Iskolába készülő nagycsoportosok vagyunk. A „Célok kitűzése és elérése” témát ebben a hónapban annak megfelelően dolgoztuk fel, hogy az iskolaérettség elérése a kitűzött nagy célunk. A Boldogságóra megtartása során először is megkérdeztem a gyermekektől, hogy mit jelent az a szó hogy CÉL? Mi jut róla eszükbe. Nagyon meglepődtem, hogy milyen sok okos gondolatot mondtak el, példákkal tarkítva. Szinte mindenki hozzászólt és a családból hozták a példákat: – „Apa célja hogy lefogyjon, ezért diétázik, számolja a kalóriákat és kitartóan mozog.”- „Anya célja, hogy megtanuljon síelni, mikor majd megyünk síszünetbe a hegyekbe.” Volt aki saját célt fogalmazott meg, hogy szeretne egy kiskutyát kapni és az a célja, hogy elérje az anyukájánál, hogy megvegye neki. A sok egyéni élmény elmondása után, megbeszéltük, hogy mi szükséges ahhoz hogy elérjük a célunkat, mit kell csinálni, mit kell tenni érte. A gyerekek által felsorolt dolgok: gyakorlás, próbálgatás, kitartás, folyamatosan csinálni kell…stb. Ezután megbeszéltük hogy a csoportunk közösen elérendő célja most az, hogy felkészülten, okosan, ügyesen kezdjék szeptemberbe az iskolát. Ehhez az szükséges, hogy nagyon sokat rajzoljanak, ügyesítsék a kezüket, sokat mozogjanak, hogy egészségesek, erősek legyenek, sok mesét hallgassanak, sok gondolkodást igénylő fejlesztő játékokat játszanak, társasozzanak, kártyázzanak, sakkozzanak…stb. Nagyon okos dolgokat soroltak fel a gyermekek. Elénekeltük az Á, B, C, D rajtam kezdé… kezdetű humoros szövegű dalocskát, majd célbadobó versenyt játszottunk és mindenkinek a dobás előtt meg kellett mondania, hogy mi a célja az iskola után, mi szeretne lenni, ha nagy lesz. Meglepő módon, két kislány kivételével szépen meg tudták mondani. pl: állatorvos, mérnök, balett táncos, énekesnő, fodrász néni stb. Nagyon jó hangulatba telt a Boldogságóránk, érdekelte a gyermekeket a téma, élvezték a beszélgetést, a játékokat egyaránt. A célunk eléréséhez szükséges teendőket, hétfőtől folytatjuk tovább 🙂 🙂
Célok kitűzése és elérése
Januárban 3 -3 boldogságórát tartottunk az 5e és a 6c osztályokban. A két beszélgetős után mindkét osztály nagyon élvezte a feladatot. A Mesebeli járgány elkészítése mellett döntöttek. Közösen terveztek, rajzoltak, vágtak, színeztek. Igazi csapatmunka volt.
Az ötödikesek egy léghajót rajzoltak, amely a nyolcadik osztály felé száll velük. A cél a 8. osztály elvégzése közösen, mert már sajnos négyen is bikásra állnak. A léggömbre színes papírokat ragasztottak feliratokkal (pl. matek, román, tanulás, figyelem stb.)
A hatodikosok egy hajót rajzoltak, amely szintén a nyolcadik osztály felé úszik. A hajóskapitány az osztályfőnök, ő áll a kormánynál, a gyermekek az utasok. A vízben cápa leselkedik a hajóra. Minden kényelem megvan, mert a fedélzeten jakuzzi is található.
Január hónapban a gyerekek egy naplót kezdtek el vezetni, amiben a rövidtávú, középtávú és hosszútávú terveiket jegyezték le a könyvben szereplő táblázat segítségével. Ezt folyamatosan töltik ki a jövőben. Beszélgettünk célokról, tervekről, ill. az ehhez vezető útról. Szóba kerültek azok a teendők, amiket feltétlenül meg kell tenniük céljaik elérése érdekében.
Ebben a hónapban olyan mesebeli járműveket készítettek a gyermekek, amelyek a közös cél felé viszik a csoportot.
