A gyermekek munkái hűen tükrözték apró vágyaikat, céljaikat . Megbeszéltük, hogyan valósíthatják meg ezeket úgy , hogy sikerélményük legyen és pozitív érzelmeket váltson ki bennük.


Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Bajcsy u. Telephely
A gyermekek munkái hűen tükrözték apró vágyaikat, céljaikat . Megbeszéltük, hogyan valósíthatják meg ezeket úgy , hogy sikerélményük legyen és pozitív érzelmeket váltson ki bennük.




Felső-mátrai Zakupszky László Általános Iskola
A gyerekek megfogalmazták egyéni céljaikat, majd elkészítettük a közös cél céltábláját. A téma feldolgozása során nagyon sok okos ötlettel álltak elő a gyerekek. Tudatosítottuk, hogy az apróbb célok elérésével jutunk el a fő célunkhoz.
Hónap témàja a célok kitűzése és elérése volt.Az osztàly egyik tanulója a riporter szerepét vàllalta.
Elsőként az iskola egyik tanulójàt kérdeztük a kézilabdàban elért sikereiről.Méltón vagyunk büszkék,hogy a mi iskolànkban is van aki szövetségi szinten jàtszik.
Màsodik interjúnk az iskolànk egyik legkedvesebb tanàrnőjére esett.Tànc irànti szeretete és alàzata példaértékű.Iskolànk gyerekeit is gyakran készîti fel versenyekre,illetve közreműködésével a tanàri kar egy része is minden évben tàncokat tanul tőle.Amivel karàcsonykor és intézményünk jótékonysàgi bàljàn is minden évben fellépünk.
Harmadik vàlasztàsunk pedig a boldogsàgóràn részt vevő osztâlyfőnökök egyikére esett.Évat a pedagógus pàlya vàlasztàsànak okàról kérdeztünk.30 éve dolgozik iskolànkban,a gyerekek nagyon kedvelik őt.Szakmai versenyeken nagy sikereket érnek el diàkjaink a tanàrnő segîtségével.

Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium
Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium Pozsony
2.A osztály

.Tasner Antal Általános Iskola
Kicsit nehezen megfogható volt a téma a csapatnak. Látható a kész műveken is.

Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium
Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium Pozsony
1.osztály

Az óra elején megbeszéltük, hogy miért fontosak, hogy legyenek céljaink.
Az ifjú és az angyal című mesét feldolgoztuk.Majd megbeszéltük milyen tanulságot vontunk le a meséből.
Az óra második felében a tanulók feladata volt, hogy megfogalmazzák saját céljaikat.
Az óra végén meghallgattuk a hónap dalát.