
Célok kitűzése és elérése


Szigetszentmiklósi Csicsergő Óvoda
5, Elköteleződés egy cél mellett
Ez az elköteleződés még nem annyira állt közel hozzánk, de ehhez a témához kapcsolható, hogy együtt elterveztük, hogy hol és mit fogunk előadni ( mivel minden évben részt veszünk a városi fesztiválokon gyermektánc előadásainkkal ), hogy milyen fagyit ( ez igen fontos kérdés ) fogunk utána fogyasztani. Ki milyen feladatot vállal. Mindehhez fontos, hogy kell ennek a célnak az eléréséhez bizony gyakorolni. Addig fejlesztettük már magunkat ebben, hogy általában van egy-egy jelentkező erre az ’edzői’, ’ próbavezetői’ feladatra.
A lényeg, hogy valamilyen módon megszokjuk, megtanuljuk, hogy céljainkat tervezzük, és azok eléréséhez bizony erőfeszítéseket kell tennünk, valamint megtanuljuk az apró sikereket is megélni.

Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola
Mindenkinek lehetett három kívánsága, amik közül egyik-másikról kiderült, hogy csak a mesében válhatnak valóra. Viszont a reálisakat máris célul lehetett kitűzni és gondolkodni azon, mit kell tenni a megvalósulásukhoz. A közös célok ugyanazok maradtak, mint tavaly: jobb tanulmányi eredmény, jobb viselkedés, több barát szerzése.

Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
Iskolánkba érkeztek Vas Márton és Kiss Andrea jégkorong válogatottak. Elmesélték sportsikereik történetét, azt, hogyan érték el céljaikat. Velük beszélgetve minden gyerek elmondta, milyen célt szeretne elérni felnőtt korára.


Egy borongós, téli, csendes délelőttön kinyílt a meseládikó. A gyerekek csillogó szemmel várták, hogy ebben a hónapban milyen mese következik.
A Boldogvár meséje mindenkit elvarázsolt, utána pedig beszélgettünk arról is, hogy kinek mi a legnagyobb álma és mit jelent számára a boldogság.
Később előkerültek a színes ceruzák , lelkesen színezte mindenki a saját kis „boldogvárát” , ill. azt is, amire nagyon vágynak.
A foglalkozást pedig egy vidám dallal zártuk le.

7-es számú Óvoda, Sepsiszentgyörgy
A gyermekek megnevezhették azt a tevékenységet, amelyet ki szeretnének próbálni. A megvalósítási lehetőségekről beszélgettünk. Népszerű volt a gyermekek körében a torna.

A „Boldogvár” mese előtti napokon reggelenként a gyerekeket a „Mit/Mivel szeretnél játszani?” kérdéssel fogadtam, majd a választ követően, annak megvalósítására buzdítottam őket. Napközben megbeszéltük, ki milyen tervvel érkezett az oviba, az hogyan valósult meg. Így fokozatosan, tapasztalati úton jutottunk el a „Mit szeretnél” kérdéstől a „Mi a célod” kérdésig, valamint az „Ügyes voltál” dicsérettől az „Elérted a célod”-ig.
Boldogvár mese után megbeszéltük, hogy vannak „kis álmok”, amiket gyorsan el lehet érni (pl.:mit játszunk ma), és vannak „nagy álmok”, melyek megvalósítása tovább tart (pl.: úthengervezető, süni gondozó). Zárásul lerajzoltuk álmainkat.
Gyömrői Weöres Sándor Általános Iskola és alapfokú Művészeti Iskola
A hónap témája igazából a tanév során végig húzódott, folyamatosan foglalkoztunk vele. Elsősorban a tanulmányi munka, és a magatartás volt a területe a témának.
A végeredmény tanulónként változó volt, volt akinek látványos volt a végeredmény, volt akinek nagyon csekély mértékben sikerült a kitűzött céljait megvalósítani. DE azt gondolom mindenki dolgozott érte ! És ez volt a fontos !