Az 5. c osztály ebben a hónapban közös célként azt fogalmazta meg, hogy mindent elkövetnek, hogy egészségesek maradjanak, viselik a maszkot, mert tavasszal szeretnének osztálykirándulásra menni.
A gyerekek kincseket rajzoltak, van, aki a szemét rajzolta, azzal magyarázva, hogy ő az anyukája szeme fénye, legtöbben drágakővé változnának.
Célok kitűzése és elérése
Januárban a célok kitűzésével foglalkoztunk. Megbeszéltük, hogy miért is fontosak a célok, és milyen sokat tudnak segíteni terveink, vágyaink elérésében. Az óra során kiadtam a feladatokat, magam is elkészítettem, hogy könnyebb legyen nekik is. A következő órán bemutatták az elkészült munkájukat és beszélgettünk a jövőbeli céljaikról. Jó hangulatban telt az óra, jó volt hallani a terveiket, céljaikat.
Januári bakancsunkat újult erővel készítettük. Mindenki egyéni céljai bele kerültek a bakancsba. Reméljük minél több valóra is fog válni.:))
Célapónak
Minden évben (változik a csoport összetétele és a csoporton belül a gyerek is) más-más célokat fogalmazunk meg a gyerekekkel. Az idén az iskolába készülőkkel pl. ilyen dolgokat tűztünk ki célul: év végére mindenki nagyon szépen fog színezni, vonalon belül marad, nem lyukasztja ki a lapot, több színt fog használni, a vágásnál nem vágja le a maci fülét, célba dobásnál minden babzsák a ládába fog landolni, egyedük öltözik, megtanul cipőfűzőt kötni stb. Ezekkel már régóta foglalkozunk, de most a Farsang kapcsán is külön odafigyeltünk. Törekszünk a vidámságra, ezért az óvoda dolgozói is álarcot öltöttek. Legyen ragadós a vidámság!
Csurgói Eötvös József Általános Iskola Arany János Általános Iskolája
Hozzáadtunk az életkorunkhoz 2 évet és elképzeltük, hogy hol, hogyan, kikkel tartjuk a kapcsolatot, mit csinálunk, hányadik osztályba járunk, mi a hobbink, milyen főbb élmények vesznek körül minket, és ezt öntöttük rajzos formába.
Csurgói Eötvös József Általános Iskola Arany János Általános Iskolája
Hozzáadtunk az életkorunkhoz 2 évet és elképzeltük, hogy hol, hogyan, kikkel tartjuk a kapcsolatot, mit csinálunk, hányadik osztályba járunk, mi a hobbink, milyen főbb élmények vesznek körül minket, és ezt öntöttük rajzos formába.
Az új év mindig a céljaink megfogalmazásával kezdődik. Az idei évet a vírus miatt inkább az álmokra hangolva indítottuk!
Meglepő volt, hogy olyan dolgokról álmodoznak, vágynak, amelyek az elmúlt évek legtermészetesebb dolgai közé tartoztak. Nehéz gyermekévek jutottak osztályrészül a mai fiataloknak!
A Konyári Óvoda Katica csoportjában a 2021-es év elején elkészítettük az újévi szerencsehozó malacainkat. Nagy lelkesedéssel festették és ragasztották a gyerekek a malacokat, majd a nagyobbak megfogalmazták azt, hogy miben legyen szerencséjük. A reggeli beszélgetőkörök során megfogalmazzuk a napi céljainkat, eltervezzük tevékenységeinket. Beszélgettünk a gyermekekkel az emberek foglalkozásairól, folyamatosan motiváljuk őket az életcélok felállítására – a tanulás és a munka fontosságára – mert sok családban ezt a mintát nem sajátítják el és nem válik belső mozgatórugóvá. Ezen szemléletformálásban nagy szerepe van a hátrányos helyzetű települések intézményének.
Mozgásos relaxáció gyanánt állatok mozgását utánozták a fiúk. Utána a célok fontosságáról és megvalósíthatóságáról volt szó.Végül egy-egy magam írtam föl a két év elteltével elérendő célokat – etek szerencsére jórészt belső tulajdonságok elérésére irányultak
Az 5. órát tartottuk most meg, ahol a célok kitűzése elérése volt a témánk. Próbáltunk beszélgetni arról, hogy mit jelent a cél, mit jelent, hogy valakinek van valami célja? Elég sokan tudtak helyesen válaszolni, és volt olyan gyermek is, aki elmondta, hogy neki milyen célja van, és hogy mit fog megtenni azért, hogy ez sikerüljön. A gyerekek a témával kapcsolatosan a Boldogságóra munkafüzetéből kiszínezték azt, ami a számukra fontos cél, volt, aki kiegészítette a rajzokat.
A foglalkozást, Boldog vár meséjével folytattuk és a hozzá kapcsolódó színező kiszínezésével zártuk le. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek, mert a mesében hallottak szereplőit, akadályokat is felrajzolták a lapjukra kiegészítés képpen.