Batthyány Lajos Általános Iskola Géza Fejedelem Tagiskolája
Másodikosaimmal a témához kapcsolódó mese felolvasása után osztályszinten próbáltuk összegyűjteni a közös célokat. Céljaink megvalósításához vezető útról is sokat beszélgettünk. A halacskák „megteltek” saját kívánságokkal, de együtt úsztak a közös céljaink felé.
Csoportom a hónap választható feladatai közül az írásmű (napló bejegyzés) elkészítése mellett döntött.
A „célok kitűzése és elérése” témakört egy hetes intervallumban dolgoztam fel a gyerekekkel. Az egészet úgy indítottam, hogy beszélgettünk arról, vajon tudják-e, mit is jelent az, hogy cél. Megbeszéltük, hogy mindig van valamilyen célunk az életben. Ezek helyzettől függően változnak (a társasjátéknál és a különböző szabályjátékoknál az a célunk, hogy együtt játszva jól érezzük magunkat, valamint, hogy győztesek lehessünk. A fogócskánál az a célunk, hogy ne kapjanak el, ha fogók vagyunk, az a célunk, hogy mindenkit elkapjunk. A színezéssel, hogy fejlődjön a kezünk, a verstanulással, hogy fejlődjön a memóriánk). Azt is megbeszéltük, hogy a céljaink eléréséhez az kell, hogy tervezzünk, hogy segítsük egymást és hogy mindig a a célra összpontosítsunk.
Az első napon játszottuk a „Boldogságpuzzle” játékot. Nagyon élvezték, hogy térképpel, nagyítókkal a kezünkben kutattuk át az óvoda egész épületét az eltűnt puzzle darabok után. Nagy volt az öröm, amikor kirakták a boldogságvár képét. Másnap elolvastam nekik a Boldogvár meséjét. Érdeklődve hallgatták. Harmadik napon színeztünk boldogság váras színezőket, emellett a hét minden napján meghallgattuk a hónap dalát, mutogattunk, táncoltunk rá. Írtam számukra egy verset, amit a hét végére meg is tanultunk.
Célom
Óvodába járok,célokat találok.
A fogócskát megnyerem,
a mondókát megjegyzem.
Célom, hogy okos legyek,
iskolába mehessek.
Óvodába járok, célokat találok.
Otthon sokat segítek,
ágyazok és terítek.
Célom, hogy ügyes legyek,
iskolába mehessek.
Óvodába járok, célokat találok.
Szép csendesen étkezem,
vidám arccal érkezem.
Felnőtteknek szót fogadok,
olyan leszek, mint a nagyok.
Célom, hogy kedves legyek,
társaim szeressenek.
A feltöltendő feladatokat is sikerült teljesítenünk, hiszen lerajzolták, mik lesznek, ha nagyok lesznek, és közösen megírtuk a „Mi hősünk” című mesét is. A hét zárásaként főzött gyurmából „építettük fel” közös erővel a Boldogságvárunkat. Annyira lekötötte ez a tevékenység a gyerekeket, hogy észre sem vették, hogy két órán keresztül dolgoztunk rajta. Élmény volt minden perce ennek a tevékenységnek. A „téglák” formázásakor arról is beszélgettünk, hogy a nagy céljaink eléréséhez mindig kisebb célokat kell teljesítenünk. Így itt is ahhoz, hogy állhasson a boldogságvárunk, előbb a téglákat kell elkészítenünk. Amikor készen lettünk, még díszítették is a vár környezetét fákkal, virágokkal. Nagyon jó lezárása volt ez a boldogsághetünknek.
Célok sikeres elérését segítő megerősítésének gyűjteményének elkészítése.
Rimóci Szent István Általános Iskola
A Csodasuhanó különleges jármű, amely minden körülményhez képes alkalmazkodni. Ha kell, repül, úszik, siklik, gurul, lebeg.
Két jövőbe látó motor mellett további 13 örökmozgó motor működteti. Üzemanyaga a kitartás, a lelkesedés, az érdeklődés.