Céljainak elérni sokféleképpen lehet.


Csemői Ladányi Mihály Általános Iskola NYÁRSAPÁTI TAGINTÉZMÉNYE
Céljainak elérni sokféleképpen lehet.

Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
Közeli és távoli célokat is kitűzött a 7.b osztály, szerepelt céltábláink közepén a jó munkahely, a jó bizonyítvány és a töri ötös is. Ki közelebb van már hozzá, ki még kicsit távolabb, de legalább látják maguk előtt.

Eszterlánc Északi Óvoda Nyitnikék Tagintézmény
A csoporttal sokat beszélgettünk arról, hogy mi legyen az a cél, ami mindenki számára fontos. Öltözködés közben a gyerekek kitalálták, hogy jó lenne ha már mindenki be tudná kötni a cipőjét, mert akkor hamarabb kimehetnénk az udvarra. Rajzoltunk egy várat és megbeszéltük, hogy aki megtanul cipőt kötni, az mehet fel a várba. A gyerekek annyira lelkesek voltak, hogy néhány nap alatt mindenki felragaszthatott egy „cipőt” a várba.





Boldogságóra
2018 január, Süni csoport
„Amit a cél elérésével kapunk, közel sem olyan fontos,
mint amivé válunk, amíg azt elérjük.”
/Zig Ziglar/
A Boldogságórát januárban a Bagdi Bella CD-n lévő gyermek relaxációval kezdtük. Igyekszünk ezt beépíteni a heteinkbe, és rendszeresíteni. A gyerekek egyre jobbal élvezik, és egyre inkább képesek ellazulni. Szeretik, ismerik, szívesen éneklik a dalt is.
Ezután a mesekalap jött el hozzánk, ma is egy mesét hozott nekünk: A Boldogvár meséjét!
A mondóka nagyon tetszett nekik: „Fújj, fújj erősen! S minden ami bánt, meglátod, azonnal, már nem akadály! Fújj, fújj!” Mindenki jó erősen fújt, ez felért egy kis légző gyakorlattal! Ezt a mondókát lehet, hogy bevesszük az ovis életünk mindennapjaiba is.
A mese végén beszélgettünk a meséről, valamint arról, hogy ki mit szeretne elérni, esetleg megtanulni. Először mi óvó nénik mondtunk példákat, így talán egyszerűbben ment nekik megfogalmazni a saját céljaikat. Ez egy nehéz feladat a kisgyerekek számára. Miután átbeszéltük, leültünk és le is lehetett rajzolni ezeket a megfogalmazott célokat, kitűzött vágyakat!
Sok szép rajz született, csendben, nyugodtan dolgoztak rajta. A rajzokból aztán a szőnyegre kiraktunk egy nagy várat. A Boldogság vár a céljainkkal!
Zárásképpen megcsodáltuk a műveket.

Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
A Boldogság manók elkészítették közös céltáblájukat. Közösen beszélték meg milyen célokat szeretnének elérni a tanév végéig, és ki mennyire áll közel jelenleg ezekhez. Az elkövetkezendő hónapokban reméljük egyre szűkösebb lesz a hely a zöld sávban 🙂

Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A legfontosabb céljainkat foglaltuk össze a céltáblákon.