Nagy lelkesedéssel készítettük csoportmunkában az osztály céljaihoz a céltérképeket.


Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium
Nagy lelkesedéssel készítettük csoportmunkában az osztály céljaihoz a céltérképeket.

Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola
Január: Célok kitűzése és elérése
A téma kapcsán megbeszéltük, hogy mennyire fontos, hogy mindig új dolgokra törekedjünk, legyenek olyan céljaink, amelyek értékesek, amelyek kihívást jelentenek számunkra, elérésükért kitartóan küzdenünk kell.
Olyan „belső célok”-at tűzzünk ki, amelyek által fejlődik személyiségünk, érzelmileg gazdagodunk, és a közösségünk számára is adnak valamit. Mindez a boldogság elérésének egyik legfontosabb összetevője.
A kitűzött célok elérése sok erőfeszítéssel, lemondással jár, de megéri! Közben sok kudarc ér bennünket, de nem keseredhetünk el, hibáinkból tanulni kell!
Fontos az időbeosztás, hiszen az elvesztegetett perceket, órákat, napokat, éveket nem hozhatjuk vissza.
Először mindenki megfogalmazta egyéni céljait, majd összegyűjtöttük a mindnyájuk számára fontos célokat is. Ezek szerepelnek – emlékeztetőül – a közösen elkészített tablón.


A harmadik osztályosokkal a januári boldogságórákon megtanultuk, milyen fontos, hogy legyenek céljaink. Elemeztük, kipróbáltuk, megbeszéltük hogy lehet olyan célokat keresni, kitűzni, melyek reálisak, megvalósíthatóak. Megterveztük a hozzá vezető utat, részcélokat jelöltünk ki. Mivel tanulóim tanulásban akadályozottak, fontos, hogy a folyamatba minél több érzékszerv bekapcsolódjon, élménydús játékokkal tettem érthetőbbé. Mivel elkezdtünk egy projektet, amely a tanév végéig fog tartani, a tervezés folyamata nem áll távol a gyerekektől. A „Kullogó” (kutyás, lovas, boldogság) elnevezésű projekt lényege, a különböző terápiák és a boldogságórák gyakorlataival olyan élményhez juttatjuk a gyermekeket, amelyek jelentősen hozzájárulnak személyiségük fejlődéséhez, énerősítő, önbizalom növelő hatással bír. 6 hét múlva lehetőségünk lesz megnézni, kipróbálni egy lovardában a lovakkal kapcsolatos teendőket: lovak tisztítása, patkolás… A gyerekek már lovagoltak, ismerkedtek a lovakkal egy korábbi alkalommal, számos új ismeretet szereztek a témáról matematika, magyar nyelv és irodalom, környezetismeret, testnevelés, vizuális kultúra… órákon. Célul pedig azt tűzték ki, hogy a tanév végére mindenki megtanul lovagolni, ami a lovak ápolásától, az etetésen keresztül az érintésig, minden mást is tartalmaz. Ennek egyik részcélja a patkolás megismerése 6 hét múlva. Addig apró részfeladatokat találtunk ki, amit teljesíteniük kell. Minden próbatétel után kiszínezhetnek egy-egy patkót a saját „cél-táblájukon”. Ha minden patkó ki lesz színezve, azaz kiálltak minden próbát, akkor vehetnek részt a kovács bemutatóján egy Nagykanizsához közeli faluban. A programban a második osztályosok is részt vesznek. Izgalommal várjuk a próbákat!

Ebben a hónapban egy rég kítűzött célom valósult meg azzal, hogy az elmúlt hétvégén a tantestületünk 18 lelkes tagja boldogságóra képzésben részesült. A Tréner Panyi Katalin volt, aki különleges pszichológiai érzékkel, sokrétű szakmai tapasztalattal, tudással, igen magas színvonalú, tanulságos, boldogító, csapatépítő 3 napot tartott nekünk. Én már ismertem őt, részt vettem egy másik helyszínen ugyanezen a képzésen, s tudtam, ő lesz a legalkalmasabb ember arra, hogy a boldogságórák módszertanával hitelesen megismertesse kollégáimat. Többen kedvet is kaptak, regisztráltak az oldalra, és minél előbb szeretnék alkalmazni a tanultakat saját csoportjukban. Hálásan köszönjük az alapítványnak!
Solymári Hunyadi Mátyás Német Nemzetiségi Általános Iskola
Az órát relaxációs gyakorlattal kezdtük. Ezután a táblán látott kérdésre kellett a gyerekeknek válaszolni. „- Ha beröppenne egy jó tündér az osztályba és 3 dolgot kívánhatnál, mi lenne az?” Kívánságaikat a halacskás lapra írták rá. Felolvasták. Nagyon sok érdekes kívánság hangzott el, melyek elsősorban a gyerekek családon belüli életével volt kapcsolatos. Az órát Az öreg halász és nagyravágyó felesége c mese meghallgatásával és feldolgozásával folytattuk. Következő feladatokat kapták a gyerekek.
Hányszor hangzott el BOLDOG szó? –egyéni, írásos
Milyen kívánságai voltak az asszonynak?- fokozatosság megfigyeltetése,- egyéni írásos
Miért kerülhetett vissza a halászkunyhóba a halász és a felesége? – frontális
Milyen célokat tűzhetett ki magának az asszony a történtek után? – frontális
Vélemények meghallgatása után következett a rejtvény megoldása csoportmunkában.
A megfejtés egy olyan varázsszó, mely a célok kitűzéséhez és megvalósításához nélkülözhetetlen.
Egyéni célok megfogalmazása, leírása. ( Egy nagy alakú halra ragasztották fel, az általuk leírt célokat.)
Az óra végén összefoglaltuk miért és érdemes célokat kitűzni és hogyan lehet elérni. A gyerekek nagyon jól megfogalmazták, hogy az általuk kitűzött célban hinni kell és ez a hit segít a megvalósulásban.
Lezárásként meghallgattuk a Van nekem egy álmom c. dalt.
(3. osztály)

