Mi leszek, ha nagy leszek?
Célok kitűzése és elérése
Mind a négy osztályban újabb sikeres foglalkozásokon vagyunk túl.
A kicsikkel a mesén és a zenén keresztül, a lazító és ráhangolódást segítő játékokkal, rajzzal, sok beszélgetéssel valósult meg a téma feldolgozása.
A negyedikesek nagyon élvezik és kérik minden alkalommal a végén a meditációt. A Boldogító erősségek kártya is megint előkerült, mely segítségével megvizsgáltuk, hogy az adott pozitív tulajdonság hogyan segítheti elő az eltervezett célok megvalósulását most, vagy a későbbiekben, vagy kell-e fejlődni, erősíteni az adott tulajdonságot (pl.: alázat a túlzott önérzettel szemben…).
A mai napon a célok kitűzèse és elèrèsèről beszélgettünk. Igyekeztem minnél egyszerűbben ès érthetőbben megértetni a kisvakond csoporttal, hogy mit is jelent ez. Elmesèltèk mik a vágyaik, ki mi szeretne lenni felnőtt korában. Az egyik kisfiú aki gyakran szófogadatlan ezt mondta: „Èn jó ember szeretnek lenni! ” Bevallom kollèganőmmel elèrzèkenyültünk e kijelentés hallatán, majd relaxációs gyakorlattal folytattuk tèmánkat. „Ègigèrő fa vagyok megnövök mint a nagyok… „,folytattuk Bella dalával, amit ha bármikor meghallanak a gyerekek táncban törnek ki. Imádják dalait, várják. „Van nekem egy álmom” közösen tomboltak tapsoltak táncoltak forogtak dobbantottak,felszabadultak. A munkafüzetben kiszineztèk ūgyesen, mi az amire vágynak, majd elmondtam nekik a Boldogvár mesét, amin keresztül igazán megèrtettèk tèmánk lènyegèt, hogy ha sok akadályon keresztül is megyünk utunk során, akkor se adjuk fel álmainkat vágyainkat soha. Végül lerajzolták hogy ki mi szeretne lenni felnőtt korára, mely rajzokat egy közös tablóra ragasztottunk fel. Óvodánk falát èkesìtik, minden nap bármikor megcsodálhatják.
Sombereki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Az órán megbeszéltük, mi a különbség, a kívánságok és a célok között. Mindenki megfogalmazta az idei évre a céljait, melyeket a kívánság trombitára le is rajzolták. Az óra végén a hónap dalára egy jót táncoltunk.
Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium
Beszámoló
Boldogságóra, T24-es épület
2020. január 23.
A célok kitűzése és elérése
Helyszín: T24-es épület, földszint, nagyterem
Téma: Minden vágyam és akaratom
Foglalkozásvezető: Dr Csehóné Just Réka
Cél: A kollégisták ismerjék fel, hogy a tartós boldogság elérésének egyik legfontosabb stratégiája egy értelmes életcél kitűzése és elérése.
Eszközök: projektor, laptop, papír, írószer
Jelenlévők: 8 fő
Foglalkozásvázlat:
1. Bevezető
2. Minden vágyam és akaratom – irányított beszélgetés célkitűzéseinkről és azok hatékony megvalósításáról (ppt)
3. A program által javasolt feladatok közül a „Bakancslista versben” megnevezésűt választottuk. Tanulóink összegyűjtötték a jelenlegi életükben legfontosabb célokat, majd rímbe szedték ezeket.
4. A foglalkozás lezárása
A célok kitűzése és elérése témakört ebben a hónapban játékos formában oldottuk meg a gyerekekkel. Egymás elleni küzdelemben kellett összemérniük tudásukat a győzelem elérése érdekében.
Januárban a célok kitűzése téma köré épültek a boldogság órák. Az egyes foglalkozásokat relaxációval kezdtük, ezután elénekeltük a témához kapcsolódó dalt és a gyerekek kedvencét ” Ha boldog vagy kezdetű dalt. Beszélgettünk arról kinek mi a célja, mit tart fontosnak, mit szeretne elérni. Elolvastam a kapcsolódó történetet a Boldogság Könyvből. Aki szerette volna az lerajzolhatta mi a célja. Az elkészült rajzokat kitettük a hirdetőtáblánkra, hogy a szülők is lássák, mikor milyen témát dolgozunk fel. Célbadobósat is játszottunk. Jó hangulatban teltek a Boldogság órák.