A hónap folyamán többször meghallgattuk a hónap dalát, beszélgettünk az elkövetkezendő farsangról ,ki milyen jelmezbe szeretne öltözni. Majd a később elérendő célokról is amit a gyerekek lerajzoltak .Az ajánlott feladatok közül kiszínezték amit szeretnének elérni.
Célok kitűzése és elérése

Az osztály lehetséges közös céljait az első január órán csoportmunkában fogalmazták meg a gyerekek. Az így kialakult osztálycélok között a jó tanulmány átlag, a közösség erősödése, a sikeres nyelvvizsgák mellett a Boldogság programban való eredményes szereplés is helyet kapott. Egy későbbi alkalom során az ekkor kialakított célokból választottak az önállóan szerveződő csoportok, majd minden csoport elkészítette a saját céltérképét.

A célok kitűzésének és elérésének hónapját közös és egyéni éves céljaink megfogalmazásával kezdtük. A gyerekekkel megbeszéltük újévi fogadalmainkat, majd átgondoltuk, mit tehetünk azért, hogy ezek meg is valósuljanak, milyen tényezőknek kell eleget tennünk ahhoz, hogy valóban el is érjük, amit szeretnénk. Ezután mindannyian kaptak egy kis kártyát, amelyen a tankönyvből származó, illetve annak segítségével megadott mondatkezdések, illetve szempontok szerepeltek. A címlapon feltüntették a nevüket, majd önállóan átgondolták az előttük álló évet. Először a következő mondatokat fejezték be:
– Ez az év számomra azért lesz különleges, mert…
– Ebben az évben azt szeretném legtöbbször érezni, hogy…
– Ebben az évben abból merítem majd a legtöbb erőt, hogy…
Ezután a következő három szempontból tettek fogadalmakat önmaguk számára:
– Ezt a három dolgot fogom szeretni magamban:
– Erre a három emberre tudok nehéz pillanatokban támaszkodni:
– Ezen a három módon töltök több időt a szeretteimmel:
Az óra második részében az éves célokat a család és magánélet, a barátok és közösség, az iskola, a fizikai és testi célok, a pihenés és a körülmények, tárgyak megszerzésének vágya mentén fogalmazták meg a diákok. Ezt követően csoportmunkában az osztályra vonatkozóan írtak néhány olyan célt, amit jövő decemberig szeretnének elérni. Ezek mellett a célok mellett azt is feltüntették, hogy milyen feltételeknek kell eleget tenniük ahhoz, hogy ezek vágyaik meg is valósuljanak.
Az így kialakult osztálycélok között a jó tanulmány átlag, a közösség erősödése, a sikeres nyelvvizsgák mellett a Boldogság programban való eredményes szereplés is helyet kapott.
A következő héten a hosszabb távú célok álltak az boldogságóra középpontjában. A bakancslista című film részletének megtekintése után minden diák listába szedte saját életének nagy vágyait, majd ezek közül néhányat meg is osztottak a többiekkel. A leginkább vágyott célokról az órán néhány rajz is készült.
Közben az írásbeli szövegalkotás gyakorlására is lehetőséget adott az egyik projektfeladat elkészítése. Az egész osztály megírta a célokról szóló levelet, miután a szövegtípusra vonatkozóan is szereztek a gyerekek ismereteket.
A harmadik hét boldogságórája a rajzos projekt megvalósításáról szólt. A gyerekek csoportokba rendeződve a korábban megfogalmazott osztálycélokból választottak, és ezeket jelenítették meg céltérkép formájában.
A filmes feladat elkészítése kiscsoportos projekt formájában zajlott le. A gyerekek nagy lelkesedéssel végezték a filmforgatás feladatait. Végül a történet középpontjába a sportolói karrier elindítása mellett a barátokért való kiállás került.
Az utolsó héten megtekintettük a Lopott idő című filmet, amely nagy hatással volt a gyerekekre. A következő hónapban még időt kell szánnunk ennek megbeszélésére is.
Gyerekek, kívánom, hogy valamennyien érjétek el a kitűzött céljaitokat! 🙂
A téma előkészítéséhez nagyon sokat segített “Boldogvár meséje” és a “Van nekem egy álmom” című dal!
A hangulati előkészítés után, nagyon sokat beszélgettünk a gyerekekkel az idő múlásáról, mi történt, amikor megszülettek, milyen picik voltak, milyen nagyok lettek mára, mindjárt mehetnek iskolába 😊 , mennyire kíváncsiak, várják, tervezik azt is, milyen lesz majd ha felnőttek lesznek?
Van aki sportol, jégkorongos lesz, vagy jégtáncos, kötéltáncos egy cirkuszban, van aki lovas oktató, énekesnő, fodrász, de van olyan gyerek aki autó és robotszerelő, boltos, vagy cukrász, sőt, lesz egy pókemberünk is! 😍
Sokat beszélgettünk arról, hogy ahhoz, hogy ezeket a célokat meg tudják valósítani, mit kell tenniük, milyen akadályokkat kell legyőzniük.
Az érdeklődő gyerekek le is rajzolták céljaikat, álmaikat, ezekből készült el a Maci csoportos CÉLTÉRKÉPÜNK!
Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola
A Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2. osztály tanulóinak közös célkitűzése a 2018/2019-es tanévre, hogy bukásmentesen jusson át év végén mindenki a harmadik osztályba. Céltérképüket társasjáték formájára rajzolták le, s szüneteken előszeretettel játszanak rajta.