Az 5. osztály közösen oldotta meg a videós feladatot. Előre megbeszélték a tartalmát, a szereplőket, és,hogy ki lesz az a diák, aki elkészíti, összevágja, felveszi a történetet. Nagy örömömre szolgáét, hogy önállóan ilyen jól dolgozták fel a mondanivalót, hogy „Egyedül nem megy”. Ez a Boldogságórák hozadéka, a gyerek hónapról hónapra fejlődik, erősödik, nő az önbizalma!
Célok kitűzése és elérése
Kötetlen beszélgetés során célokat fogalmaztunk meg a gyerekekkel közösen. Aztán elképzeltünk egy autót, ami szeretet benzinnel működne, és minden célunkat elérné. Nagyon tetszett az elkészült rajz mindenkinek. Megállapodtunk abban, hogy a célok megvalósulnak, úgy viselkedünk, úgy tanulunk, úgy alakítjuk az osztályközösségünket, hogy mindenki jól érezze magát a bőrében!
Ebben a hónapban az alapszínek megnevezését, elmélyítését tűztük ki célul kiscsoportunkban.
A témát relaxációval kezdtem. Majd irányított kérdésekkel megbeszéltük a gyerekekkel, hogy mi is lehet egy 3 éves gyermek célja, mit is szeretne…
A felajánlott mesét hosszúnak ítéltem, így választottam másikat, melyet elmondtam a beszélgetés után.
A témát a színező kiszínezésével fejeztem be. Közben hallgatva a kapcsolódó dalt.
Ilyen eszközökkel közelíthetünk a Föld Felé, a Földön, hogy elérjük azt a célt, hogy tisztább környezetben éljünk, élhessenek az unokáink.
Az osztályt és aranyhalait egy mesevonat szállítja a célok elérése felé.
Január Célok és kudarcok
A tanórát három kívánság leírásával kezdtük a legkisebbtől egyre nagyobb felé haladva – bármit lehetett választani. 8. osztály lévén az osztály fele a jövőjükkel kapcsolatosan, a többiek napi vágyakat megfogalmazva fejezték ki vágyaikat.
Ezután a közös, osztályt érintő célokat fogalmazták meg. Összetartó osztályként a jövőbeli találkozásokat mindannyian érintették.
A Mi jöhet közbe? kérdésnél válaszként megjelentek a gyakran bekövetkező akadályok. A Ki fog segíteni benne minket? kérdésre láthatóan mindenki tudott több segítséget felsorolni. Az óra végén megbeszéltük a téma hasznosságát számunkra a tudatosság kiemelésével.
Január Célok és kudarcok
A tanórát három kívánság leírásával kezdtük a legkisebbtől egyre nagyobb felé haladva – bármit lehetett választani. 8. osztály lévén az osztály fele a jövőjükkel kapcsolatosan, a többiek napi vágyakat megfogalmazva fejezték ki vágyaikat.
Ezután a közös, osztályt érintő célokat fogalmazták meg. Összetartó osztályként a jövőbeli találkozásokat mindannyian érintették.
A Mi jöhet közbe? kérdésnél válaszként megjelentek a gyakran bekövetkező akadályok. A Ki fog segíteni benne minket? kérdésre láthatóan mindenki tudott több segítséget felsorolni. Az óra végén megbeszéltük a téma hasznosságát számunkra a tudatosság kiemelésével.
Az új évet azzal kezdtük, hogy a gyerekek megtervezték és elkészítették saját 2020-as mandalájukat. Megbeszéltük, hogy amikor egy új év kezdődik, sokan tesznek fogadalmat vagy új célokat állítanak maguk elé, amit szeretnének elérni vagy megvalósítani. Kiszíneztük a munkafüzetben található színezőt és összegyűjtöttük azokat a tulajdonságokat, amik nagyon fontosak a kitűzött célok megvalósításához. Ilyenek: az akarat, kitartás, szorgalom, gyakorlás, önbizalom… Ezt követően a gyerekek megfogalmazták az egyéni céljaikat, amiket a 2. félévben szeretnének megvalósítani. A célokat csoportosítottuk, vannak, amik az iskolához/tanuláshoz vagy a családhoz, baráti kapcsolatokhoz kapcsolhatók. Arról is beszéltünk, hogy a célok kitűzésénél fontos tudni, hogy miben vagyok jó, mik az erősségeim, melyek segítségével könnyebben el tudom érni azokat. Ezt pókháló technikával gyűjtöttük össze. A célokat a gyerekek pontokba szedve leírták, majd páros munkában megbeszélték a választott osztálytársukkal vagy velem. Segítettünk egymásnak a határidő kijelölésénél. Úgy gondoltuk, hogy a céljaink elérésében mindenképp el kell rugaszkodni a földtől, ezért egy hőlégballont alkottunk, aminek a kis kosarába mindenki beletette a megfogalmazott céljait. Majd útjára engedtük a kis járművet a felhők közé. Ez nem azt jelenti, hogy olyan célokat tűztünk ki, amelyek nagyra törőek, nehezen elérhetők. Azt szerettük volna vele jelképezni, hogy az akarattal, kitartással, szorgalommal, racionális célokkal, egymás segítésével bármit sikerül elérnünk.
A célunk eléréséhez vízalatti járművet vettünk igénybe, jól elrejtve.Egy óriáshal gyomrában tettük meg a mesebeli utazásunkat, ahová magunkkal vittük a kívánságainkat is.A gyerekek különböző ötletekkel, kívánságokkal álltak elő: tengerparti nyaralás, űrbéli utazás, boldog család, modern járművek.De tűztünk ki rövid távú célokat is,osztály keretében szeretnénk azt elérni, hogy igazi osztályközösséggé formálódjunk, amihez ezek a beszélgetések és órák nagy segítségünkre vannak.