! Az egyik csapattag helyére beállította Arnoldot.
Elkezdődött a második félidő. Az 55. percben Arnold büntetőt kapott. Mikor már úgy tűnt, hogy sikerülni fog a rúgás, az utolsó pillanatban megcsúszott a lába, és kapufa lett. Elérkezett egy második lehetőség is a bizonyításra. A 90. percben szabadrúgást kapott. Az edző hitt Arnold tudásában. Így neki ítélte a szabadrúgást. Minden szem rá szegeződött. Tudta, hogy össze kell hogy szedje magát, feléledt benne a csapatszellem. Koncentrált, összpontosított, megszűnt körülötte minden, és ellőtte a labdát. Hirtelen fel sem fogta, hogy mi is történt. A labda betalált a kapuba! Akkor ocsúdott fel, amikor a tömeg üdvrivalgásban tört ki. A végeredmény 2-1 lett a magyarok javára. Az örömujjongás így hangzott : Közös célunk, közös vérünk, közösen is egyet érünk!
A meccs végén a srácok együtt ünnepeltek.
Sikertörténet
Peti édesapja repülőgép vezető volt, ezért ő is úgy döntött, hogy mindenképpen meg akarja tanulni ezt a szakmát. Sokan támogatták, biztatták, jó ötletnek tartották, hogy tovább vigye a családi hagyományt. Néhányan elhibázott ötletnek vélték és mondták neki, hogy úgy sem fog sikerülni, hiába is próbálkozik. Az első nehézséget az jelentette, hogy félt a magasságban. Összeszedte minden bátorságát és felszállt a repülővel. Mikor már úgy tűnt, hogy sikerülni fog a vizsga, jött egy erős oldalszél és megbillentette a repülőt. Hitt benne, hogy meg tudja csinálni, hiszen az édesapjának is sikerült, ezért egy határozott mozdulattal egyenesbe hozta a gépet. Miután sikeresen leszállt a földre, együtt ünnepelték a Peti számára felejthetetlen repülést és a sikeres vizsgát.
Boldog5c
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Továbbra is dolgoztunk a Boldogságóra programban. Ebben a hónapban a céljaink megfogalmazása volt a feladatunk. A gyerekek közösen megfogalmazták a közeli és távoli célokat, melyeket felírtak egy lapra és kidíszítették ezeket. Az elkészült célokból tablót állítottunk össze. Megfogalmazódott, hogy mivel közösen dolgozunk így könnyebb lesz a cél elérése. Nagy lelkesedéssel ügyeskedtek a gyerekek, öröm volt látni, ahogy a feladat megoldása közben figyelnek egymásra, közösségünk formálódik, fejlődik. Az egymásra odafigyelést segítette egy olyan feladat is, ahol egymás céljait meghallgatták (párokban dolgoztak) és megfogalmazták, hogyan tudnak segíteni ennek elérésében egymásnak.
Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája Kerékteleki Bársonyos Telephely
Alkotás közben végre közöse tudtak dolgozni! Erre vártam szeptember óta. Elértük! Köszönöm!