Kisnánai Szent Imre Általános Iskola




Huszka Hermina Általános Iskola
Célunk, hogy a magatartás versenyben a következő hónapban mienk legyen a kupa. Mindenki szeretne a bizonyítványán javítani évvégére. Kis madaraink e célok felé repülnek.

Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda
A feladat során mindenki önállóan fogalmazta meg , hogy miben erős és mi az amiben gyenge. Közösen megegyeztünk, hogy az az igazi célkitűzés, ha olyasmiben próbálunk meg jobbak lenni, ami a gyengesegünk. Mindenki felírt harom dolgot, amire nagyon vágyik, és esetleg egy aranyhaltól kívánná. Ami megvalósíthatónak bizonyult, azt kiválasztották és egy rajz segítségével közösen faliújságot készítettünk. Annak érdekében tettük ezt, hogy maga előtt láthassa mindenki egész évben a céljait és vágyait.

A hónap során a célokról, kívánságokról, álmokról beszélgettünk, s a beszélgetések során próbáltunk köztük különbséget tenni. A tanulók elképzelték, megfogalmazták azt a jövőképet amilyenben szívesen élnénk.

Göőz József Általános Iskola Aszaló
Az Aszalói Göőz József Általános Iskola elsőseivel minden témát a meséken át közelítünk meg. A meséken keresztül lépünk át az ő kis világukba. Az általuk megfogalmazott célok olyan mesések, gyermekiek, melyeket még nem font át a „fölnőttek világa”. Szinte magukkal ragadtak, oda ahol még én is királynő szerettem volna lenni 🙂 Élmény volt!


NAGYFÜGEDI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA
Mi a nyilakon helyeztük el a célt, így repülnek a céltábla felé.

Mezőpetri Napközi Programú Óvoda
A relaxációs gyakorlat után, a gyerekek figyelmesen meghallgatták a mesét. A közös célunk az lett, hogy a csoportban lévő várunkat is boldogvárrá változtatjuk, de ehez két csoportot kellett alkotnunk és különböző feladatokat megoldanunk. Az első az volt, hogy készíteniük kellett a csoportoknak egy-egy boldogságvár puzzle-t. A gyerekek kiszínezték a várat, majd puzzle-t készítettek belőle.Majd a következő feladat az volt, hogy különböző ügyességi feladatokat megoldva boldoggá tegyék a várat. A feladat végrehajtását ügy ünnepeltük meg, hogy maszkokat készítettünk és Bagdi Bella dalaira táncoltunk.

Tokodi Hegyeskő Általános Iskola
Az iskolai élettel kapcsolatos céljaikat fogalmazták meg a gyerekek egy-egy papírcetlin, nevük ráírása nélkül. A célok bekerültek egy kalapba, majd sorban mindet kihúztuk, s tanácsot adtunk egymásnak, mit lehetne tenni a cél elérése érdekében. („Titkok és tanácsok” volt a „játék” neve.)
Később közösen elkészítettük a céltáblánkat; középre helyeztük színes papírokon a célokat, s a gyerekek elhelyezték rajta a nevüket is az általuk megítélt (akkor) megfelelő távolságra. (A céljuktól való távolságot azóta már többen módosították 🙂 )