Célok kitűzése, felkészülés a félévi vizsgákra.

Szekszárdi SzC Esterházy Miklós Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Célok kitűzése, felkészülés a félévi vizsgákra.
Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola
Januárban a célokkal foglalkoztunk a gimnázium 2. évfolyamával. Az óra elején általánosságban beszélgettünk a célokról és a célkitűzésről, majd utána két csoportra bontva őket egy-egy kollázst készítettek az egyéni és csoportos céljaikról. Az óra végen bemutatták egymásnak a kollázs tartalmát.
Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája Kerékteleki Bársonyos Telephely
A halacskák közt van néhány közös cél is. ilyen a közös mozi, ami, mire a sorok idekerültek meg is valósult. A cél tábla plusz halacskákat is kapott, mert igen belelendültek a színezésbe.
Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája Kerékteleki Bársonyos Telephely
A célok feldolgozásával több órán foglalkoztunk, míg végül kialakult az elképzelésünk. A cél táblánk egy tó, aminek a közepe felé úsznak a gyerekek halacskái. Mindenki kitűzött magának valamilyen célt. Igazán örültem annak, hogy a 3. és 4. osztályban több gyerek is volt, akinek ez már teljesen önállóan ment és nem csak az iskolai élettel kapcsolatos célt tűztek maguk elé. Remélem év végére mindenkinek beér a halacskája a tó közepébe, vagy is a célba.
Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Az új év éppen alkalmas arra, hogy eltervezzük a közeli és távoli jövőnket. Az erre szánt két órában sokat segítettek az oktatási segédanyag ötletei, mert bizony célok tekintetében ez a korosztály hadilábon áll. Ahogy haladtunk előre a témában, szerencsére igen szép célok és utak kezdtek kirajzolódni. Ami a legfontosabb, hogy reális célok. Felhasználtuk a céltáblát, középen a csoport közös céljával és körülötte az egyéni rövid-, és hosszútávú célokkal amelyeket színes tenyérsablonokon örökítettünk meg. E tenyerek összeérnek, mert az egyik fontos célunk, hogy egy jó és összetartó közösség maradjunk mindig, mint amilyenek most is vagyunk.
Batthyány Lajos Általános Iskola Géza fejedelem Tagiskolája
Megkérdeztem a gyerekektől,hogy mit gondolnak arról, miért van szükségünk célokra az életünkben.
Az egyikük azt válaszolta erre teljesen magától értetődően:
„Azért vannak céljaink,hogy legyen JÖVŐNK.”
Óraterv
1. Szerinted mi jellemez egy céltalan és egy céllal rendelkező embert?
Készítsenek a gyerekek párokban listát! Írjanak minél több jelzőt! Ki hová sorolná
magát?
2. Kívánságok, álmok, célok
Beszélgessetek arról, hogy mi különbözteti meg a kívánságokat a céloktól! Miért
érdemes célokat kitűzni? Hogyan kapcsolódik ez össze a boldogsággal?
3. Fantáziagyakorlatra invitálunk. Lásd magad a jövőben!
Képzeljék el magukat a diákok ifjú felnőttként, felnőttként, középkorúként és idős
emberként!
Milyennek látják magukat? Milyen célokat értek el? Hol élnek? Mit éreznek? Milyen
színek, illatok, tárgyak vannak körülöttük? Milyennek látják magukat?
Meséljenek erről a lehető legrészletesebben 3-5 fős csoportokban egymásnak! A
beszélgetés során tudatosítsák egymásban, hogy milyen erősségeikre
támaszkodhatnak, hogy ezt a jövőképet meg is tudják valósítani!
4. Mit kezdesz a hibákkal, kudarcokkal?
Húzzák alá a gyerekek, amit gyakran alkalmaznak! Utána beszéljétek meg, melyik hozzáállás
segít bennünket előre az utunkon!
Ha kudarc ér…
… másokat teszek felelőssé érte.
… meglátom benne a lehetőséget.
… feladom, amit elkezdtem.
… hasznot húzok belőle.
… magamat hibáztatom.
… nem veszek tudomást róla.
… észreveszem az új útirányt, amit mutat nekem.
… sajnáltatom magam.
… tanulok belőle.
5. Zárókör
Mindenki fogalmazza meg egy célját, gondolja át erősségeit, és így egészítse ki a
mondatot:
El fogom érni azt a célomat, hogy _________________, mert __________________ és
____________________________ vagyok.
Meglepődve tapasztaltam, hogy ez a feladat mennyire könnyen ment a gyerekeknek. Amint meglátták a céltáblát, megindult a beszélgetés. Nagyon hamar kitűzték a közös célokat két nagy területen. TUDÁS/TANULÁS és a MAGATARTÁS. A magatartás rész még kétfelé osztották: OTTHON és a SULIBAN.
Mindenki elhelyezte a kis bábuját és megrajzolta az oda vezető utat. A csoport nagy része reálisan látta a jelenlegi helyzetét. Élveztük a munkát, csak néhány Banda tag aznap beteg volt. A dal azóta is a kedvenc.