A csoportomban többségben vannak a kiscsoportos korú gyerekek, akiknek még az időérzéke és a tapasztalata kevés a célok megértéséhez, az ahhoz szükséges idő felfogásához. Kicsit bátortalanul „nyúltam” a témához. A cél, a célkitűzés megértetésében nagy segítségemre volt a könyvben is ajánlott ötlet, a célba dobó játék. Játék közben alkalom nyílt beszélgetésre. A játszó gyerekekkel tudatosítottuk a célt és azt, hogy figyelni, összpontosítani kell, hogy babzsákkal beletaláljunk a célba. Eleinte mindenki számára biztos volt a siker. A távolság növelésével azonban, már nehezebb volt a célba beletalálni. Ekkor tudtam megértetni, hogy nem baj, ha elsőre nem sikerül a tervezett célunkat elérni. Újra meg lehet próbálni elérni a célt. Ha akkor sem, akkor újra. Ne adjuk fel, tegyünk azért, hogy sikerüljön elérni, amit elterveztünk. Amikor hó borította az óvoda udvarát, közös célt tűztünk ki a csoporttal. Elterveztük, hogy építünk egy hóembert. Sajnos az udvaron megtapasztaltuk, hogy a por hó nem tapad, nem igazán lehet belőle építeni. Volt néhány gyermek, aki nem adta fel, és ha kis méretű hóembert is, de építettek. Arcukon az elégedettség és az öröm látszott.

Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola
A félévi bizonyítvány közeledése, az elmúlt hetekben tartott iskolai versenyeken való részvételek/sikerek voltak a téma kiindulópontjai. Ezekhez könnyen tudtak kapcsolódni a gyerekek, könnyebb volt egyéni célokról beszélgetni. Ezek főképp tanulmányi célok voltak. Képeket vetítettem sportolókról, űrhajósokról, hegymászókról… Ehhez ismét tudtak csatlakozni a gyerekek. A mese segítségével sikerült jól elhatárolni a kívánságokat és célokat. A saját céljaik: pl: javítsak az írásképemen, gyorsabban számoljak, legyek jó görkoris, fogyjak – hízzak megfogalmazása után végigbeszéltük az ezekhez szükséges erőfeszítéseket, a nehézségeket. Közös célként fogalmaztuk meg, hogy javítunk a jegyeinken s barátságosak leszünk mindenkivel. Ahhoz , hogy felérjünk a Győzelem -hegyére, azaz elérjük céljainkat, át kell kelnünk A Lustaság-dombján, a Nehézségek-mocsarán. De erőt meríthetünk a Hit-tavából, a Bátorság-sziklánál, virágot szedhetünk a Kitartás-mezején, a Szorgalom-erdejében s segít nekünk a Barátság-pegazusa. A gyerekek élvezettel alkottak együtt. Nagy öröm volt velünk dolgozni!

Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája Kerékteleki Bársonyos Telephely
Ebben a hónapban mi igyekeztünk egy célra fókuszálni, a jobb év végi bizonyítványra. A fél év sikerülhetett volna jobban is, ezért gondoltuk, hogy közösen egymást segítve figyelünk év végi célunkra. Sajnos hiába szerettük volna, hogy mindenki ott legyen a céltáblán a saját céljával,de az influenza közbe szólt. Néhány diáknál nem a tanuláshoz kötődik cél. Van aki könyvet szeretne írni, van olyan, aki milliomos akar lenni. Jó hangulatban, jövőt tervezgetve színezték pici figuráikat. Annak nagyon örültem, hogy mindenki reálisan látja önmagát, de semmit nem tart lehetetlennek. A cél felé vezető létrát, utat, közös erővel szeretnénk megtenni.

Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola
A kis menő manóim elkészítették saját céltérképüket, a céltól való eltávolodás elágazásaival. Megismerték egymás vágyait, céljait, majd egy nagy társasjátékká alakítottuk, ahol a célokon haladva el kellett jutni a saját céljaikhoz. Nagyon élvezték, különösen, hogy a társaik céljainak a táblájára lépve, a céltulajdonos dönthette el, hogy az elágazások közül melyik lép életbe, pl. kimaradsz egy körből, mert leléptél az egyenes útról, két mezőt vissza kell lépned…Tanulságos is volt, hiszen itt, a játékban is meg kellett küzdeniük a céljaik eléréséért. A legjobb, a boldog felszabadult játék adta öröm megtapasztalása volt.